Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy 2018 a kulturális örökség európai éve legyen.

Az Európai Parlament és az Európai Tanács elé terjesztett bizottsági javaslat szerint az európai kulturális örökség jelentős szerepet játszott a közös történelem és az európai identitás kialakulásában. A kulturális örökségek, köztük a régészeti lelőhelyek, az építészet, a középkori várak, a népi hagyományok, a festészet, az irodalom, a zene és a mozi, az európai emlékezet középpontjában állnak. 

A nemzeti, regionális és helyi sokszínűség természeténél fogva segíti a korosztályok, társadalmi osztályok és kultúrák közötti párbeszédet, valamint munkahelyeket is teremthet a turizmus, az építőipar és a szállítmányozás területein – írta közleményében az uniós bizottság. „Olyan időszakban, amikor kulturális remekművek kerülnek veszélybe, vagy szándékosan semmisítik meg azokat bizonyos konfliktusövezetekben, az Európai Bizottság úgy véli, a kulturális örökségek megérdemlik, hogy tematikus évet szenteljenek a védelmükre” – tették hozzá.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa szerint „a kulturális örökség nem pusztán a múlt emléke, hanem a jövő kulcsa”. A tematikus év lehetőséget teremt arra, hogy az oktatásban is nagyobb figyelem forduljon a kulturális örökségre, és érzékenyebbé tegye a polgárokat azok társadalmi és gazdasági jelentősége iránt – mondta a biztos.

(MTI)