A II. kerületi Önkormányzat nyílt, országos pályázatot írt ki a Göncz-házaspár emlékét megörökítő köztéri szobor elkészítésére. A szobor a Vérhalom térre kerül, ahol Göncz Árpád és Zsuzsa asszony 2000-től halálukig éltek.

A masoddikerulet.hu oldalon a pályázati kiírásban ezt írják: „A II. kerületi Önkormányzat méltó módon kíván emléket állítani Göncz Árpádnak és Zsuzsának, utolsó otthonuk közelében, a Vérhalom téren. A Göncz házaspár számunkra elsősorban nem mint közszereplők fontosak, hanem mint két olyan ember, akik egész életútjukkal mintát adnak számunkra szeretetből, emberségből, odafigyelésből és empátiából.”

 A Vérhalom tér 7. számú villa, ahol Göncz Árpád lakott (Fotó: pestbuda.hu)

A szobornak a kiírás szerint a megjelölt helyszín szerkezetébe, közvetlen környezetébe illő, az épített és természeti környezethez illeszkedő, Göncz Árpád és Zsuzsa emlékét megörökítő alkotásnak kell lennie. A pályázat további részleteiről a Göncz Árpád Alapítvány honlapján és az Önkormányzat közösségi felületein lehet tájékozódni – tették hozzá. A pályaműveket 2021. augusztus 31-ig várják, a beérkezett pályaműveket 2021. szeptember 20-ig értékeli az erre felkért szakmai szoborbizottság.

A Göncz házaspár emlékét megörökítő köztéri szobor tervezett helyszíne a Vérhalom téren (Forrás: masodikkerulet.hu) 

Göncz Árpád 2015. október 6-án hunyt el, felesége 2020. júniusában halt meg. Az egykori államfő nevét viseli az Árpád hídi metróállomás, amelyet 2021 január 31-től Göncz Árpád városközpontnak neveznek. A téren áll az egykori köztársasági elnök szobra is.

A nevét viselő városrész parkosított területén – a XIII. kerületben – 2018-ban avatták fel Göncz Árpád egész alakos szobrát, Erős Apolka szobrászművész alkotását (Fotó: budapest13.hu)

Nyitókép: A Vérhalom tér 7. számú villa, ahol Göncz Árpád lakott (Fotó: pestbuda.hu)