
Keresés az archívumban
Egy különleges művészeti alkotás a budai Várból – Miért készült, és mit ábrázol az újjáépített Főőrség bronzkapuja?
2020. március 11. 14:00
A Főőrség nemrég újjászületett épületét a királyi palota felől, a Hunyadi-udvarból már bárki megtekintheti. Nem láthatja azonban a közönség az épület túloldalát, amely a még lezárt Csikós-udvar felől közelíthető meg. Itt található az épület legalsó szintjének különleges brozkapuja, amely a magyar történelem 27 legfontosabb budavári epizódját ábrázolja. A helyszínen jártunk, ahol Farkas Ferenc szobrászművész mutatta be lapunknak a különleges műalkotást.
Felújítják a bolgárok budapesti templomát – Ferencvárosban áll a görögkeleti építészet magyar gyöngyszeme
2020. március 10. 9:00
Egy szemet gyönyörködtető görögkeleti templom áll a ferencvárosi Vágóhíd utcában, melyről valószínűleg még a IX. kerület lakosai is keveset hallottak. Ez a Magyarországon élő bolgárok vallási életének központja. Az Árkay Aladár által tervezett ortodox templom építésének előkészítéséhez 1930-ban kezdtek, és egy éven belül át is adták az épületet a hazai bolgárok nagy örömére.
A klasszicista Pest építésze volt – 225 éve született Kasselik Ferenc
2020. március 9. 10:00
Kasselik Ferenc az egyik legtöbbet foglalkoztatott építész volt a XIX. század eleji Pesten. Munkáival, amelyeknek száma meghaladta a négyszázat, jelentősen hozzájárult a klasszicista városkép kialakulásához. A magánépítkezések és bérházak mellett számos épületet tervezett építészként a főváros megrendelésére, építőmesterként pedig a munkálatok irányításában is részt vett. Legkiemelkedőbb alkotásai között van az egykori Nemzeti Zenede épülete a Semmelweis utcában, a Hild József által 1863-ban átépített és azóta lebontott régi pesti Városháza és kivitelezőként a maga idejében is kétes megítélésű Gellért-hegyi Citadella.
Nők gyönyörű szobrait találjuk mindenütt Budapesten
2020. március 8. 9:00
Nőnap alkalmából bejártuk egész Budapestet, hogy felkeressük és fotókon megörökítsük a hölgyeket ábrázoló legszebb szobrokat. A női szépség csodája számtalan alkotáson megjelenik a fővárosban, tereken, parkokban, kertekben, fürdőkben, közintézmények díszes palotáin. Legyen szó erényről, művészetről, tudományról, évszakról vagy bármi másról, ami az életben szép és jó, ezeket az értékeket művészeink allegorikus nőalakok formájában fogalmazták meg. Sétáljanak velünk!
A főváros területének ezeréves története – Virágzó és hanyatló korszakok váltották egymást
2020. március 7. 14:00
Bejártuk a Vármúzeum kiállítását, ahol az ókortól a XX. század végéig Buda és Pest virágzó és hanyatló korszakairól mesélnek a tárgyak. Néhány érdekességet találtunk a főváros viharos múltjából.
Akadálymentesítenék a 3-as metró aluljáróit
2020. március 6. 14:00
A 3-as metró meghosszabbítása, a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, az elektronikus jegyrendszer kiépítése európai uniós források bevonásával tudna megvalósulni a BKK vezetője szerint. A 3-as metró aluljáróinak felújítására és akadálymentesítésére tavasszal írnak ki közbeszerzési eljárást.
Budapesti napló: Az ezerarcú pesti nő
2020. március 6. 9:00
Anyák, lányok, nővérek, feleségek. Munkások és művészek. Harcosok és védelmezők. A Budapesti napló e heti lapszemléjében női sorsokat ismerhetünk meg a főváros 150 évéből. Szereplőink között lesz metróvezető, színésznő és politikus is. Megjelennek hétköznapi hősnők, és olyanok is, akikről azóta teret vagy rakpartszakaszt neveztek el.
Régészeti parkot és látogatóközpontot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán
2020. március 4. 17:00
A római limes magyarországi szakaszán régészeti parkot, látogatóközpontot és egy információs centrumot alakítanak ki. A nagytétényi Campona castellum és a verőcei kikötőerőd örökségének fejlesztését tervezik. A nagytétényi római castellum parkosított területén egy római lovastábort építenek fallal, kilátóhellyel, tornyokkal határolva, a tábor épületeit, főútjait is bemutatva.
A többször elrontott szoborfelirat – 70 éves késéssel javították ki Rákóczi kiáltványának híres mondatát
2020. március 4. 11:00
II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobra az egyetlen alkotás a Kossuth téren, amely a felavatása óta a helyén áll, rajta kívül ez az Országház környezetében álló egyik szoborról sem mondható el. Azonban a monumentális mű gránittalapzatának szövegét ma nem abban a formában láthatjuk, ahogy állításakor felvésték. A szobor latin felirata évtizedeken át vita tárgya volt, és időről időre megjelent e téma a napilapok hasábjain.
Görgei Artúr főhadiszállásai Budán
2020. március 3. 9:00
A közelmúltban emléktáblát avattak Görgei Artúr egykori főhadiszállásának helyszínén, ahol jelenleg a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika található. Ez volt Görgei első főhadiszállása a három közül Buda 1849-es ostroma idején. A szabadságharc történetének talán az egyik legfontosabb epizódja volt a május 4. és 21. közötti ostrom, amely alatt a magyar hadsereg fővezérének mindhárom irányítóközpontja a jelenlegi XII. kerület területén helyezkedett el.
Emléktáblát avattak a Budavári Sikló indulásának 150. évfordulóján
2020. március 2. 18:00
A világ második siklóját 150 évvel ezelőtt, 1870. március 2-án helyezték üzembe. Az évforduló alkalmából emléktáblát avattak a Budavári Sikló Clark Ádám téri állomásánál.
Új Duna-hidat építenek Budapesten
2020. március 2. 15:00
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának múlt csütörtöki ülésén eldőlt: megépítik a régóta tervezett Galvani hidat. Megkezdődhet a Lánchíd felújítása, meghosszabítanak két HÉV-vonalat a Kálvin térig, és megkezdődik a kisföldalatti felújításának tervezése.
Neves építészek tervezték a Semmelweis Egyetem klinikáit – Külföldi tanulmányutat rendelt el a miniszter
2020. március 2. 12:00
Egy korábbi cikkünkben bemutattuk, miként kezdték meg a modern fővárosi kórházak a működésüket. De abban az írásban nem tudtuk megemlíteni a budapesti egészségügyi ellátás egyik legfontosabb résztvevőjét, a Semmelweis Egyetemet. Az Európa ötven legrangosabb felsőoktatási intézménye közé tartozó egyetem nemcsak a hazai orvosképzés csúcsát képviseli, hanem klinikahálózatával a fővárosi betegek tömegeit is ellátja. Cikkünkből kiderül: a Semmelweis Egyetemhez tartozó, úgynevezett belső klinikai tömb épületeit is neves építészek tervezték.
Harminc éve döntötték el, hogy Lenin szobrát nem állítják vissza a Felvonulási térre
2020. március 1. 9:00
Egykor minden szocialista városban állt egy Lenin-szobor, lehetőleg a település fontosabb terén. Budapesten az egykori szovjet diktátort, a bolsevik puccs vezéralakját ábrázoló alkotást a Felvonulási téren állították fel 1965-ben. A szobor még 25 évet sem töltött a helyén, felújításra hivatkozva szállították el a rendszerváltás hajnalán, és 1990-ben az is eldőlt, hogy már nem térhet vissza.
150 éves a Városligeti Műjégpálya
2020. február 28. 15:00
A kontinens legrégebbi és legnagyobb szabadtéri jégpályája hivatalosan 150 éve, 1870-ben nyílt meg a korcsolyázás szerelmesei előtt, története pedig igen fordulatos. Cikkünkből kiderül, hogy a jól ismert épületnek nem egy, hanem két elődje is volt, és hogy a városligeti korcsolyázás valójában nem is 150, hanem 190 éves.
Budapesti napló: Hogyan védekezett a főváros a spanyolnátha ellen?
2020. február 28. 9:00
1920-ban – mintha nem lett volna elég baja enélkül is a város lakosságának – Budapesten egyre több áldozatot követelt a spanyolnáthajárvány. Vajon milyen intézkedéseket hozott az akkori városvezetés a betegség terjedésének megfékezésére? E heti lapszemlénkben ennek is utánajártunk.
Kiírták a pályázatot a HÉV-ek meghosszabbításának és felújításának megtervezésére
2020. február 27. 10:00
Kiírták a tervezői pályázatot a szentendrei, a ráckevei és a csepeli HÉV felújítására, bizonyos vonalak meghosszabbítására, összekapcsolására, föld alá vezetésére. Ma csak Budapest környezetében működnek HÉV-ek, holott valamikor az egész országot behálózták a helyiérdekű vasutak.
Duna, Tisza, Dráva, Száva: négy folyónkat jelképezték a Danubius-kút szobrai a Kálvin téren
2020. február 26. 10:00
Manapság szinte magától értetődik, ha egy-egy felújított vagy újonnan kialakított közterünket, esetleg parkunkat valamilyen szoborcsoporttal, díszkúttal vagy egyéb köztéri műalkotással ékesítik. Az 1870-es években, Pest és Buda gyorsuló ütemű városiasodásának folyamatában viszont újdonságnak hatott és nagy érdeklődést keltett egy ilyen gondolat. A Danubius-kút nevű alkotás volt az első igazán jelentős fővárosi köztéri szobor, amely több mint 50 évig a Kálvin tér részeként, 1959 óta pedig az Erzsébet téren állva gyönyörködteti az arra járókat. Története a születés, pusztulás és újjászületés jelképe is lehetne.
Újjáépül a Ráday utcai kollégium
2020. február 25. 14:00
A Ráday utca 28. alatti református kollégium a 21. századi követelményeknek megfelelően épül újjá, komfortos, tágas terek lesznek kápolnával, a tetején tetőterasszal. A főépület impozáns, műemlék lépcsőházát is renoválják, külső homlokzatán a kereszt mellett a református csillag motívuma is kirajzolódik majd. A tervek alapján már jövő ősszel be lehet költözni az új kollégiumba.
80 éve nevezték el a honfoglaló fejedelemről az Árpád hidat, amely az avatáskor mégis Sztálin nevét kapta
2020. február 25. 9:00
Az Árpád hidat már 10 évvel átadása előtt, 1940-ben elnevezték, hogy azután mégse azzal a névvel adják át, ugyanis a kommunizmus közbeszólt.
A Szervita téren jártunk – Új belvárosi tér születik
2020. február 24. 13:00
Új tér születik Pest belvárosában, nem gyakori ez egy történelmi nagyváros életében. A Belváros nagy része még őrzi a középkori, kora újkori utcahálózatát, szerkezetét.
35 éve épült a Budapesti Kongresszusi Központ
2020. február 22. 9:00
35 éve nyitotta meg kapuit a Budapesti Kongresszusi Központ, amellyel az akkori Magyarország a kongresszusi turizmus piacára kívánt betörni. A 2000 fős épület sokáig Budapest egyetlen, valóban vállalható konferencia-helyszíne volt.
Görgei-emléktáblát avattak a XII. kerületben
2020. február 21. 14:00
A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán újraavattak egy eredetileg 1927-ben állított emléktáblát. Az épület helyén 1911-ig a Remetéhez címzett vendéglő állt, amely 1849-ben a budai Várat ostromló honvédsereg főhadiszállása volt.
Budapesti napló: Nemzetközi bűnbandát lepleztek le magyar detektívek 1895-ben
2020. február 21. 9:00
A századforduló egyik legnagyobb szenzációjának számított a Papakoszta-klánként is ismert nemzetközi bűnbanda elfogása, amelynek tagjai Marseille-től Stockholmig fosztogatták a páncélszekrényeket, amíg a magyar nyomozóhatóságok fel nem derítették kilétüket. E sikerhez kapcsolódóan a Budapesti napló fókuszában ezen a héten a bűnös Budapest áll.
40 év után átépül a KöKi
2020. február 20. 9:00
A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
Új vasúti megállóhely épül Újpalotán
2020. február 19. 14:00
Vasútállomás épül Zugló–Pestújhely–Újpalota találkozásánál, a 7-es buszcsalád közelében. Tavasztól a Piliscsaba és Angyalföld között félóránként közlekedő vonatok munkanapokon a balparti körvasúton át tovább közlekednek Rákosig.
155 éve született Csók István festőművész – Meg akarta hódítani a világot
2020. február 18. 11:00
Csók István festőművész élete első felében csak rövidebb szakaszokban kötődött a magyar fővároshoz. Párizsból hazaköltözve 1910 és 1917 között Pesten, 1917 és 1923 között Budán, majd újra Pesten élt, ekkor a fővárosban készültek alkotásai. Csók István nemcsak alkotóművész volt, hanem a Szinyei Merse Pál Társaság elnökeként és főiskolai tanárként is aktív közéleti szerepet vállalt.
Tavasszal megnyílik a budai Várban az újjáépített Főőrség épülete, jövőre a Lovarda – Megmutatjuk a gyönyörű belső tereket
2020. február 17. 9:00
A budai Várban eredeti szépségében újjáépített, lenyűgöző látványt nyújtó Lovardát és a hasonlóan pompázatos Főőrség épületét kívülről már többször láthatták olvasóink a cikkeinkben, most viszont megmutatjuk a belső tereket is a Várkapitányságtól kapott fotóknak köszönhetően. Az idén tavasszal megnyíló Főőrség és a jövő évtől látogatható Lovarda kívülről olyan, mint Hauszmann Alajos idejében, 120 évvel ezelőtt volt, ám a belső tereket a tervezett új funkciókhoz alakították.
Százötven éves a Nágel-ház: egy lakóépület a tudomány és a kultúra szolgálatában
2020. február 16. 10:00
Hazai egyetemeink és múzeumaink történetének volt olyan időszaka, amikor az állam még nem tudta megteremteni az önálló épületben való elhelyezés anyagi hátterét, a tudomány azonban már olyan szinten állt, amely megkövetelte a helyigények azonnali kielégítését. Bérházakat kerestek, hogy azokban, ha időlegesen is, de megoldják a gondokat. Ilyen volt a Lónyay utca, Gönczy Pál utca sarkán ma is álló, 150 éve épült, úgynevezett Nágel-ház.
Az Iparművészeti Múzeumban jártunk – Különleges alkotások kerültek elő a felújítás alatt álló épületben
2020. február 15. 9:00
Budapest egyik legkarakteresebb épülete, a magyar építészet kiemelkedő jelentőségű alkotása, az Iparművészeti Múzeum több mint két éve áll bezárva a látogatók előtt. A bezárás oka az a nagyszabású és igen szükséges felújítási munka, amelybe pénteken mi is betekintést nyerhettünk. Lapunkat ugyanis meghívták egy különleges épületbejárásra.
Budapesti napló – Ha Magyarország nem volna, meg kellene teremteni
2020. február 14. 9:00
„Kisváros a nagyváros kellős közepén; zárt világ, konzervált műemléknegyed […] Valóban, nem útikönyvturisták, nem édesszájúak, vagy művelt stílussznobok számára való. […] Aki itt meg nem érzi a hely lelkét: a tragikomikumot és a szüntelen konok megújulást, az jobb, ha beéri a Halászbástya nyújtotta panorámával” – írja Száraz György a Budapest-dekameronban. Ezen a héten a Budapesti napló fókuszában a nemzeti megmaradás és államiságunk egyik legfontosabb szimbóluma áll: a budai Vár.
Vonattal a Liszt Ferenc repülőtérre – Új vasútvonal épülhet
2020. február 12. 9:00
A napokban elkészültek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a fővárossal, illetve a 100a (Budapest–Cegléd) vasúttal összekötő 22 kilométeres vasútvonal tervei. Az elképzeléssel a főváros és a kormány is egyetért, és ha megvalósul, akkor egy több évtizedes terv válik valóra.
Elindult a Budavári Palota rekonstrukciója: a Szent István-termet is magában foglaló épületrészt a pincétől a tetőig helyreállítják
2020. február 11. 12:00
A Hauszmann Alajos-féle palotabővítés során elnyert formájában építik vissza az egykori Szent István-termet, és az azt magában foglaló ötszintes épületrész is teljesen újjászületik. Ottjártunkkor a tetőt már leszedték, a rekonstrukció 4,6 milliárd forintba kerül.
Aki eljutott a csillagokig – Lélekemelő szobrokat alkotott a 75 éve elhunyt Pásztor János
2020. február 10. 11:00
Pásztor János, a XX. századi magyar szobrászat kiemelkedő alakja országszerte alkotó művész volt, szobrai számos településünkön megtalálhatók Hódmezővásárhelytől Balatonfüredig. Alkotásai Budapesten is kiemelkedő jelentőségűek, elég II. Rákóczi Ferenc Kossuth téren álló lovas szobrára és a budai Várban lévő Kazinczy-kútra gondolnunk. A 75 éve elhunyt Pásztor Jánosra emlékezünk.
Hatalmas vitát és indulatokat kelt a Hamzsabégi úti vasúti töltés szélesítése
2020. február 8. 12:00
Az ország talán legfontosabb vasútvonala a Kelenföldi pályaudvart köti össze a Ferencvárosi pályaudvarral úgy, hogy egy hídon keresztezi a Dunát. A MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. e kétvágányú vonal bővítését tervezi, egy harmadik vágányt építenének a meglévő kettő mellé, és egy teljesen új hidat emelnének a Duna fölé. Ez viszont komoly félelmeket vált ki a Hamzsabégi út környékén élőkben.
Több építészeti érték is előkerült a Károlyi-Csekonics palota rekonstrukciója során
2020. február 7. 14:00
A neorokokó stílusban épült Károlyi-Csekonics palota rekonstrukciója során történelmi és kulturális szempontból is értékes építészeti szerkezetek, tartozékok, illetve elemek kerültek elő. Az épületet a felújítás után a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni.
Budapesti napló: Itt a farsang, áll a bál!
2020. február 7. 9:00
Február! Karnevál, álarcok, estélyi ruhák, pompázatos fogadások! Hagyjuk el végre legalább egy időutazás erejéig a tél komorságát, és vessük bele magunkat 150 év báli forgatagába! És ha már maszkok és jelmezek, tekintsünk rá a színházakra is! És ha már színház, ne maradjon ki a mozi sem! Kedves Közönségünk, előadásunk azonnal kezdődik.
Épül a Makovecz-templom Pesterzsébeten
2020. február 6. 15:00
Pesterzsébeten a Szabó-telepi református templom alapkövét 2018-ban rakták le a Mátyás király téren, az építkezés azóta a tervezett ütemben zajlik. A telekre eddig harminc kőrisfát ültettek.
Erzsébet, István, János, László, Margit: a modern fővárosi kórházak születése
2020. február 6. 11:00
A közelmúltban jelentették be, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében felújíttatja a kórházi várótermeket, illetve a rendelőintézeteket. Cikkünkben annak jártunk utána, mikor és hol épültek a fővárosban a betegellátást szolgáló első modern közkórházak. Írásunkból az is kiderül, hogy a magyar építészek felkeresték a korszerű külföldi kórházakat, és tanulmányozták azok működését, mielőtt nekifogtak a tervezésnek.
Átadták az Országgyűlés új irodaházát a Kossuth téren
2020. február 5. 14:00
Az Országgyűlés Hivatalának ma átadott új, Kossuth téri épülete Szabad György nevét viseli. A metróbejárat fölé épített irodaházban kilencezer négyzetméteren háromszáz ember dolgozhat. A külső megjelenésében historizáló, belül modern épület homlokzatát eredetileg 1928-ban tervezték.
Száz éve hunyt el Szinyei Merse Pál, a modern magyar festészet előfutára
2020. február 5. 10:00
Szinyei Merse Pál neve összeforrt fő művével, a Majálissal, amelyet bár az 1870-es évek elején festett, két évtizedes meg nem értést követően, csak 1896-ban, a millenniumi kiállítás idején kapott ünnepelt elismerést. Alkotóját később a Képzőművészeti Főiskola rektorává választották. Szinyei Merse Pál a budapesti kávéházi élet meghatározó személyisége volt.
Tavasszal elkészül a Magyar Zene Háza különleges tetőszerkezete
2020. február 4. 14:00
Elérte legmagasabb pontját a Magyar Zene Háza épületének tartószerkezete, a térszint alatti terekben pedig már előrehaladott állapotban vannak a kivitelezési munkák, a Városligetben épülő intézmény 2021 második felében nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
Légies hotel külföldi és hazai turistáknak – 50 éves az Aero szálló
2020. február 4. 9:00
Ötven évvel ezelőtt készült el az első, úgynevezett touringhotel Budapesten. A Ferihegyi repülőtérre vezető úthoz közel, a Kispest és Ferencváros határánál rekord gyorsasággal elkészült Aero szállóról már azért is érdemes szót ejteni, mert ugyan a rendszerváltozást követően nevet és tulajdonost váltott, de ma is működik. 1970-ben több okból is nagyra értékelték a hazai turisztikai szakemberek: igazi magyar találmányként tekintettek rá és a két évvel korábban épült vidéki társaira. Az idegenforgalom forradalmi vívmányától az olcsó, de mégis színvonalas vendéglátás biztosítását várták.
Harminc éve távolították el a vörös csillagot az Országház tetejéről
2020. február 3. 9:00
Az Országház Budapest egyik jelképe. A 96 méter magas kupola tetején közel 40 évig égett az elnyomó szocialista rendszer jelképeként a vörös csillag, amelyet 30 éve szereltek le.
Szabó Dezső budapesti emlékezete
2020. február 2. 14:00
75 éve, 1945. január 13-án hunyt el Szabó Dezső, a két világháború közti Magyarország szellemi életét jelentősen meghatározó író, publicista. Az elsodort falu, Az egész látóhatár, az Életeim és számtalan regény, novella, pamflet szerzőjeként erőteljes hatást gyakorolt a közgondolkodásra és a magyar írói nyelv megújítására is. Az évforduló alkalmából jelen írásunkban mozgalmas életének azokat a budapesti helyszíneit mutatjuk be, ahol valamilyen formában emléket állítottak a személyének.
Az 5-ös metró első szakasza 10 éven belül kész lehet
2020. február 1. 9:00
Az elmúlt hetekben ismét egyre több szó esik az ötödik metróvonalról. Ez a gyorsvasúti vonal annyiban térne el a korábbi budapesti metróktól, hogy a város északi és déli részén meglévő HÉV-vonalakat kötné össze egy, a város alatt húzódó alagútban.
Budapesti napló – A kétarcú város: tízezrek éltek pincelakásokban a XIX. században
2020. január 31. 9:00
Lakhatás. Az egyik legfontosabb kérdés Budapest életében ma is, és aki csak egy kicsit is ismeri a főváros történetét, az tudja: egyáltalán nem új keletű problémáról van szó. Eheti lapszemlénkben olyan cikkekből válogattunk, amelyek arról tanúskodnak, milyen lakáskörülmények között éltek a pesti polgárok 50, 100 vagy 150 éve, és milyen lépéseket tett a főváros a mindenkori mennyiségi és minőségi lakáshiány enyhítésére.
Új megvalósíthatósági tanulmány készül a római-parti védműről
2020. január 30. 14:00
A Városháza szakítana azzal a korábbi koncepcióval, amely a Duna közvetlen közelébe helyezné át a római-parti árvízi fő védvonalat. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében új megvalósíthatósági tanulmány készül a védműre, ami magában foglalja a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon meglévő védmű fejlesztését is.
Ma 120 éve nyílt meg a Budai Vigadó – Bállal ünnepelték meg az épület átadását
2020. január 30. 9:00
Régi vágyuk teljesült a budaiaknak 1900 januárjának végén, amikor végre megnyílt a régóta vágyott vigadójuk. De milyennek látták a budai polgárok kulturális igényeinek kielégítésére készült épületet 120 évvel a lapok tudósítói? Hogyan számoltak be a főváros legújabb palotájának átadásáról a korabeli újságok? Visszautaztunk az időben, és ennek jártunk utána.
Botlatókövet avattak Szerb Antal halálának 75. évfordulóján
2020. január 28. 16:00
Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából botlatókövet avattak az író utolsó lakhelyénél, a II. kerület, Hűvösvölgyi út 81. szám alatt.


