Új zsidó gimnázium létesül

2017. április 4. 13:12

Óbudán hoz létre gimnáziumot az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

Az utóbbi években Erzsébetváros vezetésével gyümölcsöző kapcsolatunk alakult ki, mert egyre jobban felismerik, hogy fontos a zsidó örökséget ápolni, mind saját értéke, mind pedig turisztikai jelentősége miatt – mondta el a Rádió Orienten Köves Slomó rabbi. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője közölte: 2017 szeptemberétől gimnáziumi képzést indítanak Óbudán.

Budapesten kívül talán nincs még egy város Európában, ahol ennyi épített öröksége lenne a zsidó közösségnek ‒ emlékeztetett Köves Slomó rabbi, aki rámutatott: ezen belül is kiemelkedik Erzsébetváros, ahol nagyjából a 19. század második felétől egyre nagyobb létszámban összpontosult a zsidó lakosság, és itt alakultak ki a zsidó közösség fontos intézményei is. Mint fogalmazott, mindenki ismeri a Dohány utcai zsinagógát, ami fontos szimbólum, illetve Európa legnagyobb zsinagógája

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség 2004-ben jött létre ‒ ismertette a zsidó felekezet rabbija. Az elsődleges szempont az volt, hogy azok a zsidók, akik a saját hagyományaiktól, a saját gyökereiktől eltávolodtak, megkaphassák a lehetőséget, hogy valamilyen pozitív közösségi élményben legyen részük. Az EMIH mára kiterjedt intézményrendszerrel rendelkezik. Budapesten öt zsinagógával és több oktatási intézménnyel is jelen vannak. Működik bölcsődéjük, óvodájuk, általános iskolájuk, 2017 szeptemberétől pedig indul a gimnáziumi képzés Óbudán.

Ide várják az általános iskolájukban tanuló diákokat, a hagyományőrző zsidó családok gyermekeit. A nagyobb célcsoport azonban azok a zsidó családok, amelyeknek az eddigi életükben a hagyományok nem játszottak fontos szerepet. Az angol nyelv nagyon fontos szerepet kap majd a gimnáziumi oktatásban, a tanulóknak egy amerikai szemesztert is biztosítani fognak valamelyik társintézményben. Emellett foglalkoznak majd a héber nyelvvel, a zsidóság kultúrájával, történelmével, de magas szintű világi oktatást is szeretnének biztosítani. Emellett ’98 óta működik a Zsidótudományok Szabadegyeteme, több ifjúsági szervezetük van, kiterjedt a könyvkiadási tevékenységük, hírportáluk is létezik, ami egy óriási tudástár, hiszen fontos az ismeretterjesztés. Havonta jelenik meg az Egység című magazin, amit tízezer ember kap meg minden hónapban – mutatta be az EMIH tevékenységét Köves Slomó rabbi.

(Forrás: Orient Press)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó