Budapest
Kezdődik a Városliget parkjának felújítása
2017. október 27. 12:42
Az első ütemben azok a fejlesztések valósulnak meg, amelyek a látássérültek, a környező iskolák, illetve a „kutyások” igényeit szolgálják. Mindezek mellett megújul a Szépművészeti Múzeum zöld környezete is, hogy az épület felújításának befejezésével az azt övező természeti környezet is betölthesse funkcióját.
Száznegyven éves a Nyugati pályaudvar
2017. október 26. 21:28
Az ország első pályaudvarának helyén 1877-ben épült fel a Nyugati pályaudvar, amely ma is az egyik kulcsfontosságú csomópontja a hazai vasúthálózatoknak és a budapesti közlekedésnek. Az Eiffel-cég kivitelezési közreműködésével a pályaudvart éppen 140 éve, október 28-án nyitották meg.
Egyszerűsítik a védett kulturális javak szabályozását
2017. október 26. 11:14
Bürokráciacsökkentés és hiányzó szabályozások megalkotása egyaránt napirenden van.
Huszárik-emléktáblát avattak
2017. október 26. 11:02
A zuglói Columbus utcában avattak emléktáblát a neves filmrendező emlékére.
Központi szerepe lesz az egészségügyben a Honvédkórháznak
2017. október 26. 10:59
Az átszervezés lényege az, hogy a kijelölt centrumkórházak mindegyikében mind a harminchét orvosszakma helyet kapjon.
Luther kis almafája
2017. október 26. 10:42
A budapesti fákról szóló sorozatunkban eddig általában idős, terebélyes példányokról írtunk. Most jöjjön egy ifjú gyümölcsfa a Várból, tisztelgésül a reformáció közelgő nagy évfordulója előtt.
Átfogóan újítják fel az Iparművészetit
2017. október 25. 13:40
Az átfogó műemléki rekonstrukció mellett a múzeum épületéhez új épületrészek is készülnek.
Madarász Viktorra emlékezik a Nemzeti Galéria
2017. október 25. 13:36
Kamarakiállítás nyílt Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából a Nemzeti Galériában.
Kiállítják a középkori Pest és Buda új leleteit
2017. október 25. 13:33
A Budapesti Történeti Múzeumban lehet megtekinteni az elmúlt év fővárosi ásatásain előkerült izgalmas leleteket.
Utópiablues Kőbányán – a Liget téri üzletház pusztulása
2017. október 25. 13:12
Lebontják a X. kerületben a társadalmi utópiára alapozott üzletházat, ami évtizedekig hiába várt a metróra. A terület a munkálatok után közparkként újul meg. Ugorjunk bele a szocialista várostervezés mély vízébe!
Újra megnyílik a pesterzsébeti jódos sós fürdő
2017. október 24. 12:17
Több mint egy évtized zárva tartás után felújítják és kibővítik a Soroksári-Duna melletti fürdőt.
Megújulnak a Margitsziget szállodái
2017. október 24. 12:07
A margitszigeti Danubius és a Grand hotel is megújul a közeljövőben.
Megújul a Vakok kertje
2017. október 24. 12:01
A Vakok kertje eredetileg 1972-ben létesült, ideje fejleszteni a Városliget parkrészletét.
Így emlékeznek a budapesti szobrok 1956-ra
2017. október 23. 11:48
Lyukas zászló, fegyveres pesti srác, rusztikus kő, kopjafa – ezek emlékeztetnek legtöbb helyen a forradalomra. Ha kicsit egyhangúnak találja ezeket a jeleket, nézze meg összeállításunkat! Emlékezni ugyanis máshogyan is lehet.
Megvalósult a Testnevelési első fejlesztése
2017. október 20. 16:53
Átadták a Testnevelési Egyetem (TE) Sport-táplálkozástudományi Központját, amely a megújuló felsőoktatási intézmény első befejezett rekonstrukciója.
Kiránduljon Budapesten!
2017. október 20. 16:05
Fehér alapon csík, kereszt vagy kör: ki ne ismerné a turistajelzéseket az erdőben. De hogy Budapesten is van ilyen, a város határán belül? Kiránduljon velünk!
Harmincmilliárd jut a Jahn Ferenc Kórháznak
2017. október 19. 17:31
Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja indul el az Egészséges Budapest programmal.
Felfüggeszti az önkormányzat a feneketlen-tavi beépítést
2017. október 19. 17:28
A XI. kerületi önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el a Buda Gardens telkére Újbudán.
Kassákizmus: az avantgárd költő évfordulóit ünnepeljük
2017. október 18. 14:33
2017-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum és tagintézményei három kiállítással ünneplik Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulóját.
Templomok és titkok: a fővárosi protestantizmus nyomában
2017. október 18. 13:09
Közelít a Reformáció 500, azaz a wittenbergi 95 pont kiszögelésének fél évezredes jubileuma – városszerte sűrűsödnek a programok. A nagy évforduló kapcsán mi is a fővárosi protestánsok nyomába eredtünk: mutatunk tíz regényes múltú templomot.
Közel hétmilliárdból lesz új szakrendelő a II. kerületben
2017. október 17. 13:54
Az Egészséges Budapest programon belül a Szent János Kórházban 1,4 milliárd forintos orvostechnikai fejlesztés lesz.
Most 230 éves a Várszínház
2017. október 17. 8:29
Kétszázharminc éve, 1787. október 17-én nyílt meg Budán a Várszínház, a város első állandó színháza. A pazarul berendezett Várszínházban rendezték meg az első egész estés magyar színielőadást is.
Halakról szól a Bálna kiállítása
2017. október 16. 17:31
Megnyílt az Élő magyar festészet - A hal című kiállítás a Bálnában.
Aki nem engedett a ’48-ból: 125 éve hunyt el Irányi Dániel
2017. október 16. 15:08
Az 1848-as forradalom egyik legendás alakja, a magyar képviselőház egykor volt legkiválóbb szónoka, Irányi Dániel 125 éve hunyt el.
Sportközpont lesz a Déli pályaudvar üzemi területén
2017. október 16. 9:23
A pályaudvar személyforgalma megmarad, de az üzemi területeken kiterjedt sport- és szabadidős beruházások valósulhatnak meg.
A kutyatartókra is odafigyelnek a Liget fejlesztésénél
2017. október 13. 16:30
A Városliget felújítása során számos kutyatartókat segítő fejlesztést valósítanak meg.
Öko-bicikliút megy majd keresztül Budapesten
2017. október 13. 15:59
A Rákos-patak torkolatától Budapest péceli határáig halad majd egy zöldövezeti kerékpárút.
Ilyen Budapest az Országház kupolájából!
2017. október 12. 16:37
Nem mindennapi, szédületes látvány tárul a parlament kupolájába felmerészkedők elé.
Díjat nyertek a Kálvin téri reformációs kövek
2017. október 12. 16:09
A reformációra emlékező 95 darab, idézetes térkő elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat.
Hétmilliárd jut a kőbányai kórháznak és szakrendelőnek
2017. október 12. 15:59
A kőbányai kórháznak óriási szerepe van a városrész és az agglomeráció betegeinek ellátásában.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.