A száz évvel ezelőtt született és 2001-ben elhunyt Simonyi Károly Kossuth-díjas fizikusra, mérnökre, a villamosságtan világhírű kutatójára emlékeztek kedden a fővárosi Farkasréti temetőben.

Simonyi Károly vallotta, hogy a cselekvéshez nem tudásra, hanem hitre van szükség. Tántoríthatatlanul hitt abban, hogy amit teszünk, az jó - mondta el Weszelovszky Zoltán, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett megemlékezésen. Hozzáfűzte: a professzor életének fő vezérlője a szeretet volt. „A kultúra legfontosabb talapzatának az etikát tartotta. Őt magát mindenkor a hűség, a kötelességérzet és a szerénység jellemezte. Elégedett ember volt, aki sorsáért nemcsak a barátainak, de ellenségeinek is hálás volt” – fogalmazott Weszelovszky Zoltán, aki szerint Simonyi Károly elkötelezett volt a demokrácia mellett, az 1956 utáni kényszerű visszavonultságot pedig méltósággal és alázattal élte meg. „Gondolati szabadságát és ideológiai függetlenségét nem erénynek, hanem ajándéknak tekintette, megőrzését mindennél fontosabbnak tartotta” – mutatott rá Weszelovszky Zoltán. Hangsúlyozta azt is: Simonyi Károly iskolateremtő egyéniség volt, a nevelést, az oktatást élete legszentebb feladatának tartotta. „Igaz emberségével, példamutató életével, nagy tudásával és műveltségével, tanári tehetségével ébren tartotta a tiszta erkölcs, a logika tekintélyét” – fogalmazott.

Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora a megemlékezésen arról beszélt: Simonyi Károly humanista tudós, a 20. század egyik utolsó polihisztora volt, akinek belülről fakadó igénye volt az általános műveltség megszerzése. „Szabad emberként kutatott, az ismeretlent foglalta el lépésenként” – hangsúlyozta Józsa János beszédében.

Simonyi Károly (1916-2001) 1940-ben a budapesti Műegyetemen gépészmérnöki, a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett. Előbb a Műegyetem villamos gépek és mérések tanszékére, majd 1942-ben az atomfizika tanszékre került, ahol hozzájárult a Bay Zoltán nevéhez fűződő, később világhírűvé vált Hold-radar kísérletek sikeréhez. 1948 és 1952 között a Műegyetem soproni erdő-, bánya- és kohómérnöki karán az elektrotechnikai tanszéket vezette. Ott építette meg az első hazai magfizikai részecskegyorsítót. Eredményeiért 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) atomfizikai osztályának vezetőjévé, később igazgatóhelyettesévé és a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) frissen alapított elméleti villamosságtan tanszékének vezetőjévé nevezték ki. 1956-ban megválasztották a KFKI forradalmi bizottságának vezetőjévé, amiért a következő évben az intézetből való távozásra, atomfizikai kutatásainak feladására kényszerült. A tanítással adott új értelmet életének, azonban 1970-ben alaptalan vádak nyomán a tanszékvezetéstől is megfosztották, csak beosztottként maradhatott a híradástechnika tanszéken.

1976-ban adták ki a természettudományos és humán műveltséget szintetizáló A fizika kultúrtörténete című könyvét, amelyet pedagógiai munkája betetőzésének tartanak. Emellett megírta A magyarországi fizika kultúrtörténetét, Villamosságtan - Elektronfizika - Elméleti Villamosságtan tankönyvein pedig mérnök- és fizikusgenerációk nevelkedtek. Elképesztő tudásanyagából merítő ismeretterjesztő előadásaival és írásaival ösztönözte a humán és a természettudományos kultúra egységes szemléletű megismerését. A körülötte kialakult politikai csendet az 1985-ös Állami Díj törte meg. A tudóstársak összefogásával 1993-ban az MTA levelező, 1994-ben rendes tagja lett. 1996-ban a tudományos újságírók Az év ismeretterjesztő tudósává választották és az Androméda galaxisban neveztek el róla csillagot. 1998-ban Magyar Örökség Díjjal, 2000-ben Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki.

A Simonyi Károly 2004 óta védett sírjánál rendezett megemlékezésen családtagjai, egykori kollégái, tanítványai és tisztelői, köztük Mádl Dalma is részt vettek. Az eseményen Illyés Barna Dsida Jenő A sötétség verse című költeményét szavalta.

(MTI)