Semmelweis Ignác Fülöp Budán, a Tabánban született 1818. július 1-jén, a mai Apród utca 1–3. alatt, abban a klasszicizáló késő barokk épületben, amely Meindl János tulajdonában volt.  A Semmelweis család az épület jobb oldali szárnyát bérelte, amelyben az apa vegyeskereskedést működtetett, valamint csaknem a teljes emeleti részen ők laktak, a személyzettel és a segédekkel együtt.

Semmelweis Ignác szülőháza az I. kerület, Apród utca 1–3. alatt. Az épületben ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik (Fotó: Ludmann Mihály)

„Semmelweis Ignác szülőháza és hamvainak nyughelye” – olvashatjuk az emléktáblán a múzeum bejárata mellett (Fotó: Ludmann Mihály) 

A várbeli katolikus Egyetemi Gimnáziumban érettségizett 1835-ben, amely a főváros legrégebbi középiskolája volt, egy évvel a török kiűzése után, 1687-ben alapította Széchényi György esztergomi érsek. Ezután Pesten bölcsészettudományt tanult, majd Bécsben bár a jogi karra jelentkezett, de érdeklődésének engedve az orvosi karon kezdte el tanulmányait. Diplomáját 1844-ben szerezte meg. 

Semmelweis Ignác 1847-ben, 29 évesen jött rá, hogy a gyermekágyi lázat – így a frissen szült édesanyák halálát – kézfertőtlenítéssel meg lehet akadályozni. Orvostársai ekkor még nem vették komolyan a felfedezését, amit Semmelweis szenvedélyesen propagált. Bécsi működése után 1850-ben hazatért, és1851-ben fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként átvette a Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának vezetését, majd 1855-ben a pesti egyetem elméleti és gyakorlati szülészet tanárává nevezték ki. 1860-ban jelent meg német nyelvű könyve, amelyet a gyermekágyi lázról írt. Az elméjét megtámadó betegsége miatt 1865-ben a Bécs melletti döblingi elmegyógyintézetbe zárták, ahol két hét múlva, augusztus 13-án vérmérgezésben meghalt. Ott, ahol öt évvel korábban egy másik nagy magyar, Széchenyi István is befejezte az életét. 

Semmelweist négyszer temették el. Második nyughelye a Kerepesi úti temetőben, a Walthier család sírboltjában volt. A síremléken, balra fenn ma is látható Semmelweis emléktáblája (Fotó: Ludmann Mihály)

Sírhelyei Bécstől Budapestig

Semmelweist Bécsben, a schmelzi temetőben helyezték örök nyugalomra – ám felesége, Weidenhofer Mária huszonhat év után úgy döntött, hogy hazahozatja, mert a köztemetőben a parcella kiürítésére készültek. Budapesti újratemetése 1891. április 17-én volt a Kerepesi úti temetőben, ahol maradványait a Walthier család – az orvos feleségének anyai ága – sírboltjában helyezték el.

Semmelweisnek 1894-ben emeltek díszes síremléket ugyancsak a Kerepesi úti temetőben. Nagyon fiatalon, 47 évesen hunyt el (Fotó: Ludmann Mihály)

Itt azonban nem nyugodott sokáig, mert 1894. április 21-én önálló díszsírhelyre vitték a koporsóját, amit ekkor még egy fakereszttel és egy réztáblával jelöltek.  Az emlékművet két építész, Schickedanz Albert – a Hősök tere és a Szépművészeti Múzeum tervezője –, valamint munkatársa, Herczog Fülöp tervezte. 


A ma is meglévő díszsírhely felirata szerint 1963-ig nyugodtak itt az anyák megmentőjének hamvai, akkor exhumálták, hogy szülőháza udvarán helyezhessék el (Fotó: Ludmann Mihály) 

A díszes síremléket szeptember 2-án, a Nemzetközi Közegészségi és Demográfiai Kongresszus egyik eseményeként leplezték le. A kongresszus a délutáni ülését Semmelweis emlékének szentelte. Azonban a bérleti jog lejárta után, 1929-ben a díszsírhelyet áthelyezték a neves halottak parcellájába, ahol most is látható.  

A negyedik sírhelye a szülőháza, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum udvarában, a kőfalban, amely előtt Borsos Miklós Anyaság című szobra áll (Fotó: Ludmann Mihály) 

Ám már itt sem találjuk meg az elhunyt földi maradványai, mert az orvos leszármazottjának, Semmelweis-Lehoczky Kálmánnak a kérésére 1963-ban újra exhumálták, és a csontok azonosítása után, 1965-ben szülőházának az udvarán kialakított emlékműben helyezték el. Ebben az épületben ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. 

Semmelweis Ignác portréja a Vasárnapi Ujság 1906. október 7-i számában

Emlékmű az Erzsébet téren

Az 1891-ben történt hazahozatala után két Semmelweis Emlékbizottság alakult neves orvosok, Kézmárszky Tivadar és Markusovszky Lajos vezetésével, majd a két társaság egyesülésével létrejött a Semmelweis Emlék Végrehajtó-bizottság.  A bizottság feladatául tűzte ki a díszsírhely kialakítását, műveinek kiadását, és felmerült az emlékművének kérdése is. Először az 1891. június 23-i ülésen foglalkoztak a szoborállítás kérdésével. Azonban ennek költsége lassan gyűlt, ezért csak tíz év múlva, 1901 januárjában kerülhetett ismét napirendre. A helyszínek kijelölése és a szobrászok kiválasztása is aktuálissá vált. Az egyik ötlet az orvosi kar Üllői út 26. számú épületének kertje, de szóba került a Rókus Kórház előtti tér, a szülői ház és az orvosi kar épületének környéke. A szobrászok közül a bizottság Fadrusz Jánossal és Vastagh Györggyel tárgyalt. Az emlékbizottság egyik tagja, Tauffer Vilmos Stróbl Alajost ajánlotta. Végül Fadruszt bízták meg a mű elkészítésével, és kikérték a szobrász véleményét a felállítás helyéről is, aki a Baross utca és József körút metszésénél levő kis teret javasolta, de jónak tartotta a Wenckheim-palota előtti teret is.

Stróbl Alajos Semmelweis-szobrát az Erzsébet téren állították fel 1906. szeptember 30-án, a kép az Ország-Világ 1906. október 7-i számában jelent meg

Az emlékbizottság természetesen a szoborral kapcsolatban elvárást is megfogalmazott. Semmelweist magyaros ruhában kellett ábrázolni és mellette jelenjen meg egy gyermekét tartó anya, aki a női nem háláját fejezi ki. Ekkor azonban újabb bonyodalmak keletkeztek. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Ludovika előtti teret javasolta a felállítandó emlékmű helyének, amit a Székesfővárosi Tanács elfogadott. Ezt viszont az emlékbizottság nem támogatta, és ragaszkodtak a Wenckheim-palota előtti térhez.  Fadrusz János 1903. október 26-án váratlanul meghalt, és így új szobrászt kellett keresni. Szóba került Zala György, Vastagh György és Stróbl Alajos, de Róna József is a bizottság látókörébe került, végül Stróbl Alajossal egyeztek meg. 

Stróbl számára a feltételek és előírások ugyanazok voltak, mint amelyeket már korábban lefektettek, ezeket a művész elfogadta, és így munkához is láthatott. A következő év februárjának végén bemutatta a kis mintát, ami nem nyerte el a bírálók tetszését. Stróbl az ellenvetéseket figyelembe véve mintázta meg az új szobrát. Az emlékmű számára kijelölt hely viszont a szobrásznak nem felelt meg, szűkösnek tartotta a Wenckheim-palota előtti területet. Ő az Erzsébet teret javasolta, amit végül a bizottság és a főváros is elfogadott. 

A művész az olaszországi Carrarába utazott, ahol kitűnő minőségű márványt bányásznak, többek között Michelangelo is ebből a kőzetből faragta a szobrait. A szállítási költségek csökkentése érdekében Stróbl a helyszínen, Carrarában készítette el az emlékművet két hónap alatt, így az alkotás az 1906. szeptember 30-ára kitűzött avatásra időben elkészülhetett.  A szobor 42 évig állt az Erzsébet téren, majd 1948-ban az akkor már két éve Sztálin nevét viselő téren buszpályaudvart alakítottak ki, emiatt az emlékművet lebontották, és a Józsefvárosban, a Gyulai Pál utcában, a Rókus Kórház előtt állították fel. (A Sztálin tér 1953-ban új nevet kapott, ekkor lett Engels tér, majd 1990-ben visszakapta az Erzsébet tér nevet.)

Stróbl Alajos Semmelweis-emlékműve már hetven éve a Rókus Kórház előtt, a Gyulai Pál utcában áll (Fotó: Ludmann Mihály) 

„Minden nemzet anyáin segített”

Stróbl Alajos tehetségének megfelelően kiváló szobrot alkotott. A 255 cm magas talapzaton álló orvos nyugodtan, stabil pózban áll, magyaros ruhában. A másfélszeres életnagyságú alakja is márványból készült, amit a szobrász javasolt az emlékbizottságnak, mert eredetileg a főalakot bronzban képzelték el. Bal kezében két könyvet tart, ezzel utalva szakírói munkásságára. A mű fontos szereplője az anya alakja, akit az első változathoz képest, a bírálók kifogásait figyelembe véve a szobrász alacsonyabbra helyezett, és a magyaros ruha helyett a kor öltözetében jelenítette meg. Erre azért volt szükség, mert a bizottság azt fogalmazta meg, hogy Semmelweis tudományos felfedezése nemcsak a magyar, hanem minden nemzet anyáin segített. Az anyát a művész a feleségéről, a gyermeket a kisfiáról mintázta. 

Stróbl Alajos az anya alakját a feleségéről, a gyermek alakját a kisfiáról mintázta

Minden térbeli szobor fontos kérdése, hogy mennyire sikerül az egy nézőpontúságot feloldani és így a szemlélőt a körbejárásra késztetni.  A mester itt ezt azzal segíti, hogy az anya alakját elfordította a főalakhoz képest. Ezenkívül a gyermek alakjától elinduló növényi formákat megjelenítő plasztikus motívumsorra szárnyas gyermekalakokat faragott, akik így öten közrefogják a talapzat felső hengeralakját, és spirálisan visszatérnek a fő nézetre. Ezzel a megoldással a főalak lábai mögött kitöltik a teret, ami egy márványszobor esetében azért fontos, mert így áttörések nélkül stabilabbá teszik azt. A mű kompozíciója, szépen szerkesztett formaváltásai, összefogottan mintázott anyagszerűsége a kor egyik legszebb köztéri emlékművévé avatja Semmelweis Ignác szobrát.

A VIII. kerületi, Baross utcai Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika homlokzatának szoborfülkéjében – szemből nézve a jobb oldalon – is láthatunk egy Semmelweis-szobrot (Fotó: Ludmann Mihály) 

Nem véletlenül jelentkezett Fadrusz János halála után az emlékmű elkészítésére Róna József, mert ő már korábban készített egy Semmelweis-szobrot, amelyet a Szülészeti Klinika Baross utcai homlokzatának fülkéjében állítottak fel 1898-ban.

Az orvos itt is karakteresen és magyar ruhában jelenik meg, elgondolkodó tekintettel néz le a főbejárat melletti első emeleti szintről, bal lábával kicsit kilépve a reneszánsz fülkéből. Mögötte egy alacsony posztamensen könyvek láthatók.

A Szülészeti Klinika homlokzatán álló szobrot Róna József készítette, 1898-ban állították fel (Fotó: Ludmann Mihály) 

(Fotó: Ludmann Mihály) 

Ezután talán érthető, hogy Budapesten más jelentős köztéri emlékműszobra nem készült az orvosnak. Az V. kerületben a róla elnevezett utca elején egy domborműves emléktábla emlékezteti az arra járót a névadóra. A művön egy ülő anyát látunk, lehajol hozzá egy férfi, akiben akár Semmelweis alakját is felfedezhetjük. Intim és bensőséges jelenet, ahol az anya tenyere szinte glóriát formál a gyermek feje köré. Ezt a művet Moiret Ödön faragta 1941-ben.

Moiret Ödön domborműve 1941-ben készült. Felirata: Semmelweis Ignác, az anyák megmentője (Fotó: Ludmann Mihály)

Domonkos Béla szobrát  2004-ben avatták fel az VIII. kerületben, az Üllői út 26. alatti klinikai tömb belső udvarán (Fotó: Ludmann Mihály) 

Emlékművek ezután is készültek, ezek azonban nem köztéri alkotások. A Szent István Kórház kertjében 1960-ban állítottak fel egy mellszobrot, amit Simon Ferenc mintázott. Az Üllői úti – Baross utcai kórház belső udvarában 2004-ben Semmelweis Ignác álló, egész alakos bronzszobrát avatták fel, amelynek művésze Domonkos Béla volt. 

A nagy orvos emlékét nem csak szobrok és utca őrzi, 1969-ben a budapesti Orvostudományi Egyetem Semmelweis Ignác nevét vette fel.

Nyitókép: Semmelweis Ignác szülőháza (I. kerület, Apród utca 1–3.) a Vasárnapi Ujság 1906. október 7-i számában