Strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas.

A fürdő létesítésére vonatkozó terveket csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette Kocsis Máté, Józsefváros és Ferencváros fideszes országgyűlési képviselője, volt VIII. kerületi polgármester, Sára Botond (Fidesz-KDNP) kerületi alpolgármester és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.

Kocsis Máté közölte: a strand a volt pályaudvar területén létrejövő szabadidő-, sport- és kulturális központ egyik része lesz. A standberuházás túlmutat a kerület határain, hiszen a belső pesti kerületek lakói is használhatnák a közelükben felépítendő létesítményt – tette hozzá. Szólt arról, hogy tíz évvel ezelőtt, amikor nekikezdtek Józsefváros újjáépítésének, még álmodni se mertek arról, hogy szabadidős funkciók bővítéséről is gondolkodhatnak majd. Egy rossz állapotban lévő kerületet vettek át, és az első legfontosabb feladatok között szerepelt a közbiztonság javítása – mondta, hozzátéve, hogy a területen jelentős sikereket és eredményeket értek el a rendőrséggel közösen. Emlékeztetett arra is, hogy elindították a Józsefváros újjáépül programot, amelynek keretében közintézmények, közterületek és lakóházak újultak meg. Évente több mint egymilliárd forintot biztosítanak lakóházak, társasházak felújítására – közölte a volt polgármester.

Sára Botond elmondta, a vizsgálatok szerint a terület alkalmas arra, hogy ott fürdő létesüljön, és a felmérések szerint ezt tízből hat józsefvárosi támogatja. Kérdésekre válaszolva közölte, a beruházás előtt a területet rekultiválni kell, a kútfúrás a becslések szerint 200-300 millió forintba kerülhet, ehhez a terveik szerint állami segítséget kérnek majd.

Szőke László elmondta, hogy készült egy hévízbeszerzési szakvélemény, amely szerint az ottani víz összetétele nagy valószínűséggel hasonlít a városligeti Széchenyi fürdő alatt lévőhöz. A koncepciótervek szerint a fürdő egy 2,7-3 hektáros területen lenne és épülne egy 5800 négyzetméteres gyűrűformájú épület.

(MTI)