Törökország több mint hárommillió euróval (mintegy 930 millió forint) járul hozzá Gül Baba türbéjének, valamint közvetlen és tágabb környezetének felújítási költségeihez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) és a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) szerdán aláírt megállapodásának értelmében.

Az MNV Zrt. közleménye szerint a beruházás célja a türbe és környezetének rendezése és felújítása annak érdekében, hogy a hely történelmi, művészettörténeti és szakrális jelentőségéhez méltó módon várhassa a látogatókat.

A komplex rekonstrukció keretében egy városrésznyi fejlesztés valósul meg annak természeti és épített örökségi értékeivel együtt. Felújítják a síremléket, megújulnak az egykori Wagner-villa megmaradt alépítményei és az oszlopos kerengő is. A türbe közvetlen környezete kávézóval, múzeummal és közösségi helyiségekkel bővül. 

Az építmény tágabb környezetében elhelyezkedő, mindenki által látogatható közpark padokkal, díszkúttal, éjszakai világítással újul meg, továbbá kialakítanak egy új zöld területet, egy egyedülálló függőkertet is, amelyben lépcsőzetesen követik egymást az örökzöldek és a virágos növények. A beruházás keretében a II. kerületi önkormányzattal együttműködésben megújul három környező utca, közöttük a Gül Baba utca is. A beruházás a tervek szerint ez év második félévében készül el – írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.

(MTI)