villamos

161292_etele1.jpg Indul az Etele úti villamosvonal építése November 13-tól 2018 végéig építik az Etele úton a Kelenföldi pályaudvarig húzódó villamosvonalat.
Újraélesztve: a zugligeti lóvasút és végállomásának története A budai lóvasút megindításának 150. évfordulóján, 2017. szeptember 17-én átadták a nagyközönségnek a Zugligeti út 64. szám alatti, gyönyörűen rekonstruált és kibővített egykori végállomás-épületet, amely először a lóvasutat, majd a villamosközlekedést szolgálta. A svájci stílusú, fűrészeltfa-ornamentikával díszített épületnek Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont néven a XII. kerületi helytörténeti gyűjtemény lett az új gazdája.
Hűvösvölgy: végre villamosozunk! Hosszú hónapok munkája után, hétfőn újra megnyílt a hűvösvölgyi villamosvonal. Első nap irány a fedélzet, az ablakon kikönyökölni, lássuk, mi változott! Nos, nem sok.
Százharminc éve járnak a villamosok Budapesten Az 1887-es év jelentős mérföldkőnek számít Budapest kötöttpályás közlekedésében. Ekkor indult ugyanis útjára az első villamos – akkor még felsővezeték nélkül. Bár nem sokkal korábban több lóvasútvonalat is átadtak, a második ipari forradalom vívmánya, az elektromos áram a fővárosi közlekedésben is helyet kért – és kapott is.
'56 korabeli villamosok járnak Budapesten A forradalom évfordulója alkalmából két korhű villamos jár majd Budapesten október 22. és november 4. között.
Befejezik a dél-budai villamosmegállókat Harmincöt dél-budai villamosmegálló akadálymentesítése készül el a következő időszakban.
Jön az Etele úti villamos Két év múlva már a Kelenföldi pályaudvarig tarthat az 1-es villamos nyomvonala Újbudán.
A nagykörúti villamosok históriája Tíz éve közlekednek a Combinók Budapest útjain. De milyen volt villamoson utazni a Nagykörúton az 54 méter hosszú, egyterű, 353 férőhelyes járművek megjelenése előtt? Mi köze volt a lovaknak az első villamoshoz? A következőkben dióhéjban összefoglaljuk a nagykörúti villamosközlekedés történetét, amelyből arra is fény derül, mióta viselnek számot a budapesti villamosok.
Nyár végéig zárva a Szabadság híd A dél-budai villamosfejlesztések miatt várhatóan nyár végéig lesz lezárva a Szabadság híd az autósok és a tömegközlekedés elől. A kerékpárosok és gyalogosok átkelhetnek a hídon.
Ideje volt a dél-budai villamosfejlesztéseknek Tarlós István pénteken arról beszélt: itt volt az ideje a dél-budai villamosfejlesztéseknek, amik miatt a Szabadság hidat is le kell zárni.
Nosztalgiavillamosok járnak a nyáron Duna, Termál és a Hófehérke: nosztalgiavillamosok és hajójárat közlekedik majd Pesten, Budán és közöttük a Dunán májustól szeptember végéig.
Itt vannak a hosszú CAF-villamosok is Budán állt forgalomba az első 56 méteres CAF-villamos a napokban.
Nem engedtek az 56-ból Lassan egy hónapja újra jár az 56-os villamos, amely Buda egyik legrégebbi vonala: 1900 februárjában indult meg a vonalon az első villamos. Az új budai hálózat részeként Hűvösvölgytől Újbudán át immár Budafokig közlekedik a járat. De hogyan is alakult a sokat kanyargó villamos kanyargós története?

További cikkeink