Őszre teljesen megújul a Rákos-patak zuglói szakasza

2021. ápr. 3. 16:00

Három ütemben teljesen felújítják és pihenőparkká alakítják a Rákos-patak partjának XIV. kerületi részét. A munka már zajlik, az első, 400 méteres, az Egressy út – Bartl János utca közötti szakaszt már át is adták, a teljes beruházás őszre készül el. Az új részeken rengeteg fát és cserjét ültetnek és lesz sok pad, napozóteraszok, játszóeszközök, ivókutak is, a közvilágítást pedig napelemes kandeláberek szolgáltatják majd.

Átadták a Rákos-patak partjának elsőként megújult, Egressy út – Bartl János utca közötti szakaszát. A revitalizált területen vízlépcső, kiülési lehetőséget biztosító lépcsősor is épül – írja a XIV. kerületi önkormányzat oldala.

 Padokat, napozóteraszokat, pihenőpontokat, játszóteret alakítanak ki (Fotó: zuglo.hu)

Mint írják, a fejlesztés három ütemben valósul meg: az első, Bartl János utca – Egressy út közötti 400 méteres szakasz már elkészült, a második ütemben a Mogyoródi út – Egressy út közötti rész következik a főváros TÉR_KÖZ pályázatán elnyert támogatásból, míg végül a Bartl János utca – Szugló utca közötti terület rendbehozásához látnak majd neki. A beruházás, amelyet a főváros is támogat, 1 milliárd forintba kerül.

Az elkövetkezendő hónapokban megújuló partszakaszon a természetközeli állapot visszaállításán túl lesznek padok, napozóteraszok, játszóeszközök, ivókutak is, a közvilágítást pedig napelemes kandeláberek szolgáltatják majd – írja a zuglo.hu.

A teljes beruházás várhatóan őszre készül el (Fotó: zuglo.hu)

A megújuló partszakaszon több ezer növényt és cserjét ültetnek​ (Fotó: zuglo.hu)

A megújuló partszakaszon több ezer növényt és cserjét ültetnek el, illetve pihenőpontokat alakítanak ki. A fejlesztés eredményeként lesz olyan hely, ahol elérhető közelségbe kerül a víz. A kerékpárosok számára pedig a Mogyoródi úti pályánál pihenőt alakítanak ki.

A teljes beruházás várhatóan őszre készül el, ekkortól vehetik birtokba a megújult területet a lakosok.

Forrás: zuglo.hu

Nyitókép: Megújul a Rákos-patak környezete Zuglóban (Fotó: zuglo.hu)

Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Ezeken a képeken a "természetközeli állapot visszaállításának" semmi nyoma nincs, sőt...! Az egészet pedig nem pályázati pénzből kellene finanszírozni, hanem a (nem is annyira) háttérben épülő nagyszabású lakótelep építtetőjének kellene állni, főként az ő marketingcéljait szolgálja az egész.

Válaszok:
Smoll Ede | 2021. április 9. 15:56

Az a vicces hogy a háttérben lévő lakópart építtetője fizette 100%-ban a most elkészült parkosítást, sőtt a saját területének egy részét adja ingyen át a köznek, csak erről nem dicsekednek a politikusok... :)



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó