Több mint 20 program, köztük filmvetítések, koncertek, színházi előadás, könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetések várják a látogatókat május 30. és június 4. között a Magyarság Házában a nemzeti összetartozás hete alkalmából.

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint május 30-án, hétfőn A megmaradás útjai címmel kezdődik konferencia, emellett két alkalommal pódiumbeszélgetést rendeznek a kultúráról, amelynek vendége lesz kedden Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, csütörtökön pedig Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is. Pénteken neves történészek – Szakály Sándor, Stefano Bottoni, Révész Tamás és Salamon Konrád – részvételével szerveznek kerekasztal-beszélgetést Trianon a 21. században címmel.

A programban a magyarországi mellett határon túli együttesek, fellépők is szerepelnek, így szerdán a kassai Thália Színház előadását élvezhetik az érdeklődők, míg pénteken fellép a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház is. Ezenkívül önálló előadói esttel készül a nemzeti összetartozás hetére Meister Éva színművésznő, a Psalmus Hungaricus című program kedden várja a közönséget. 

Szerdán nyílik meg Gaál János nyugalmazott múzeumi főrestaurátor Őrhegy és lármafa című tárlata a Magyarság Házában, csütörtökön este Takaró Mihály irodalomtörténész beszél a magyar költészetről Dörner György érdemes művész közreműködésével, ezt követően az Ismerős Arcok ad szabadtéri koncertet a Szentháromság téren. 

Szombat délután szabadtéri táncházat rendeznek, ahol moldvai és gyimesi táncokat sajátíthatnak el az érdeklődők. Szintén ezen a napon mutatják be Okos Márton újságíró Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába című könyvét. A programokat színesíti, hogy mindennap levetítenek egy-egy Trianonnal foglalkozó dokumentumfilmet is.

A népszerű Mi, magyarok című állandó kiállításhoz kapcsolódva hétfőtől péntekig minden nap rendhagyó előadást hallhatnak a Magyarság Háza látogatói. Hétfőn Horvai Ferenc űrkutató és csillagász, kedden Rabec István nyelvész, szerdán Kecskés Ferenc és Koltay Erika biológusok, csütörtökön Nagy Dénes matematikus, míg pénteken Horváth Csaba irodalomtörténész fog beszélni.

A programsorozatot szombaton gálaműsor zárja, ahol mások mellett fellép a Bonyhádi Székelykör Kórusa, a kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar, a felvidéki Kikelet verséneklő együttes, Petrás Mária és Szvorák Katalin, valamint a Kosteleki Zenekar is - olvasható a programban.

(MTI)