Május 22-én, vasárnap ünnepélyes keretek között adták át az új Szent László Közösségi Házat a XII. kerületi Istenhegyen – derül ki az MTI híréből. Az átadóünnepségen jelen volt Erdő Péter esztergom-budapesti érsek és bíboros mellett Áder János volt köztársasági elnök és felesége, Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az új közösségi ház szerves egységet alkot az istenhegyi Szent László-plébániatemplommal és a tavaly ősszel átadott katolikus óvodával (Fotó: Soltész Miklós Facebook-oldala)

A most átadott Szent László Közösségi Ház Taraczky Dániel tervei alapján készült el a Diana utcában, a plébániatemplom kertjében. A 600 négyzetméteres, kétszintes ház alapkövét két éve rakták le. Amint az a közösségi ház oldaláról is kiderül, a 150 fős rendezvénytermükben vetítővászonnal és modern hangosítási rendszerrel van felszerelve, így bármilyen előadásnak, koncertnek vagy filmvetítésnek helyet tudnak biztosítani.

A Szent László Közösségi Házban kialakítottak egy 150 fős rendezvénytermet is (Fotó: Soltész Miklós Facebook-oldala)

Az új közösségi ház átadásával két régi álmát tudta megvalósítani a Szent László Plébánia gyülekezete, ugyanis tavaly ősszel a katolikus óvodát is sikerült átadniuk. A Szent László Közösségi Ház egyházi és állami támogatásból valósult meg.

Forrás: MTI, sztlaszlohaz.hu

Nyitókép: Átadták az istenhegyi plébánia közösségi házát (Fotó: Soltész Miklós Facebook-oldala)