A török kiűzése után Buda nagy részét német telepesekkel népesítették be, akik a Svábhegytől északra eső területet Brunnenthalnak nevezték el. Ennek tükörfordításaként jött létre a Kútvölgy szó, ahogyan ma is ismerjük. Valóban volt itt egy kút, ami 1753-ban csodás esemény helyszíne lett: egy szőlősgazda gyermeke lovas kocsijával hajtott a hegyoldalon lefelé, amikor a lovak megbokrosodtak, a szekér felborult, a fiú pedig a kútba esett. Mindenki azt hitte, vízbe fulladt, de kis idő múlva épségben találtak rá. Csodás eseményt élt át: elmondása szerint egy ragyogó szépségű asszony palástja nem engedte, hogy elsüllyedjen, annak köszönhetően menekült meg.
A gyermek épp egy magyar család, a Nagyősziek sarja volt, akik az itt lakó svábokkal együtt hamarosan kápolnát emeltek itt Segítő Szűz Mária tiszteletére. Az épület egészen aprócska volt, téglalap alaprajzú, felül pedig nyeregtető fedte. Ablak nem is nyílt rajta, bejáratát azonban valamivel díszesebben alakították ki, szárait és a barokk stílusra jellemző kosárívet is kőből faragták ki. A felső zárókő négy sarkán szerepelt az építés dátuma, vagyis az 1753-as év. Belül egy korinthoszi fejezetű oszlopokkal erősített és angyalszobrokkal díszített faoltáron helyezték el a kegyképet, amelyet egy XVII. századi spanyol festő készített, és Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal.
A csoda hírére messze földről jöttek zarándokok a kápolnához, amely több mint két évszázadon keresztül biztos pont maradt a környéken. A XX. század során azonban egyre több nyaraló és lakóház épült köré, így az apró építmény – az időközben leromlott állapota miatt is – az 1960-as évek végére már nagyon szegényesnek tűnt. Ekkor került ide lelkipásztornak Regőczi István atya, akit Isten vándorának is neveztek. Magyarországon született 1915-ben, de a két világháború között a Katolikus Karitásznak köszönhetően többször is eljutott Belgiumba, ahol jómódú családok fogadták be a szegény magyar gyerekeket néhány hónapra.
Szerető környezetbe került, és egy helyi esperes meg is látta benne a papi hivatást, így Belgiumban végezte el a szemináriumot és 1943-ban itt is szentelték fel. Ezután mégis hazatért, ahol a kommunista hatalomátvételt követően nehéz idők sújtottak le rá. Többször zárták börtönbe, de megtörni nem tudták, mindig hűen folytatta papi szolgálatát. Kútvölggyel 1969 szeptemberében került kapcsolatba, amikor is a kápolnácska vezetőjének tették meg. Még abban az évben megvásárolta annak telkét a Nagyőszi családtól, majd 1970-ben egy faszerkezetű építménnyel toldotta meg. Erről önéletrajzi regényében, az Isten vándorában így írt:
„Most már minden szabad időmet a kápolnánál töltöttem. Egy mérnök barátom vezette a munkát két ügyes ácsmesterrel, mert fából kellett az egész toldalékot felépíteni. Csak ehhez volt engedélyünk. Körülbelül 50 négyeztméternyi területet betonalapra felhúzni. A hívek közül is többen ajánlkoztak. Kivágták a bozótot. A terep teljesen megtisztult, csak a két nagy vadgesztenyefa állt hűségesen őrséget, hogy lobjukkal árnyékot nyújtsanak. Szeptember végére tető alá került a kis kápolna.”
Ez azonban csak ideiglenes megoldásnak bizonyult, a rendszerváltozáskor ugyanis végre elhárult az akadály a tartós anyagok alkalmazása elől. A faszerkezetet lebontották, és az új falakat Domonkos Jenő és Borsányi Pál tervei szerint húzták fel. Hozzá sóskúti mészkövet, a homlokzat burkolásához pedig piros téglát használtak fel. A régi kápolna az új építmény szentélyévé vált, de nem törekedtek az egységesítésre, meghagyták annak eredeti, fehér vakolatos homlokzatát. Bár ez alig látszik, mivel az út felőli oldalát teljesen beborítják a hálaadó emléktáblák, a hátsó falát pedig Mária-domborművek díszítik.
Az új kápolna két részre tagolódik: a nyeregtetővel fedett hajóra, valamint az előcsarnokra, melynek magas sátortetője toronyra emlékeztet. Rajtuk azonban ugyanolyan alacsony ablakok nyílnak, és azokat ugyanúgy a falakat támasztó pillérek választják el egymástól. A belső teret is egységesen fával borították, amitől igazán otthonossá válik a kápolna. Ezt az érzetet fokozzák a mennyezetről lelógó ventilátorok is, de ha alaposabban megnézzük, a falakat szakrális műalkotások tömege díszíti. A jobb oldalon a keresztút tizennégy domborműve Fayköd Zsuzsa szobrászművész tehetségét dicséri, baloldalt pedig festmények és színes üvegablakok láthatók.
A környezetét is rendezték: előtte egy fedett teraszt létesítettek, amihez lépcső vezet fel, a mögötte lévő csodás kutat pedig fallal vették körül, miáltal tulajdonképpen egy kis kerengő jött létre. Az elkészült kápolnát 1990. október 25-én Tóth János apát megáldotta, alig egy hónappal később, december 8-án Katona István váci segédpüspök pedig a Magyarság Engesztelő Kápolnájává szentelte fel.
Mivel Regőczi atya még ekkor is ápolta a belga kapcsolatait, onnan is jöttek zarándokok, akiknek jóvoltából 1991-ben tizenkét, carrarai márványból készült dombormű – Fayköd Zsuzsa alkotásai – került a kút körüli kerengő falára. A szomszéd telekre 1998-ban zarándokházat is építettek, melyet szintén december 8-án szenteltek fel. A matuzsálemi kort megért Regőczi atya kilencvennyolc évesen 2013-ban hunyt el. Magától értetődött, hogy Isten vándorát a szimbolikus helyen, a kápolna udvarán helyezik örök nyugalomra. Emlékére a kápolna előtti utcaszakaszt 2019-ben Regőczi István térré keresztelték át.
A nyitóképen: A kútvölgyi Boldogasszony-kápolna (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció