Nem pusztán az időt mutatja a káposztásmegyeri lakótelep 23 méter magas óratornya, de egyedi hangulatot is ad a tízemeletes lakóházakkal övezett térnek. Éppen ez volt a célja Péter Ágnes és Szöllőssy Enikő szobrászoknak 1988-ban, amikor az óratornyot elkészítették.

A káposztásmegyeri lakótelepen 1988-ban állították fel az óratornyot, amely az erdélyi haranglábakat idézi (Fotó: pestbuda.hu)

A Munkácsy Mihály-díjas Péter Ágnes az újpesti önkormányzati újságban nemrég megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy olyan emberléptékű találkozóhelyet akartak tervezni, ahol szívesen vannak az emberek, és ami egyetlen szóval körülírja a helyszínt, hogy hol találkozzanak.

Az építmény – az óraszerkezet kivételével – kézműves munka, így különleges üzenetet hordoz a panelházak között (Fotó: pestbuda.hu)

Maga az óratorony az erdélyi haranglábakra emlékeztet, a harangokat a rézlemez plasztikák idézik meg. Külön érdekessége a tölgyfából készült építménynek, hogy az óraszerkezet kivételével teljes egészében kézműves munka.  

A harangokat a rézlemezek jelképezik (Fotó:pestbuda.hu)

Az óratornyot augusztusban megtisztították, felújították; a repedt vagy korhadt gerendákat kicserélték.

Bízunk benne, hogy a torony még sokáig hirdeti üzenetét a káposztásmegyeri lakótelepen.

Nyitókép: Óratorony a káposztásmegyeri lakótelepen (Fotó: pestbuda.hu)