Megkezdődött a VII. kerületi Klauzál tér újjáépítése – olvasható az Erzsébetváros című önkormányzati lapban. A tájékoztatás szerint a téren új fákat és cserjéket ültetnek, és automata öntözőrendszert építenek ki. Az eddigi 143 helyett 150 lombos fa lesz a téren, a sikeres zöldítés érdekében hoznak ide 1350 köbméter termőtalajt, 63 új kültéri bútort helyeznek el. 

A Klauzál tér látványterve

A játszótéren 19 új játszóeszközt szerelnek fel, többek között mászókákat, csúszdákat, hintákat, trambulint, rugós játékokat és libikókákat. Utcabútorokból is jóval több lesz, szám szerint 63, s többek között asztalok, padok és székek kerülnek ki a térre. Több ivókút és hulladékgyűjtő lesz, s újabb kerékpártárolókat is kihelyeznek. A parkban lesz többfunkciós sportpálya és fitnesz park, valamint megújul a kutyafuttató is. A megújított térre hét kamerával bővített térfigyelő rendszer és parkőr is vigyáz majd.

Megújul a játszótér, lesz többfunkciós sportpálya és fitneszpark, látványterv

Az önkormányzati újságból az is kiderül, hogy a felújítás bruttó költsége meghaladja a 672 millió forintot.

A Klauzál téren emellett egy új emlékművet állítanak fel az egykori gettóban elhunytak emlékére. A VII. kerületi önkormányzat még 2021 tavaszán hirdetett pályázatot a gettóemlékhely létrehozására.  Az emlékhely központi eleme egy 226 centiméter átmérőjű, kör alakú műkő korong, amelynek felületén 3000 db kicsi bronzlemez lesz látható, emlékeztetve a temetetlen halottakra.

A Klauzál téren állítják fel a gettóemlékművet (forrás: erzsebetvaros.hu)

A Klauzál tér felújítása a tervek szerint szeptember végére készül el, de a kivitelezők ígérete szerint a kutyafuttató, a játszótér és a sportpálya már május végén birtokba vehető, s csak a parkosítás és a padok kihelyezése marad őszre.

Forrás: Erzsébetváros című lap, 2024. január 18.