A Lánchíd Palota műemlék épületét veszi meg székhelyének a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), ahova a tervek szerint még az idei év végéig átköltözik – írja az MTI.

Az NBB és a tulajdonos DÖB-68 Zrt. a vásárlással kapcsolatos dokumentumokat kedden írta alá a Fő utca 1. alatt található épületről. Nyikolaj Koszov, az NBB igazgatótanácsának elnöke a közleményben elmondta: az ingatlan megvásárlásával a bank, amely az egyetlen kelet-közép-európai központtal rendelkező multilaterális fejlesztési intézmény, nemcsak megerősíti Budapest nemzetközi pénzügyi központként elért státuszát, hanem nagyban hozzájárul Magyarország befektetési vonzerejének további növekedéséhez is.

Az Ybl Miklós tervezte irodaházat1869-ben adták át (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az NBB tavaly költözött Budapestre. A bank tavaly év végén már több mint 170 szervezetet és intézményt tudhatott befektetői között – bankokat, nyugdíjalapokat, biztosítótársaságokat –, többek között Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Németország, Hollandia, Magyarország, Moldova, Románia, Oroszország és az Egyesült Királyság területéről.

Tízmillió euróval 17,2 százalékra növelte tőkerészesedését Magyarország az NBB-ben január 15-én. A hozzájárulást követően 60 millió euró összegű alaptőke részesedésével (17,2 százalék) Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bank második legnagyobb részvényesévé vált. A bank befizetett alaptőkéje ezzel 349,61 millió euróra nőtt.

A Lánchíd Palota képe nem sokat változott, minden más azonban a környezetében teljesen átalakult az elmúlt 150 év alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A XIX. században épült neoreneszánsz stílusú palotát Ybl Miklós tervezte. Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a megrendelő a Lánchidat is építtető Lánchíd Társulat volt, ám 1870-ben az épület tulajdonjogát és magát a Lánchidat is a magyar állam megvásárolta.

Az épületbe a Pénzügyminisztérium alá tartozó Állami Hidak Felügyelősége költözött, de itt működött 1870 és 1890 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is. Az épületben lakások is voltak, itt élt például Reitter Ferenc mérnök, Herrich Károly, az Alagút Társaság igazgatója vagy Heinrich Nepomuk János doktor, a Rácz fürdő tulajdonosa. 1920-től a ház földszintjén sörcsarnok működött, 1936-ban pedig a Közigazgatási Bíróság vette át az épületet.

A Lánchíd Palota azonban a háborút sérülésekkel túlélte. 1954-től a Legfelsőbb Bíróság működött itt, míg 1981-ben a Budai Központi Kerületi Bíróság költözött be.

A rendszerváltozást követően, 1995-ben privatizálták, azóta több tulajdonos váltotta egymást. Az erősen leromlott állapotú Lánchíd Palotát 2008-ban felújították, ám az akkori tulajdonos csődbe ment. Az ingatlan tulajdonjogáért azóta több per is indult, számos alkalommal jelzáloggal terhelték meg, végül a Magyar Állam 2018-ban elővásárlási jogot jegyzetetett be a világörökségről szóló 2011-es törvényre hivatkozva.

2020-tól ezek szerinti rendeződni látszik a jövője a hányatott sorsú épületnek.

Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: Százötven éve épült Ybl Miklós Lánchíd Palotája

Forrás: MTI és PestBuda.hu

Nyitókép: Az egykori a Lánchíd Palota (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)