Ökomenikus kápolna a Műszaki Egyetemen

2016. október 28. 21:50

A BME-n ökomenikus kápolnát adtak át a héten.

Felavatták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első ökumenikus kápolnáját. Az R épület harmadik emeletén átadott imaterem ünnepélyes megáldását három felekezet hívei, csaknem száz diák, meghívott köztiszteletű vendég és egyetemi oktató kísérte figyelemmel.

A Németh Balázs református lelkész, a BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékének tudományos munkatársa kezdeményezésére létrejött „csendes hely” többéves előkészítő munkáját három keresztény felekezet részvétele tette teljessé. A megszentelő áldást Németh Balázs, Pákozdi István katolikus egyetemi lelkész, a Műegyetemi Katolikus Közösség (MKK) vezetője és Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára adta, a szertartást az MKK fiatal zenészei kísérték. A gyülekezetben jelen volt Józsa János, a BME rektora is – írja a Tervlap.

Barta-Eke Gyula, a Műszaki Egyetem kancellárja ünnepi beszédében úgy fogalmazott, a kápolna remélhetőleg azokat a fiatalokat is megérinti majd, akik az egyetem életébe csöppenve nem találják a helyüket és lelkileg elkallódnak. 

(Forrás: Tervlap)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó