pestbuda.hu

2021. szeptember 6. 09:00
Budapest immár második alkalommal ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A kiemelt helyszínek – Hősök tere, Hungexpo, Szent István-bazilika, Kossuth tér, Zeneakadémia – mellett a város több pontján is lesznek programok, koncertek, színpadi bemutatók.
2021. szeptember 4. 10:00
Ma Budapest egyik legforgalmasabb útja a Nagykörút, amelyet szebbnél szebb bérházak szegélyeznek. Kiépítése 25 évig tartott, megnyitásához házakat kellett elbontani, vasútállomást arrébb helyezni, területet feltölteni, de végül 125 éve, 1896. augusztus 31-én a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalosan is átadhatta Budapest közösségének.
2021. szeptember 3. 15:00
Az egykori BM-kórház Bajza utca és Városligeti fasor sarkán lévő telekegyüttesén alakítják ki a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központot. A nyáron befejezett bontások után a területen jelenleg már csak két historizáló szanatóriumépület áll. A tervezett épület kisebb lesz az elbontott házaknál, így a telken nagy zöldfelület marad.
2021. szeptember 3. 11:30
Idén elkezdődött és várhatóan jövőre fejeződik be a Kodály körönd északi palotájának felújítása. Az Andrássy út és a Szinyei Merse Pál utca találkozásnál álló Hübner-ház a körönd négy látványos neoreneszánsz épületének egyike. A Bukovics Gyula tervezte és 1884-ben elkészült palotának eredetileg négy tornya volt, de kettőt még a második világháborúban elveszített. A most folyamatban lévő munkálatok során ezeket is visszaépítik, emellett a homlokzatot kívül-belül felújítják.
2021. szeptember 2. 16:30
Az 1877-ben elkészült pályaudvar tavaly kezdődött nagy rekonstrukciója során már felújították többek között a 144 éves épület jellegzetes tornyait és üvegfalait, most pedig elkészült a csarnok tetőszerkezetének és belső terének rekonstrukciója, így újra birtokba vehették az utasok. A munkák azonban tovább folytatódnak, a teljes felújítás várhatóan jövő nyárra fejeződik be.
2021. szeptember 2. 09:00
Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1936-ban építették újjá a budai Vár Bécsi kapuját. A terv már hat évvel korábban is megfogalmazódott, de a gazdasági válság miatt csak ekkorra tudták biztosítani a pénzügyi hátteret. Az építkezés apropóját pedig Buda visszafoglalásának kétszázötvenedik évfordulója adta: a város 1686. szeptember 2-án került újra keresztény kézbe.
2021. szeptember 1. 15:30
Augusztus 20-tól bárki megtekintheti a Budavári Palota megújult déli összekötő szárnyában található, újjáépített Szent István-termet. A díszterem szépségéhez, egyediségéhez a különleges intarziás parkettája is hozzájárul. De kik alkották meg eredetileg ezt az egyedi padlózatot? Ismerjük meg a Neuschlosz fivérek munkásságát!
2021. szeptember 1. 10:00
Felújították a Mazsihisz budapesti Szeretetkórházának Amerikai úti új főépületét, amely eredetileg 1914-ben épült és 1994-ben kapta vissza a hitközség az Uzsoki utcai kórháztól. A megújult, 2300 négyzetméteres épület jellegzetes tornyokat is kapott.
2021. augusztus 29. 08:30
Lassan véget ér az idei nyár, és a hirtelen beköszöntött hűvösebb idő már nem kedvez a strandolásnak. Szerencsére Budapest számos gyógyfürdővel is büszkélkedhet, amelyeket akár a hűvösebb időben is felkereshetünk; elég csak a Széchenyire, a Rudasra vagy a Gellértre gondolni. Sajnos, szép számmal akadnak olyan fürdők is, amelyeket ma már nem élvezhetünk, pedig építészeti szempontból is jelentősek voltak. Íme, 3+1 fürdő Budapest múltjából!
2021. augusztus 28. 12:00
Különleges buszt mutatott be tegnap a nagyközönségnek a Közlekedési Múzeum: az utolsó tíz legyártott Ikarus 66-os modell egyikét. A járművet több éves restaurálás után állították ki Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Budapest egykor ezektől az Ikarus buszoktól várta, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé váljon a közlekedés, a fővárosi utasok azonban kényelmetlennek találták őket.
2021. augusztus 27. 14:30
Késő római kori temetkezésre bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei az óbudai utca egyik telkén, ahol egy kőfal és tárológödrök maradványai is előkerültek.
2021. augusztus 27. 12:30
Az V. kerületi Báthory utca 24. szám alatt már csak egy emléktábláról tudhatjuk meg, hogy itt állt egykor a Pesti Német Színház. Ez már a harmadik helyszíne volt a pesti német színjátszásnak, de a teátrum itt sem működhetett sokáig. A megnyitás után húsz évvel, 1889. december 20-án tűzvész pusztította el az épületet, amelyben Jókai Mór is megfordult, sőt a művéből írt operettet is előadták itt.
2021. augusztus 26. 19:00
A Budapesti Közlekedési Központ és a tervező cégek képviselői aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében elkészítik a belvárosi Duna-part átalakításának kivitelezési terveit. A felújítás jövő nyáron kezdődhet el – olvasható a BKK honlapján.
2021. augusztus 26. 14:00
A Műcsarnok Hősök terén álló épülete a Millenniumi Kiállításra épült fel Schickedanz Albert építész tervei szerint. Fennállásának 125. éves évfordulóján megkezdődött az épület teljes körű felújításának előkészítése.
2021. augusztus 25. 13:00
Budapest egykori legendás szállodái a második világháborúban szinte teljesen megsemmisültek és az 1950-es években, a Rákosi-érában nem fordítottak arra pénzt, hogy az országban luxushotelek épüljenek, hiszen nem volt rá fizetőképes kereslet. A helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után változott: az ország új vezetésének fontossá váltak a Nyugatról érkező turisták és a valuta, amit itt elköltöttek. Nagyszabású szállodafejlesztések kezdődtek, az első között építették át az egykori luxusszállót, a Royalt, amely 1961. augusztusában nyitott meg újra.
2021. augusztus 25. 10:00
Valószínűleg a 2021-es év legnagyobb építészeti attrakciója a Budavári Palota déli összekötő szárnyának újraépítése és a Szent István-terem újraalkotása. Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén soha nem látott tömeg várakozott a palotaudvaron, hogy bejusson a most átadott épületrészbe. Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese értékelte lapunknak a történteket.
2021. augusztus 24. 15:00
Kedves és érdekes színfoltja a káposztásmegyeri lakótelepnek az erdélyi haranglábakra emlékezetető óratorony. A tölgyfából, kézműves munkával készült építményt augusztusban felújították, megtisztították.
2021. augusztus 24. 09:00
Közel egy évtizede alussza (második) Csipkerózsika-álmát az Almássy téri Szabadidőközpont. Az egykori népszerű kulturális intézményt 2007-ben értékesítette Erzsébetváros önkormányzata és bár az akkori szállodaépítési tervek nem valósultak meg, a közelmúltban építési engedély iránti kérelmet nyújtottak be a 35 évvel ezelőtt kis pesti Pompidou-ként emlegetett épület bővítésére és szállodává alakítására.
2021. augusztus 23. 15:30
Egy-egy elveszett, megsemmisült műemlék újjászületése, újraalkotása mindig öröm a közösség számára. Főleg, ha olyan különleges jelentőségű alkotásról van szó, mint a józsefvárosi Golgota téri kálvária, amelyet 1971-ben lebontottak. A 14 stáció most eredeti szépségében látható újra.
2021. augusztus 23. 09:30
Az államalapítás ünnepén megrendezett látványos budapesti tűzijáték végén izzó görögtüzek gyulladtak a hidakon, így a Szabadság hídon is. Akkor biztosan kevesen gondoltak arra, hogy ez volt az első híd, amelyet a második világháborús pusztítás után újjáépítettek és 1946. augusztus 20-án átadtak a forgalomnak.
2021. augusztus 21. 10:00
Pest belvárosa és a Városliget közötti közlekedés nagyon sokáig a Király utcán keresztül zajlott. A szűk utca nagyon zsúfolt volt, hiszen nemcsak a rendes forgalom haladt át itt, hanem azok is erre mentek, akik egy kis felüdülésre a Városligetbe tartottak. Ezen segített a hivatalosan 145 éve, 1876-ban átadott Sugárút, a mai Andrássy út, amelynek mentén pazar paloták épültek a földszintes házacskák helyére.
2021. augusztus 19. 18:30
Az alkotást eredetileg a XIII. kerületi Szent István parkba szánták Lukács György szobrának a helyére, ám a Főváros másképp döntött, így államalapító királyunk 2,5 méter magas bronzszobra végül nem a róla elnevezett parkban, hanem a XIX. kerületi Templom téren kapott helyet.
2021. augusztus 18. 13:30
Teljes történeti hűséggel újult meg a Budavári Palota Szent István-terme, amely egykor a palota egyik legdíszesebb helyiségének számított. Az eredeti formájában újjáépült terem a mai hivatalos átadást követően, augusztus 20-tól a hónap végéig ingyenesen látogatható lesz mindenki számára.
2021. augusztus 17. 16:30
A VI. kerületi Bajza utcát a XIII. kerületi Bulcsú utcával összekötő, a Nyugati pályaudvarról induló sínek alatt átvezető, 1874-ben épült gyalogos aluljáró évtizedek óta rendkívül rossz állapotban van, piszkos és balesetveszélyes is. A fővárossal majdnem egyidős átjárót azonban most felújítják, ezért augusztus 23-án lezárják a forgalom elől és csak ősszel nyitják majd újra.
2021. augusztus 16. 09:00
A Svábhegyen száz éve kezdték el építeni az új budapesti csillagvizsgálót, amely a Trianonnal elveszett ógyallai obszervatóriumot pótolta. A kezdeti nehézségek ellenére egy európai szintű kutatóközpontot hoztak létre néhány év alatt a Normafa melletti részen, ahol a csillagvizsgáló jellegzetes, kupolás épületében ma is kémlelik Budapest egét.
2021. augusztus 15. 19:30
Egy-egy templom tornyának mindig különleges jelentősége van. Fontos része a városképnek, segíti a tájékozódást és természetesen jelzés a közösségnek is. A Petőfi téren álló görögkeleti Nagyboldogasszony-templom tornya, illetve tornyai nem pusztán a városképet határozzák meg, de egyben a 220 éves templom történetében is egyfajta irányjelzők.
2021. augusztus 15. 15:00
A közelmúltban jelent meg a Hazának használj! Az Adria-palota története című kötet, amely nemcsak a Szabadság téren álló, közel 120 éves, jelenleg felújítás alatt álló épület történetét mutatja be, de bepillantást enged az egykori tulajdonosok, itt élt hírességek életébe is.
2021. augusztus 15. 10:00
A 175 éve született Freund Vilmos építészeti sokoldalúságára jellemző, hogy az Andrássy út pompás bérpalotái és villái mellett hivatali és szakrális épületek, valamint több kórházépület is az ő nevéhez fűződik. Éppen ezért kórházspecialistaként is emlgetik. Érdekesség, hogy a szakirodalom csupán egyetlen olyan alkotásáról tud, amely nem a fővárosban épült: a fiumei Adria Magyar Tengerhajózási Társaság palotája.
2021. augusztus 14. 09:30
Nagy erejű robbanás rázta meg Csepelt és Budapest déli részét 1926. augusztus 12-én délután háromnegyed hétkor. A 95 évvel ezelőtti katasztrófa csepeli és budafoki házakban okozott súlyos károkat: betörte az ablaküvegeket, lesöpörte a cserepeket a háztetőkről. Szerencsére emberéleteket nem követelt a robbanás, amelynek tűzcsóváját és hangját egész Budapesten lehetett látni, illetve hallani.
2021. augusztus 13. 09:00
A szobrászművészként, éremművészként és grafikusként egyaránt elismert Borsos Miklós 115 éve, 1906. augusztus 13-án született az erdélyi Nagyszebenben. Győrben, majd 1945-től Budapesten élt. Télen a Várnegyedben, az Úri utca 6. szám alatt, nyáron pedig Tihanyban dolgozott; állandó múzeuma pedig Győrben látogatható. Budapesten több alkotása is látható, egy-egy műve akaratlanul is felhívja magára a figyelmet.

összesen: 1705 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó