Sünispotály néven nyílt meg a mentett állatok új bemutatóközpontja csütörtökön a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Egyre több társadalmi és civil szervezet foglalkozik a sérült állatok mentésével, gondozásával, a budapesti állatkertben pedig már évtizedes hagyománya van ennek: 2017-ben több mint 1500 mentett kisemlőst, madarat és kétéltűt gyógyítottak itt – mondta el a Sünispotály megnyitóján Rácz András környezetügyért felelős államtitkár.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes emlékeztetett arra, hogy az állatkert az elmúlt években komoly fejlődésen ment keresztül: megújult például a Varázshegy, májusban pedig átadták az intézmény új játszóparkját, a Holnemvolt Várat, ahol most a Sünispotály is megnyílhatott.

Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója közölte: a látogatótérrel és oktatóteremmel is ellátott Sünispotály a budapesti és a kassai állatkertek ZOO4NAT című közös projektje keretében valósult meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával.

(MTI)