Szarmata települést tárnak fel a Rákos-patak déli partján, a XIV. kerületi Bosnyák téri piac közelében a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai – olvashatjuk Mészáros Boglárka ásatásvezető régész beszámolójában a regeszet.aquincum.hu régészeti portálon.

A Zugló-Városközpont kiépítésére irányuló beruházás előkészületei során történik a régészeti feltárás. A lelőhely közvetlen és távolabbi környezetéből, a Rákos-patak északi és déli oldalán egyaránt több régészeti korszak lelőhelyét is ismerjük. Korábban, egy 2008-as próbaásatás során kiderült, hogy szarmata és Árpád-kori telepjelenségekkel és feltehetően szarmata kori körárkos sírokkal számolhatunk.

A most előkerült leletanyag alapján a település eddig feltárt része a 2-3. századból származik és a császárkori szarmatákhoz köthető. Eddig három félig földbe mélyített házat sikerült feltárni. A területen még gabona- és szeméttároló gödröket, valamint árkokat dokumentáltak. Az árkok vízelvezetési és területhatároló feladatot tölthettek be. Ezen kívül szabadon álló kemencét és munkagödrét találtak.

Bronzveret a félig földbe mélyített ház betöltéséből (Fotó: regeszet.aquincum.hu)

A gödrökből és házakból származó leletanyag izgalmas képet mutat, hiszen sok római kerámiatöredék (terra sigillata, amfora), érme figyelhető meg köztük, ami aktív kapcsolatot enged feltételezni a római provincia és a barbaricum itt élő népessége között.

Előkerült még üvegtöredék, üveggyöngy, néhány fibula (ruhakapcsoló-tű) töredéke és jó néhány fémlelet (veret, csüngő, ezüst- és bronztöredékek, vastárgyak).

A feltehetően szarmata sírokat rejtő részt, majd csak ezt követően fogják feltárni.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: regeszet.aquincum.hu

Nyitókép: Szarmata települést tárnak fel a régészek Zuglóban (Fotó: regeszet.aquincum.hu)