Már birtokba vehették a gyalogosok a megújuló Széll Kálmán tér régebbi, földszintes-emeletes házsora felőli – ahol a McDonald's is van – oldalát, miután a télen elkészült a Krisztina körút felőli sarok is. Az ígéretek szerint májusra elkészülő újjáépítés egyes részeit ütemezetten adják át, a nagykörúti és a budai villamosok megállóinál is már szinte a végleges állapotok fogadják az utasokat – bár a folyton változó ösvények sokakat összezavarnak, és néha balesetveszélyes helyzetek is kialakulnak –, de az ikonikus metrókijárat, a „legyező” is voltaképp már elnyerte új, világosabb, áttetszőbb arculatát. 

A többmilliárdos beruházást hosszas ígérgetés után – már a hetvenes években születtek ötletek, sőt később még pályázatot is kiírtak az átalakításra – 2011-ben indították el.

Először egy pályázat belül kiválasztották a közlekedési koncepciót megalapozó tervet, ezt a Finta Stúdió vezette csapat készíthette el. A már vállalhatatlan, balkáni állapotú téren nem volt érdemes több tízmilliárdért két-, háromszintes közlekedési rendszert kialakítani – ahogy a korábbi koncepciók javasolták –, mert fontos találkozási pont is, és még az áthaladó járatok megteremtésével is nagy az átszállók száma. 

A „legyezőt” is költségtakarékossági okokból tartották meg, a koncepcióterv szerint ugyanis csak akkor volna értelme lebontani és egy másikat építeni a mozgólépcsők fölé, ha lesz pénz a Várfok utca felőli rézsűk „kiterjesztésére” a villamosvágányok fölé. Ezt egyébként javasolták is hosszú távon megvalósítani, afféle ötvözetként a korábbi elképzelésekkel, amelyek a teljes tér fölé parkot képzeltek el – utóbbi azonban kissé nyomasztó volna az alatta a buszok-villamosok-metró között igyekvő embereknek.

Kell a hely az embereknek

Ezen koncepció alapján 2013-ban döntöttek az építészeti tervpályázatról, amelyet az Építész Stúdió nyert meg. Bár voltak olyan hangok is a kritikákban, hogy a tágas tér kissé szétaprózott közlekedési helyzetét jobban össze kellett volna húzni. Látható, hogy az itt naponta elhaladó mintegy kétszázezer gyalogosnak egyszerűen kell a hely, a különféle busz- és villamosjáratok meg a metró közötti kapcsolatok miatt. Ehhez kapcsolódóan meg kell említeni, hogy a közúti kapacitásokat sem lehetett bővíteni, hiszen a környező utak áteresztőképessége meghatározott – a város élhetőségének sem tett volna azonban jót, ha bővülni engedik a gépjárműforgalmat.

Sokan rendre annak a véleményüknek is hangot adnak, hogy túl sok itt a térkő (ahogy más tereinken is), azonban egy ilyen forgalmas csomópontban a sok ember sokfelé mozog – a Fény utcai piac is célpont a környék lakosainak –, ezt a tervezők egyébként áramlásvizsgálatokkal is kutatták. Így voltaképp lehetetlen nagy pázsitokat, erdőket létrehozni, de a nyertes terv megtesz mindent, a korábbinál ugyanis több a zöldfelület és kisebb ligetes csoportokban, illetve sorban ültetve több a fa a téren, mint régen – a gyalogosok útjából kieső néhány területen. 

A felfrissülést szolgálja majd négy vízjáték is, az ikonikus, bár kissé megviselt óra – a „Találkozzunk az óra alatt!” felhívás névadója – helyett pedig egy új, a szivárgó hírek szerint valamiképp interaktív időmérő lesz a metrókijárat előtt látszóbetonból. Ehhez hasonló érdekesség lesz a szintén a napokban elkészült domborműszerűség is: a Szilágyi Erzsébet fasor felőli sarokban felépített új szolgáltatóház – kávézó, ügyfélközpont, mosdók lesznek itt – oldalán a néhai 58-as villamosnak (a Zugligetbe járt egykor) állítanak emléket a betonfalba öntött régi szerelvény képével. E mögött pedig megszüntették a busztárolót. A nehezen mozgó gyalogosokat szabadtéri mozgólépcső és lift segíti majd, amelyekkel a „lenti” térrészről a várbuszokhoz lehet majd feljutni, illetve onnan tovább a Csaba utcába. 

A már említett metrókijárat megtartását a tervezők egyébként azzal is indokolták, hogy jó szervezőerőként működik a téren, és korának magas műszaki színvonalán épült meg. Különleges alakja és tetőzete bár nem védett érték, mégis megőrzendő. Inkább megtisztították az évtizedek alatt rárakódott „rétegektől”, és elbontották mellőle a büféknek, kocsmának helyet adó épületszárnyat. A főbejáratai pedig közrefognak majd egy furcsa helyiséget, amelyet a Gömböc nevű magyar találmány ihletett (ennek a tárgynak csak két egyensúlyi pontja van, semmilyen más ismert formának nincs ilyen kevés), ebben szolgálati helyiségek és pékség nyílik majd. 

Érdekesség, hogy a hetvenes években tervezték egy második kijárat építését is, ez a Széna térre érkezne a mélyállomásról – ám olyan sokba kerülne most a megvalósítása, hogy ez egyelőre csupán lehetőség a jövőre nézve.

Téglagyárból sporttelep

A ma forgalmas tér, Buda egyik fókuszpontja a helyzetéből adódóan már a középkorban is utak kereszteződése volt. Az egykori Logod falu – nevét a Vár alatt futó utca őrzi – kapuja nyílt ide, a török hódoltság kora után pedig agyagbánya és téglagyár létesült. De a XVIII. században a várbeli polgárok temetője is a tér sarkában volt, emiatt a mostani átépítés során, az elmúlt másfél évben számos tárgyi lelet és csontok is előkerültek a második világháborús bombák, gránátok és katonák maradványain kívül.

A korábbi gödröket 1892-ben kezdték feltölteni, ide költöztették a Budapesti (Budai) Torna Egyesület, a BBTE sportpályáját, 1897-ben pedig az ezredévi kiállítás sörkóstoló pavilonját helyezték ide át, ez a sporttelep első klubháza lett, de később úszómedencét is építettek itt a történeti összefoglalók szerint. A lassan beépülő környék – a régebbi, a Krisztina körút felőli előkertes házsor, a nagyobb bérpaloták a múlt századfordulóra és utána készültek el – „főtere” meglepő módon hivatalos név nélkül volt, csak a közszájon forgó Gödör néven emlegették, és 1929-ben keresztelték el Széll Kálmán miniszterelnökről, ekkortól ragadt rá a Kalef vagy Széllkalef becenév. A második világháború kezdetén a sportpályákat elköltöztették a Pasaréti út elejére, a mai Vasas Sporttelepre, mert az egyre népesebb budai kerületek egyik tömegközlekedési csomópontjává kívánták fejleszteni a területet. 

A Gomba, a Sellő és a szocreál mozaikkép

Az Óbuda vasútállomást a Déli pályaudvarral összekötő, úgynevezett budai körvasúton tehervonatoknak is el kellett férniük, ezért átvezették a villamosvágányokat a Margit körúttól a Krisztina körút felé, e célra 1938-ban megépült a ma is ismert kis alagút a Várfok utca alatt. A megállókhoz vezető gyalogoshidat és lépcsőt a következő évben adták át, 1941-ben pedig az autóbusz- és villamos-végállomás építményeit – az archív fotókon is látható amőbaszerű, modernista építményekért nagy kár, ezeket később a metróépítés miatt lebontották, bár a Móricz Zsigmond körtéri társukhoz hasonlóan Gombának nevezett pavilonok nevét sokáig az új „legyező” egyik kocsmája is őrizte. A szintén a negyvenes évek elején épült üzemház azonban megvan a Szilágyi Erzsébet fasor és a Krisztina körút találkozásánál, a rézsű oldalában, ez továbbra is működni fog. 

Érdekesség, hogy a forgalmas közlekedési csomóponttá vált térről már ezekben az években megfogalmazódtak olyan kritikák, hogy a zöldfelületek csökkenése miatt „árnyék nélküli aszfaltsivataggá” vált. 

Az ötvenes évek elején nevezték át Moszkva térnek, a megkezdett metróépítés félbeszakítása után a mostani felújításig ismert arculata 1972-től alakult ki néhány év alatt. A metrókijáratot ekkor adták át, később pedig bódék, pavilonok épültek sorra, ekkortól vált hírhedtté a hely a galerikről, majd az „emberpiacról”, számos könyvet, filmet, dalt megihletve. Két képzőművészeti alkotás is van a téren: 1980-ban állították fel Makrisz Agamemnon szobrászművész Sellő című szoborkompozícióját, majd felújítva a közelmúltban visszahelyezték a Krisztina körút felőli sarokba. Talán kevéssé közismert a másik – egy 1952-es szocreál mozaikkép a 3. számú épület falán –, amely a moszkvai Vörös teret ábrázolja.