Csók István 1865. február 13-án a Sárbogárd melletti Pusztaegresen született, és neve a Sáregresi Református Egyházközség keresztelési anyakönyvébe jegyeztetett be. Édesanyja Öreg Julianna volt. Édesapja, Csók Lajos sikeres malomtulajdonosként biztosította családja megélhetését. Tanulmányait Nagykörősön, a Református Kollégiumban kezdte meg, ahol 1873 és 1875 között végezte az első két elemi osztályt.

Csók István portréja (Forrás: varosgondnoksag.hu, Székesfehérvár)

Ugyanebben az intézményben tanított nagybátyja, Öreg János (1838–1911) is. Ezután négy évet a székesfehérvári elemi iskolában tanult. A Fejér megyei megyeszékhelyen kezdődött komolyabb érdeklődése a rajzolás iránt. Budapesten 1879-től lett a Budai Császári Királyi Főreáltanoda – a mai nevén Toldy Ferenc Gimnázium – tanulója. Ebben az iskolában visszafogott szorgalomról tett tanúságot, mivel rossz tanulmányi eredményei miatt az ötödik osztályt ismételni kényszerült. A budai iskolai évei alatt – előbb több osztálytársával együtt – egy bérelt lakásban, az Országház utcában, majd később Óbudán élt.

Toldy Ferenc utca 9., Budai Császári Királyi Főreáltanoda (ma Toldy Ferenc Gimnázium), ebben az épületben tanult Csók István. A felvétel 1890 után készült (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.150)

Gimnáziumi évei lezárása után édesapja gépészmérnöknek szánta, de fia művészi ambícióit megértve, ha nehezen is, elfogadta gyermeke hivatásválasztását.

A festő Emlékezéseim című önéletírásában 1945-ben a következőket írta erről az időszakról: „apám sehogysem volt elragadtatva. Most is őrzöm egy levelét. Határozott, energikus írás megsárgult papíron. Keserű szemrehányásokkal halmoz el. »Mi lesz belőled«, kérdi végül: Festő leszek, volt a felelet. Elhatározásom nem érte egész váratlanul, hisz látta, mily szenvedélyesen festegetek. De mégis, mégis, ez nem praktikus pálya. Hogy Munkácsy mily diadalokat arat! Igen, ám de… Szóval végül mégis engedett s beiratkozhattam az Andrássy-úti mintarajziskolába.”

A budapesti képzőművészeti tanulmányokat 1882–1885 között folytatta, a mai Képzőművészeti Egyetem elődintézményében, ahol Greguss János (1838–1892), Székely Bertalan (1835–1910) és Lotz Károly (1833–1904) voltak a tanárai. Ebben az időben ismerkedett meg közelebbről Szinyei Merse Pál (1845–1920) és Munkácsy Mihály (1844–1900) művészetével.

Árvák, 1891

Első festményei is Munkácsy sokalakos népéletképeit követték. Az Áldozat című drámai kompozíciója tűzvész áldozatait gyászoló falusiakat mutatott be. Alkotásával a Magyar Szalon című folyóirat első díját érdemelte ki.

Az évtized közepétől Európa nyugati művészeti központjaiban képezte tovább magát. Münchenben tanult 1885-től, majd 1887 és 1889 között a párizsi „kulturális zsongás” segítette pályájának alakulást és képzőművészeti fejlődést.

Úrasztala, 1899

Szülőföldjére hazalátogatva 1889-ben a sáregresi református templomban részt vett az új kenyérért hálát adó úrvacsora-osztásos istentiszteleten. Gyerekkorának hitéleti helyszíne, a kiosztott sákramentum közösségének újbóli átélése meghatározó lelki élményt nyújtott. „Nem tudtam számot adni magamnak az érzéseimről, de azt már tudtam, mi lesz az, amivel igazán meg fogom hódítani a világot! Ami engem magamat is meghódított, az Urvacsoraosztás. »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!«”

A nagy sikerű alkotása 1889–1890 telén a müncheni műtermében kelt életre, de a főalakra, az úrasztalától megilletődötten távozó lányra a hazaérkezését követően itthon, szülőfalujában talált rá.

Az Úrvacsora című festménye a XIX. század végének egyik legjelentősebb protestánst tematikájú alkotása, 1890

Az Úrvacsora című festményével a XIX. század végének egyik legjelentősebb protestánst tematikájú alkotását hozta létre, amely méltán kapott számos magyar és nemzetközi elismerést. A „nagyvilági életet élő művész” Isten-kereső élményének magas szintű megfogalmazása a lényegre törő mondanivalójával Ady Endre vallásos költészetével rokonítható. 

Csók István 1891-ben Münchenben készítette el az Árvák című festményét is. Az egy asztal két oldalán helyet foglaló két nehéz sorsú fiatal lány testtartásának ábrázolása a mű fájdalmas témájának megértését segíti. A festményen a jelenet helyszíneként szolgáló sötét szoba és kívülről az ablakokon át beáradó sejtelmes fények fokozzák a drámai hatást, a mérhetetlen fájdalmat hordozó árván maradt lányok bemutatásában.

A keresztség szentségének református templomban történő kiszolgáltatása is megihlette a festőt. Az 1902-ben készült Őcsényi keresztelő című alkotása párhuzamosan mutatja be a vallási és a népi hagyományokat erősen őrző Tolna megyei, sárközi társadalom képét.

Őcsényi keresztelő című alkotása, 1902

Csók István Nagy Júliát (1882–1928), a Schlick-gépgyár főmérnökének lányát vette feleségül 1903 körül. A fiatal feleségéről több portréfestményt is készített. Házasságuk első éveit Párizsban töltötték, kislányuk születése előtt döntöttek a hazaköltözés mellett.

Budapesten feleségével 1910-ben telepedett le, először a józsefvárosi Népszínház utcában laktak egy bérházban, majd 1917-ben Budán a Várhegy lábánál egy nagyobb házat, az egykori Hunfalvy-villát választották lakóhelyül, itt 1921-ig éltek.

Négy évig élt az I. kerületi Hunfalvy-villában Csók István (Fotó: pestbuda.hu)

A Hunfalvy-villa (Fotó: pestbuda.hu)

Züzünek becézett leányuk születése, majd a kisgyermekük felcseperedése megihlette Csók Istvánt, aki számos festményt készített gyermekéről, amely mint „Züzü-képciklus” alkotott önálló egységet a magyar művészettörténetben.  A Züzü-képek közül soknak budapesti helyszín a háttere, többnek a Népszínház utcai lakás vagy a Margit-sziget.

Züzü a karácsonyfa alatt, 1914 (Forrás: mng.hu)

Az 1923-as évek elején a Képzőművészeti Főiskola tanárává választották, a főiskola részét képező Epreskert egyik műtermes villájában élt családjával. Felesége viszonylag fiatalon, 1928-ban negyvenhat évesen hunyt el.

Miután a Képzőművészeti Főiskolán 1932-ben megszüntették az állását, ezután a Városliget fasor 32. számú ház lett az otthona.

Csók Istvánt az 1920-ban alakult Szinyei Merse Pál Társaság első elnökének választották. A magyar képzőművészek jelentős részét a két világháború között összefogó szervezetnek a vezető tisztségét több mint egy évtizeden át látta el.

A Szinyei Merse Pál Társaság Munkácsy-megemlékezésén 1925-ben méltatást mondott. Csók István beszédében a Krisztus Pilátus előtt című festmény alkotójának jelentőségét párhuzamba állította Petőfi Sándor, Arany János, Liszt Ferenc vagy Jókai Mór életművével. Az emlékezés elején feltette a kérdést, hogy „mi a magyar Munkácsy festészetében?”. Válaszában Munkácsy géniuszának egyedi, nemzeti karakterét vázolta fel, az életműből kiemelve az 1870-ben festett sokalakos, részletgazdag, Siralomház címet viselő, a művésznek a nemzetközi elismertséget adó mű 1872-ben alkotott, két fő személyre redukált változatát.

Csók István 1932-től a VI. kerületi Városliget fasor 32. számú házban lakott (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Bronz portrédomborműves emléktábla a Városligeti fasor 32. épület homlokzatán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Csók a Munkácsy-kép méltatását az alábbi szavakkal foglalta össze: „A kép itt két  alakra redukálódott. Csak a halálra ítélt és a börtönőr van rajta. Ez a két alakos megoldású kép sokkal tökéletesebb az eredeti sok alakos alkotásnál. Itt két alakkal több van kifejezve, mint amott a tömeggel. Itt nem zavar a sok alak, itt nincs semmi fölösleges, ami szétszórja a figyelmet. E kis keretben oly hatalmas tragédia játszódik le, mint Shakespeare bármely tragédiájában. És ez a tragédia speciálisan csakis egy magyar betyár tragédiája. Ez a félelmetes alak csak is magyar szegénylegény lehet. Előtte a földhöz vágott biblia csakoly jelentőségű festői szempontból, mint ahogy érezzük mindnyájan: így odavágni a szent könyvet csak egy elvadult, igazi zsivány képes. ”

Erről a kisebb méretű műalkotásról Csók István által tett megállapítás azt a képszerkesztési, motívumkeresési elvet mutatja, amelyet maga is megvalósított a Csók-életmű legkvalitásosabb festményein.

A művész református témájú alkotása még az 1933-ban megfestett Ravasz László (1882–1975) püspök képmása című festménye, amely Csók Istvánt mint kiváló portréfestőt mutatja meg. A ritkán vállalt arcképfestés sikerességének feltétele a legtöbb esetben a személyes ismeretség volt. 

Ravasz László című festménye, 1933

Csók István a Kálvin téri református templom istentiszteleti alkalmait látogatva baráti kapcsolatot alakított ki Ravasz Lászlóval, aki a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökeként és a Kálvin téri Református Egyházközség vezető lelkipásztoraként országos, az egyházi kereteken túlmutató elismertséget vívott ki magának.

Csók István hetvenedik születésnapja alkalmából az Ernst Múzeumban rendezett életmű-kiállítás megnyitóünnepségén a művészt Ravasz László a következő szavakkal méltatta:

„Vannak dolgok, amelyeket nagyon jól ismerünk mindaddig, amíg nem kell megmagyarázni. Mihelyt számot kell adni róla, mindjárt eltűnik a kezünkből, és kikutathatatlanná válik a lényük. Te is, kedves Csók István barátom, minden magyar embernek kedves, régi ismerőse vagy. És mégis most, amikor ez az ünnepi társaság, ebben az ünnepi órában be akar számolni arról, hogy ki vagy minékünk, látjuk, hogy mindenek felett titok vagy, és titok is maradsz [...] Ecsetvonásod napsugárt vet és mosolyt arat, képeid kivilágosítják a hajlékokat, kiállításodról kijövő embereknek fényesebb az arcuk...”

A művész Budapestet megörökítő festményei közül kiemelkednek azok az alkotások, amelyeket a Margit híd 1937-ben végzett szélesítési munkálatai alkalmával készített. Csók István munkásságát kétszer, 1948-ban, és 1952-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Élete vége felé egyre romlott a látása, így kényszerűségből kénytelen volt letenni az ecsetet.

A művész kilencvenhetedik születésnapja előtt pár nappal, 1961. február 1-jén hunyt el, feleségével közös sírja a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben található. A síremlékük szobrát, Szentgyörgyi István (1881–1938) szobrászművész faragta, a műalkotás már a festő feleségének halála után, az 1930-as évek elején készült.

Csók István születésének századik évfordulóján, 1965-ben a Fejér megyei Cecén emlékház nyílt a tiszteletére, ahol személyes tárgyai mellett, több festménye is megtekinthető. Az 1945-ben publikált Emlékezéseim című önéletírását, az elmúlt évtizedekben kétszer újra kiadták, a legutóbbit  2015-ben Révész Emese művészettörténész szerkesztésében.

A Kálvin-emlékév tiszteletére rendezett kiállítás plakátja a Budapesti Történeti Múzeumban 2009-ben

Csók István életművének több alkotása is gazdagította 2009-ben a Budapesti Történeti Múzeumban a Kálvin-emlékév tiszteletére rendezett, a „Kálvin hagyománya – református kulturális örökség a Duna mentén” című kiállítást. A nagyszabású tárlat kísérő katalógusának borítójára az Úrvacsora című festménye fényképét helyezték.

Nyitókép: Részlet az Úrvacsora című festményből