fürdő
Egykor gőzfürdő volt, most hotel épül a Kazinczy utcában
2022. szeptember 30. 10:00
A VII. kerületi Kazinczy utca 40–48. szám alatt, öt telek összevonásából jött létre az a terület, amelyen most 270 szobás hotel épülhet, kétszintes mélygarázzsal. A munkák részeként az utca egy szakaszát is felújítják, a telkeken jelenleg álló épületeket, így várhatóan a Táncművészeti Főiskola volt acél-üveg tömbjét és a historizáló, húsüzemként, majd szórakozóhelyként ismert 48-as számú házat is elbontják.
Több mint 100 évvel ezelőtt jelentek meg a strandfürdők Budapesten
2022. július 2. 17:00
A hagyományos fürdők mellett a XX. században jelentek meg a strandfürdők Budapesten. A margitszigeti Palatinus nyílt meg elsőként, majd egyre több szabadtéri fürdő szolgálta ki a fővárosiak strandolás iránti igényeit. A nyári kánikulában régen is vízparti vagy medence melletti felfrissülésre vágytak a városlakók. Mutatjuk, milyen strandokon lehetett fürdeni a múltban Budapesten.
A török kor tanúja – Még mindig várat magára a Király fürdő felújítása
2022. március 5. 9:00
Jó ideje várja felújítását a török kor egyik legemblematikusabb fennmaradt budapesti épülete, a jelenleg is zárva tartó Király fürdő. A felújítási munkálatokat még nem kezdték meg, noha 2017-ben kiírták az ötletpályázatot, és ki is választották a legjobb tervezetet, de a tényleges átalakítási munka bizonytalan ideig várat magára. Az épület legutoljára az 50-es években kapott teljes körű felújítást. Azóta voltak ugyan kisebb-nagyobb helyreállítási munkák, de mára igencsak rossz állapotban találjuk a fürdőt, amelynek története egészen a török hódoltság idejéig nyúlik vissza.
Pótolják a fákat a csepeli strandon
2021. április 25. 16:00
Ütemezetten zajlik a Csepeli Strandfürdő faállományának cseréje. Az elöregedett, beteg fűzfákat kivágják, ám pótlásukról korábban már gondoskodtak. Az elmúlt években negyven fát ültetett és további fásítást is tervez a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.
Gyönyörű fürdői vannak Budapestnek, a víz világnapján a legszebbeket mutatjuk be
2020. március 22. 15:00
Budapest vízben gazdag város. A Duna mellett számos forrás található a főváros területén, amelyek között nagyon sok a gyógyvíz. Ez már évszázadok óta így van. A víz világnapján cikkünkben jártuk körbe a legszebb fürdőinket, ha már a járványügyi veszélyhelyzet miatt a valóságban ezt nem tehetjük meg.
A hullámok hátán – Százéves a Palatinus strandfürdő
2019. augusztus 10. 10:00
A főváros első szabadtéri fürdője, a Palatinus az idők során többször átalakult, megújult, de a népszerűsége az egy évszázados fennállása alatt nem változott. Két éve gyönyörűen rekonstruálták a műemlék főépületet.
Strand és gyógyfürdő épül a józsefvárosi pályaudvar helyére
2019. július 12. 17:00
A tervezett tízmedencés józsefvárosi fürdő építésének előkészítéséhez most kétszáz millió forintot biztosított a kormány.
Átadták a felújított pesterzsébeti gyógyfürdőt
2019. július 10. 18:00
A teljesen újjávarázsolt pesterzsébeti fürdő az egyetlen, amelyben jódos-sós gyógyvízben lehet megmártózni Budapesten.
Vissza a jövőbe: a budapesti dunai strandok nyomában
2019. július 8. 8:30
Jövőre újra szabadstrand nyílik a Római-parton, ennek apropóján összegyűjtöttük, milyen strandokon lehetett fürdeni a múltban a Duna budapesti szakaszán.
Napelemeket kapott a Palatinus Strandfürdő
2019. június 15. 15:00
Befejeződött a Palatinus fürdő energetikai korszerűsítése, az áramigény egy részét napelemekkel biztosítják. A nemrég felújított Palatinus Budapest legnagyobb területű egész évben működő fürdője.
Fürdőélet a nagy háborúban
2018. december 31. 15:45
Hogyan alakult a boldog békeidők idillikus és izgalmas fürdőélete az I. világháborúban? Ez a témája a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb kiállításának.
Véget érhet a Rác fürdő kálváriája
2018. november 5. 10:03
Nyolc évvel a nagy felújítás után talán végre megnyílhat a Gellért-hegy aljában fekvő Rác fürdő: most bemutatjuk a fürdő hosszú, kalandos történetét.
Átadták a továbbfejlesztett csillaghegyi strandfürdőt
2018. október 31. 18:40
Több mint 7800 négyzetméter területű fedett, 12 új medencének helyet adó fürdőépülettel bővült a III. kerületi strand.
Tudta, mi állt régen a 100 éves Gellért Szálló helyén?
2018. szeptember 24. 9:26
Száz éve adták át Gellért Szállót. A kor legmodernebb fürdőkomplexuma egy olyan forrás fölé épült, amely már évszázadok óta használatban volt: elsősorban a szegényebbek jártak ide.
Így működtek a tisztasági fürdők Budapesten
2018. augusztus 22. 10:39
„A fürdés a test épségben tartására mulhatlanul szükséges...”. A saját fürdőszobával nem rendelkező lakások magas száma miatt a 19. századtól egészen a XX. század derekáig a tisztasági fürdők meghatározó elemei voltak a nagyvárosi hétköznapoknak. Mára a legtöbb megszűnt, vagy a kor követelményeinek megfelelően átalakult – többek között ilyen a Ferencváros szívében megbúvó Dandár fürdő is, melyet 40 éve alakítottak át gyógyfürdővé.
Megnyílt a Dagály
2018. augusztus 14. 20:26
Tesztüzemben már fogad vendégeket a felújított Dagály Strandfürdő.
Strand és gyógyfürdő kerülhet Józsefvárosba
2018. június 29. 17:45
A volt józsefvárosi pályaudvar területén a koncepciótervek szerint tízmedencés fürdő jönne létre.
Villámgyógyászat a Nagykörúton – Százharminc éve épült a Körúti fürdő
2018. június 14. 15:13
Az Erzsébet körút népszerű fürdője százharminc éve épült Freund Vilmos tervei szerint. A kor legmodernebb felszereltségű intézményében hullám- és gőzfürdő, valamint elektromos fürdő is működött. Ez utóbbit az igazgató, Schreiber S. H. honosította meg az országban.
Most 105 éve adták át a Széchenyi fürdőt
2018. június 13. 11:09
Tudta, hogy tíz évig tartott a Széchenyi fürdő kútjának fúrása? Így született meg a városligeti fürdőintézmény.
Lassan átvehetik a fürdőzni vágyók a Dagályt
2018. május 15. 9:33
A Dagály Strandfürdő felújítása hamarosan befejeződik: gépészeti munkálatok, külső tereprendezés, a Béke-kút rendbetétele van még hátra a nyitásig. Ha minden jól megy, a júniusi kánikulára már strandolhatunk a nyolc medencével üzemelő komplexumban.
Nyárra elkészülhet a Csillaghegyi Strandfürdő
2018. február 23. 8:09
Évekig a bezárás fenyegette Budapest egyik legrégebbi, legnagyobb területű és legszebb strandját az óbudai Róka-hegy oldalában, a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda együttesét. Nemrégiben viszont új esélyt kapott. Hatalmas beruházással szinte teljesen új komplexumot varázsolnak belőle, régi értékei megtartásával.
Megszerezné a Rác fürdőt és szállót Budapest
2018. február 21. 16:16
A főváros célja, hogy meghozza a Rác fürdő és hotel mielőbbi megnyitását elősegítő döntéseket.
Újra megnyílik a pesterzsébeti jódos sós fürdő
2017. október 24. 12:17
Több mint egy évtized zárva tartás után felújítják és kibővítik a Soroksári-Duna melletti fürdőt.
Átadták a felújított, kibővített Palatinust
2017. július 14. 10:02
A Palatinus Strandfürdőben a fedett részlegben egy 100 négyzetméteres medencét és egy 60 négyzetméteres gyerekmedencét építettek, valamint egy hideg és meleg vizes merülőmedencét alakítottak ki. Ezen kívül finn szaunát, pihenőbokszokat és gyógyászati részleget hoztak létre.
A Császár–Komjádi Sportuszoda – Kezdődik a vizes vb!
2017. július 13. 17:32
A júliusi FINA-világbajnokság egyik budapesti edzéshelyszíne a Császár–Komjádi Sportuszoda, amelynek története egészen az ókorig nyúlik vissza. Az itt található források vizét nem csupán fürdésre, hanem ivásra is használták.
Átadták a Paskál új épületét
2016. július 14. 16:17
Új épületet kapott a budapesti Paskál fürdő: közel másfél milliárd forintos beruházással gazdagodott a fürdőintézmény.
Nemzetközi díjat nyert a Széchenyi fürdő
2016. május 29. 20:02
Az év legjobb gyógyfürdőjének választotta a Széchenyi fürdőt a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság lapja.
Időre elkészül a Dagály Úszóaréna
2016. május 24. 18:58
Költségtúllépés nélkül és időre elkészülhet a Dagály Úszóaréna a 2017-es budapest vizes-világb
Budapest leglátogatottabb fürdője a „Szecska”
2016. május 14. 14:09
Tíz éve újították fel a 103 éves Széchenyi gyógyfürdőt: immár egy évszázada várja látogatóit – akik szép számban járnak is a városligeti intézménybe.
Megújul a „Pala”
2016. május 6. 10:13
A húszas évektől Európa legnagyobb strandmedencéjével büszkélkedhetett a Margit-szigeti Palatinus strandfürdő. Az idei évben változatlanul várja a fürdőzőket a „Pala”, pedig már készen vannak a tervek a rekonstrukciójára, sőt már a kivitelező cég is elnyerte a pályázatot.
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.