A XIX. század első felében a Városliget elsősorban a környéken élő arisztokraták, patríciusok séta- és találkozóhelye volt, de Terézváros kereskedő- és hivatalnokcsaládjai is gyakran töltötték itt a vasárnap délutánokat. Az igazán nagy tömeg az 1860-as évek után jelent meg a Ligetben, ami a kötéltáncosoknak, lovasművészeknek, cirkuszosoknak – akik megrajzolták a hely karakterét – és a népünnepélyeknek köszönhetően vált tömegszórakoztatási helyszínné. 

Zsúfoltság a Városerdőben (Borsszem Jankó, 1869; Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A május elsejei rügyfakadásra például már nagy létszámban éreztek. „Ünnepnapokon a szegényebb családok magukkal hozva ételt, italt letelepedtek az árnyékos fák alá, s a nagyterjedelmű virányos mezőkön különféle játékot s mulatságot űznek, s kintornák mellett táncolnak” – olvashatjuk Vahot Imre 1864-ben megjelent Budapesti kalauzában.

A Városliget népszerűsödésének nagy lökést adott az 1885-ös Országos Kiállítás, majd az 1896-os Ezredéves Kiállítás. Ugyancsak emelte a látogatók számát az, hogy az 1891. évi XIII. tc. elrendelte a vasárnapi munkaszünetet. Ez a nap így élesen elvált a hétköznapoktól. A munkások egész héten a vasárnapi pihenőre készülődtek.

A Vurstli főutcája a látványos homlokzatú mulatóbódékkal, képeslap 1900 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Városligetet különböző társadalmi rétegek keresték térben és időben is. A program is eltérő volt: míg a közép- és felsőrétegek sétálásra, találkákra használták a helyet, tehát inkább a társadalmi élet színtere volt a számukra, addig a szegényebbek a Vurstliban szórakoztak, játszottak – jelzi Granasztói Péter Tömegszórakoztatás a Városligetben című tanulmányában. A közép- és felsőrétegek el is maradoztak hétvégéken és ünnepnapokon az őket zavaró féktelen mulatozások miatt.

A Lóversenytér a későbbi Népstadion helyén, 1912 (Forrás: Fortepan/Schmidt Albin)

Az előkelőségek szórakozása elsősorban a lóverseny volt, a Stefánia út és a korzó pedig a leglátogatottabb sétahellyé vált.

„Egyik úri fogat a másik elé vágtat, egész sora a négy lovas hintóknak versenyez egymással; a hintókban a szépség, a divat gárdaezrede vonúl el szemeink előtt, melynek nem akar vége szakadni; s ez a tömege a szépségnek elfoglalja a versenytér tribünjeit” – írja Jókai Mór az Útleírásokban. Említést tesz a regényes tópartról, az Állatkertről (melynek közelségét az oroszlán üvöltése jelzi), a „nép czirkusáról”, ami hétvégenként nagy tömegeket fogadott.

A Vurstli és közönsége 1910–1930 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Óriáskerék egyébként már 1862-ben működött: 1868-ban 10-15 „ringspiel” volt, melyeket ekkor még a legtöbbször napszámok, esetleg gyerekek hajtottak. Később külön körhintasor épült a Vurstliban. A körhinta volt az egyetlen, amit polgári közönség is kipróbált. 

Körhinta, 1929 (Forrás: Fortepan/Jurányi Attila)

A mutatványosok, céllövöldések, impresszáriók (felléptek illuzionisták és liliputi színészek is) az 1910-es évekig tudták követni a tömegek egyre polgárosuló igényeit. Az I. világháború után a szórakozási formák már nem voltak kielégítőek a városi ember számára. A hétvégék nem váltak el olyan jelentősen a hétköznapoktól. A közönség egyre inkább a saját városrészének kávéházait, mozijait, teátrumait látogatta.

A Városliget 1977-ben (Forrás: Fortepan)

A Városliget hétvégi programjai a XX. században az Állatkertbe, a Fővárosi Nagycirkuszba, a Budapest Vidámparkba, a Royal Vio mozi helyére épült Kis Vidámparkba és a múzeumokba koncentrálódtak. Ugyanakkor a sűrű beépítésű kerületekben érthető módon megnőtt a zöld felületek értéke, így a természetszeretetet kultusszá formáló igények visszahódították a ligetbe a Vurstli hanyatlásával megfogyatkozó közönséget.

Nyitókép: Madárfejű Lajcsikát, a rendellenességgel született kisfiút egy impresszárió léptette fel szenzációként, 1925 (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)