Ideiglenes forgalmi rendet vezetnek be Belső-Erzsébetvárosban és Terézváros egyes utcáiban

2020. augusztus 10. 15:00

Jelentős közlekedési változások lesznek a VI. és a VII. kerületben, az Andrássy út–Nagykörút–Rákóczi út–Károly körút közötti területen, a főváros ugyanis forgalomcsillapítási mintaprogramot indított. A három hónapos tesztidőszak alatt parkolási korlátozásokkal és a forgalom irányának megváltoztatásával találkozhatnak a közlekedők.

A Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban és Terézváros egyes utcáiban augusztusban ideiglenes forgalmi rendet vezet be. A forgalomcsillapítási mintaprogram a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatok közreműködésével valósul meg – derül ki az MTI híréből.

A három hónapos tesztidőszak ideje alatt több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatnak a közlekedők.

Belső-Erzsébetvárosban és Belső-Terézváros egyes utcáiban korlátozzák a gépjárművek közlekedését (Forrás: bkk.hu)

Forgalomcsillapítási mintaprogram tizenöt budapesti helyszínen indul, ezek közül csak az egyik az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út – Károly körút közötti terület, ahol korlátozzák a gépjárművel való közlekedést.

A közlemény szerint a tervezésnél fontos szerepet játszott, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet, de több helyen tilos lesz parkolni. Az intézkedésektől azt várják, hogy csökken a zaj-, illetve a levegőszennyezés mértéke, illetve a biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a terület.

 Az intézkedések a sebességkorlátozásra is kiterjednek: Belső-Erzsébetváros nagy részében 30 km/órás sebességgel lehet közlekedni.

A változtatások miatt 250 új forgalmi táblát is felállítanak (Fotó: erzsebetvaros.hu)

A Fővárosi Önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja a fővárosiak véleményét augusztus 15-től a bevezetett változásokról, ezek felhasználásával az év végig dolgozzák ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek intézkedései 2021-ben, ütemezetten lesznek majd bevezethetők – közölte a BKK.

Forrás: MTI

Nyitókép: Indul a forgalomcsillapítási mintaprogram a a VI. és a VII. kerületben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Csodálom a tisztelt szerkesztőséget, hogy következetesen ragaszkodik a kommentár nélküli híradáshoz, még nyilvánvaló megosztó intézkedések közlésekor is.


Az Anker koz, Asboth utca, Madach ter, Madach Imre ut, Rumbach Sebestyen utcak mar reg setaloutcak kellene hogy legyenek teljes hosszukban.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó