Múlt hét csütörtökön adták át a belvárosi Olimpia park körül kialakított új futókört, amely számos újdonsággal várja az aktív kikapcsolódás szerelmeseit, és jól illeszkedik az Olimpia park megjelenéséhez. A futókör 436 méter hosszú és 120 centiméter széles. Érdekessége, hogy ellátták egy napelemmel működő, LED-kijelzős sebességjelző táblával. Így akiket érdekel, hogy mekkora sebességgel futnak, könnyen megtudhatják a kijelzőről. 

Többek között egy értékmegőrzőt is elhelyeztek a futókör mellett, így a futóknak nem kell magukkal hordozniuk értéktárgyaikat (Forrás: Szentgyörgyvölgyi Péter Facebook-oldala)

Továbbá nyújtókorlátokat is elhelyeztek a területen, hogy futás előtt könnyebben be lehessen melegíteni, illetve egy ivókutat is kialakítottak. Ezek mellett egy értékmegőrző szekrény is várja a sportolni vágyókat, aminek köszönhetően a futóknak nem kell magukkal vinniük az értéktárgyaikat futás közben.

Az Olimpia parkot még 2014-ben újították fel, ekkor nyerte el mai kinézetét, amelyhez illeszkedik az új futókör is. Ezzel a beruházással újabb sportolási lehetőség nyílik meg az V. kerületben élők előtt.

Forrás: Facebook/Szentgyörgyvölgyi Péter

Nyitókép: Új futókört alakítottak ki az Olimpia park körül (Forrás: Facebook/Szentgyörgyvölgyi Péter)