Befejeződtek a térburkolási munkák a Rákóczi úti járda környezetében, ennek köszönhetően az arra közlekedők kedd délutántól birtokba vehették a megújult, fedett buszvárókat az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú, Blaha Lujza téri megállójában – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A BKK közleménye szerint a munkaterületet határoló kerítések beljebb kerültek, ezért az autóbuszokról le- és felszállók csúcsidőben is akadálytalanul haladhatnak a Rákóczi úti járdán. A tér többi részén tart a burkolat lerakása, a kivitelező ugyanakkor a nagy „növénykazetták” körüli ligetes pihenőrészen már végzett a bordó árnyalatú kiskockakövek lerakásával, ennek köszönhetően egyre jobban körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető Blaha Lujza tér alakja – írták.

Folytatják a burkolat lerakását és a ligetes pihenőrész kialakítását a Blaha Lujza téren (Fotó: Budapesti Közlekedési Központ)

A BKK közölte azt is, a téren már kialakították a mesterséges váztalajt, az abba ültetett fák gyorsabban nőnek, nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetett társaik. A közleményben kitértek arra is, hogy a Somogyi Béla utcában a csatornaépítésnél tartanak. Az aszfaltmarást és a burkolatbontást már elvégezték, az egyik oldali járda alaprétegét pedig kialakították.

A korszerűsítés idejére a Somogyi Béla utcát a Stáhly utca és a Gutenberg tér között lezárták a gépjárműforgalom elől, a gyalogosközlekedés és a szemétszállítás ugyanakkor biztosítva maradt. Az Europeum bevásárlóközpont továbbra is zavartalanul üzemel, megközelítését a kialakított gyalogosfolyosók biztosítják. A parkolóháza elérhető a Stáhly utcáról balra kanyarodva. Újra járható a közúti forgalom számára a Márkus Emília utca, amely egyelőre egyirányú a Rákóczi út felé – írták.

A BKK közölte, a Somogyi Béla utca felújítása előreláthatólag november végéig tart, de a gépjárműforgalom előtt már korábban, a burkolatépítés szeptemberi befejezésekor megnyitják az útszakaszt. A teljes kivitelezés várhatóan még az idén a Blaha Lujza tér felújításával együtt befejeződik.

Forrás: MTI

Nyitókép: Átadták a megújult buszvárókat a Blaha Lujza térnél (Fotó: Budapesti Közlekedési Központ)