
építészet

2019. október 29. 9:00
A tetőt is kicserélik Ybl Miklós 150 évvel ezelőtt elkészült Ötpacsirta utcai épületén, amelyet Pálffy Pálné megbízásából tervezett, és az özvegy grófnő a gyermekeivel költözött ide. A városképi szempontból is kiemelten fontos épületet jó ideje a FSZEK használja. Mivel a zenei gyűjtemény átköltözött a FSZEK főépületébe, a szomszédos Wenckheim-palotába, a felújítás után ez az épület kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak ad majd otthont.
A Közmunkatanács születése
2019. október 27. 11:30
Még nem volt egységes Budapest, amikor a kiegyezés utáni első miniszterelnök, Andrássy Gyula javasolta egy olyan szervezet létrehozását, amely a leendő egységes város fejlesztéseit koordinálja, illetve meghatározza. Ez lett a 128 éven keresztül sikerrel működő Közmunkatanács.
Árkay Aladár ajándéka – Felújítják a városmajori Kistemplomot
2019. október 27. 10:00
Az 1923-ban épült városmajori Kistemplom tervezését és kivitelezését ingyen vállalta a temesvári születésű Árkay Aladár. A főváros térítésmentesen biztosította a telket, az építés költségeit pedig a hívek adományaiból fedezték. Ám csak tíz évig tölthette be eredeti funkcióját, amíg szomszédságában fel nem épült a „nagytemplom”. Most felújítják az egykor erdei kápolnának is nevezett, lenyűgöző kis épületet.
A Vöröskereszt Erzsébet Kórházát 135 éve építették
2019. október 24. 11:00
A Magyar Vöröskereszt a működését szinte azonnal egy kórház építésével kezdte, amelyet 135 éve, 1884. október 19-én avattak fel.
Hódolat a múltból – A Közmunkatanács 1928-as döntése valósult meg 2019-ben a Kossuth téren
2019. október 22. 15:00
Az állványok elbontása után immár teljes szépségében látható a Kossuth téren felépített új parlamenti irodaház elegáns homlokzata. Olyan harmonikusan simul környezetébe, hogy aki nem ismeri a két évvel ezelőtt eldózerolt MTESZ-székház történetét, azt gondolhatja, hogy ezt a kifinomult ízléssel megrajzolt épületet ugyanabban a korban építhették, mint a tér többi palotáját.
Visszakapta elpusztult tornyát a Petőfi téri ortodox templom
2019. október 5. 9:30
Hetvenöt év után újra két egyforma toronnyal büszkélkedhet a városképi szempontból is jelentős épület, amelynek toronysisakjait Ybl Miklós tervezte.
135 éve nyílt meg az Operaház
2019. október 4. 15:00
A Magyar Állami Operaház épületét 135 éve adták át. Fényűző palotát tervezett az Andrássy útra Ybl Miklós, az 1884-es nyitó előadáson pedig maga a király, Ferenc József is megjelent. Azt azonban kevesen tudják, hogy az épület acél tetőszerkezetét a kor legnagyobb magyar hidásza, Feketeházy János tervezte, akinek a Szabadság hidat is köszönhetjük.
Bejártuk a Millennium Házaként újjászületett volt Olof Palme-házat
2019. október 1. 16:30
A Városliget egyik legrégebbi épülete kívül-belül teljesen megújult, és október végétől interaktív kiállítással, kávéházzal és rózsakerttel idézi majd fel a századforduló hangulatát.
Már a tetőt ácsolják a titkos föld alatti trezorjáról elhíresült budavári házon
2019. szeptember 30. 15:00
Számítva az esősebb őszi napok közeledtére, megkezdődött a budai Várban az Úri utca 72. szám alatti épület tetőfedése. A MNB egyik alapítványa 2015-ben vásárolta meg az ingatlant, amelyet a tervek szerint a késő barokk állapotának megfelelően rekonstruálnak, a tetőzetét pedig teljes egészében lecserélik.
Új kórház épül a Királyhágó utcában
2019. szeptember 26. 14:00
Egyetlen vételi ajánlat érkezett a XII. kerületi, Királyhágó utca 1–3. szám alatti egykori tiszti kórház épületére, így az ingatlan kikiáltási áron, 4.060.190.000 forintért kelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvános árverésén. A nagy értékű ingatlan így hamarosan a jelenlegi bérlő tulajdonába kerülhet, aki új kórházépületet szeretne emelni a telken.
Megújult Ybl remekműve – a Margit-szigeti Nagyszálló átépítése az 1930-as években
2019. szeptember 20. 12:30
A patinás Margit-szigeti Nagyszállót, későbbi nevén Palatinus Szállodát Ybl Miklós építette 1873-ban. Története során többször is átépítették, renoválták, modernizálták. Az egyik jelentős átalakításáról és az újranyitásáról 1934-ben a filmhíradó is beszámolt, amelyben láthatjuk a szintén Ybl által tervezett Margit fürdő impozáns épületét is.
Barokk örökség a Belvárosban – Felújítják a 250 éves Egyetemi templomot
2019. szeptember 19. 9:30
Felújítják a Budapest belvárosában álló Kisboldogasszony-templomot, amelyet közkeletű nevén egyszerűen csak Egyetemi templomként ismerünk. A felújítási munkálatok jelenlegi állapotáról, részleteiről és várható befejezéséről a templom mellett található Központi Szeminárium prefektusa, Csordás Gábor atya beszélt a pestbuda.hu-nak.
25 éve újult meg Nagyvásárcsarnok
2019. szeptember 17. 9:30
A Fővám téren áll egy csodálatos palota, amelyet a sajátos és lélegzetelállító stílusáról ismert Pecz Samu tervezett. A palota célja immár 122 éve ugyanaz: ellátni élelemmel a budapestieket. Ez ugyanis a 25 éve megszépült, megújult Nagyvásárcsarnok.
Átadták az ötszintes református óvodát a Városligeti fasorban
2019. szeptember 16. 11:00
Új épületet kapott a Budapest-Fasori Református Egyházközség óvodája. A Városligeti fasorban, a református templom mögötti kertben álló műemlék épületet teljesen átalakították, korszerűsítették, a XXI. századi igényeket is kielégítő közösségi tereket és napfényes csoportszobákat alakítottak ki, a kertben pedig játszóudvart építettek. A tágas, ötszintes ház 1926-ban épült holland támogatásból, korábban a reformátusok Julianna-iskolája működött benne.
Megtelt az M0-s
2019. szeptember 13. 12:00
Igaznak bizonyultak az évtizedes számítások, a mostani adatok bizonyítják: az M0-s körgyűrű megtelt. Persze ezt mindenki tudja, aki csúcsidőben arra autózik, de a személyes tapasztalatot most a számok is alátámasztják. A gyorsforgalmi út a Budapest felé tartó úthálózat főbb útjait köti össze a főváros határában, és a belső kerületek, így a történelmi belváros tehermentesítését szolgálja.
Megújult a toronysüveg – a Mátyás-templom restaurálása az 1930-as években
2019. szeptember 12. 13:30
A középkori alapítású Nagyboldogasszony-templomot, ismertebb nevén a Mátyás-templomot a 100 éve elhunyt Schulek Frigyes vezetésével építették át; fia, Schulek János építészmérnök pedig az 1930-as években a templomtorony renoválási munkáit irányította. Az alábbi korabeli híradó ezen munkálatokat mutatja be.
160 éves a Dohány utcai zsinagóga
2019. szeptember 12. 9:00
A Dohány utcai zsinagóga a Kárpát-medencei zsidóság legimpozánsabb épülete. Az építtető Pesti Izraelita Hitközség a bécsi Ludwig Förstert bízta meg a romantikus stílusú szakrális épület megalkotásával. Művével az osztrák tervező egyszerre alkotott újító és hagyománykövető zsinagógát.
Százötven éve épült Ybl Miklós Lánchíd Palotája
2019. szeptember 6. 11:00
Százötven éve készült el Ybl Miklós tervei szerint a Lánchíd Palota, amely a Lánchíd Társulat, a Lánchidat építő és üzemeltető vállalat székházának épült. Igaz, alig egy évig használhatták.
József főherceg palotája és a Honvéd Főparancsnokság is újjáépül a Várban
2019. szeptember 5. 14:00
Bemutatjuk, milyen nagyszabású építkezések készülnek a Budavári (volt királyi) Palota környezetében. Ebben segítségünkre volt a Nemzeti Hauszmann Program honlapja, amely a közelmúltban indult, és részletes tájékoztatást nyújt a tervezett beruházásokról, felújításokról és a közösségi területek szépítéséről.
Iskola lett a hegyvidéki Fácán-üdülőtelep egyik rangos épületéből
2019. szeptember 3. 14:30
Az utóbbi évek egyik legfontosabb műemlékmentése történik a XII. kerületben: helyreállították a Horthy-villaként is emlegetett Fácán nagyvendéglő egyik fontos épületét a Béla király úton. A hosszú időn át pusztulásra ítélt, már-már összeomlással fenyegetett épületet iskolává alakították át, új szárnnyal bővítették, gyönyörű kertjében sportpályát is kialakítottak.
Iskolakezdés: egy nagyvonalú kor oktatási épületei
2019. szeptember 2. 15:30
Lechner Ödön, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Kőrössy Albert Kálmán, Kós Károly – híres magyar építészek, akik iskolákat terveztek Budapesten. Ma is az oktatást szolgálják alkotásaik, amelyekben idén is sok ezren kezdik meg a tanévet.
Közönségdíjat kapott az új Néprajzi Múzeum épületének terve
2019. augusztus 26. 10:30
A II. Építészeti Nemzeti Szalon közönségdíjait adták át vasárnap a Műcsarnokban. A közönség szavazatai alapján az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont tervéért Ferencz Marcel Ybl- és Pro Architectura díjas építész és csapata kapta az elismerést.
Díszítőérzékkel átszőtt tudás – Kiállítás Kőrössy Albert Kálmán művészetéről
2019. augusztus 20. 15:00
A Városligeti fasorban található Ráth György-villában szeptember közepéig látható a Lechner Ödön magyaros formanyelvét követő, de kevésbé ismert műépítész, Kőrössy Albert Kálmán életművét bemutató kiállítás. A művész születésének 150. évfordulójára is emlékező tárlatot a Magyar Építészeti Múzeum és a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ rendezésében tekinthetjük meg.
Hová vándoroltak a Várkert Bazár trófeái?
2019. augusztus 18. 9:30
Turisták és budapestiek hada sétál el mellettük nap mint nap, de kevesen tudják, honnan bukkant fel egyszer csak a két különleges szobor a budavári Szent György téren.
Kicsomagolták a restaurált Csikós-szobrot a Lovarda előtt a Várban
2019. augusztus 14. 17:00
Az alkotást még július elején szállították régi-új helyére, a felújítási munkák utolsó szakaszát már ott végezték el.
A hullámok hátán – Százéves a Palatinus strandfürdő
2019. augusztus 10. 10:00
A főváros első szabadtéri fürdője, a Palatinus az idők során többször átalakult, megújult, de a népszerűsége az egy évszázados fennállása alatt nem változott. Két éve gyönyörűen rekonstruálták a műemlék főépületet.
A klasszicista Pest éke volt – A Ferenc József tér története
2019. augusztus 9. 12:00
Pest városa a reformkorban tele volt a klasszicista építészet remekeivel. Elég csak a Sándor-palotára, a Nemzeti Múzeumra vagy a Deák téri evangélikus templomra gondolni. Viszont volt egy olyan tér a városban, amelynek épületeit úgy tervezték, hogy egymással harmonizáljanak. Ez volt előbb a Kirakodó, majd Ferenc József (ma Széchenyi) tér. Ismerjük hát meg a tér házainak történetét!
Ötven éve bontották le az OTI-székház tornyát
2019. július 30. 10:00
Tudta, hogy Budapest ikonikus magas épületét, „felhőkarcolóját” 50 évvel ezelőtt bontották vissza? A Fiumei út 19. szám alatti OTI-székház Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1912–1913-ban készült el, majd 1929-ben bővítették, többek között a tulipános pártázattal díszített 73 méter magas, 18 emeletes toronnyal. Biztonsági megfontolásokkal indokolták 1969-ben a torony bontását, mivel a szerkezet bauxitbetonból épült.
Egy kultikus hely szegélye: a Duna-korzó eltűnt épületeinek nyomában
2019. július 26. 13:00
Ki ne ismerné a Duna-korzót? Már több, mint egy évszázada a fővárosiak és a turisták egyik kedvenc helye Budapesten. Nem is csoda, hiszen a fák, a Duna közelsége és a budai oldal nyújtotta panoráma könnyen lebilincsel bárkit. De nemcsak ezek, hanem a korzó menti épületek is hozzájárulnak a hely megítéléséhez. Cikkünben e kultikus hely épületeinek történetét tárjuk fel.
Száz éve hunyt el Kauser József – Meghatározó alakja volt Budapest építészetének
2019. július 25. 8:00
A XIX. század második fele a budapesti városfejlődés aranykora. Az ekkor született értékek tárháza olyan gazdag, hogy a jelentős építőművészek közül is sokak neve bizony nem eléggé ismert. Ilyen a száz éve elhunyt Kauser József is, akinek épületeire pedig sokan jó szívvel gondolunk.
További cikkeink


