BKK

2023. május 18. 17:30
Öt és fél év után, néhány napon belül befejeződik a 3-as metróvonal felújítása. A két utolsóként felújított állomás, a Lehel tér és a Nagyvárad tér május 22-én, hétfőn kapcsolódik be az utasforgalomba. Az érdeklődők azonban már most megtudhatják, milyen látvány fogadja majd őket, bepillantást nyerhetnek a műszaki és a kényelmi megoldásokba is.
2023. május 3. 17:00
Május 22-től a 3-as metró újra a teljes vonalon jár, valamennyi állomását átadják az utasforgalomnak. A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.
2023. május 2. 19:00
Elkezdték bontani az egykori Corvin Áruház állványzatát, hamarosan teljes egészében látható a kívül-belül megújuló épület homlokzata, és befejeződhet a lábazathoz záródó térburkolat lerakása. Ezzel egy időben a téren elvégzik a tavaszra időzített munkákat.
2023. április 19. 16:00
Budapest közlekedésének történetéről szóló tárlat látható a BKV két M2-es metrószerelvényén a városegyesítés 150. évfordulója alkalmából. A tablókiállítás bemutatja a közösségi közlekedés első eszközeit, az omnibuszt és a lóvasutat, de bepillantást enged a sikló, a fogaskerekű és a kisföldalatti megjelenésének történetébe is.
2023. április 13. 19:00
Kőbányán megkezdődött a kerékpárút-hálózat hiányzó szakaszainak kiépítése. Kerékpársávokat, kerékpárutakat és forgalomcsillapított övezeteket is kialakítanak. A főváros X. kerületében a munkálatok előreláthatólag idén nyáron be is fejeződnek.
2023. április 3. 11:30
Április 1-től újra jár a fogaskerekű. A téli üzemszünet ideje alatt egy több száz méteres szakaszon felújították a pályát, hogy problémamentesen és csendesebben tudjanak közlekedni a szerelvények, valamint új kitérőket építettek be az Orgonás megállóhelynél.
2023. március 10. 15:00
Március 20-tól újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár az 3-as metró, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren még nem állnak meg a szerelvények. Várhatóan májusban fejeződik be a 3-as metró felújítása.
2023. március 1. 17:00
Újraindul a fogaskerekű április 1-jén, a téli üzemszünet idején felújították a pályát. Újdonság, hogy idén nyáron több alkalommal is a nyitott nosztalgiaszerelvény jár majd a Városmajor és a Széchenyi-hegyi végállomás között.
2023. január 31. 19:30
Már festik a Lánchíd járdáira visszakerülő korlátokat és műemléki elemeket. A híd 704 méternyi korlátszerkezetének jelentős részét a rozsda okozta károsodások miatt újragyártották. Nyolc íves mellvédöntvényt a Lánchíd 1914–1915-ös megjelenéséhez illeszkedően, archív fotók alapján rekonstruálnak.
2023. január 20. 20:30
Közbeszerzési pályázatokat hirdettek a II., a III. és a XIII. kerületet érintő kerékpárhálózat fejlesztésére. A munkálatok idén nyáron kezdődnek, céljuk a kerékpáros közlekedés biztonságának növelése, a kerékpározás ösztönzése.
2023. január 11. 18:00
Január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt. A tervek szerint március közepétől fog a teljes vonalon járni a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok.
2022. december 13. 17:00
December 16-ától a BKK járatai, a taxik, a kerékpárral, a motorkerékpárral közlekedők használhatják a Lánchidat. A híd felújítása folytatódik, többek között a műemléki elemek rekonstrukcióját és a járdaépítést végzik el. Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, várhatóan 2023 őszén lehet használni a hidat.
2022. november 30. 17:00
Év végéig befejeződik a Blaha Lujza tér felújítása. November 29-én elkezdődött a műszaki átadás-átvétel, még lehetnek kisebb javítási munkálatok, de a teret még az idén birtokba vehetik a gyalogosok. Tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot is elhelyeztek a növénykazetták ülőfelületén. Az alkotások az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben.
2022. november 29. 15:00
A belvárosból könnyebben lehet majd kerékpárral megközelíteni a Budai-hegységet, mert új kerékpáros kapcsolatokat alakítanak ki a XII. kerületben. A Budakeszi út – Zugligeti út és a Budakeszi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Hűvösvölgyi út vonalán terveznek fejlesztést és korszerűsítést.
2022. november 24. 19:00
Az adventi és karácsonyi időszak látványossága az adventi villamos. A nosztalgiajármű idén nem a megszokott fénydíszítéssel, de hangulatos belső dekorációval bukkan majd fel a 2-es villamos vonalán és a főváros több különböző pontján.
2022. november 22. 17:00
November 21-étől – formáját tekintve – már az eredeti, nagy körforgalmat használhatják a Clark Ádám téren közlekedők, a hétvégén ugyanis befejeződött a tér helyreállításának első szakasza. A Lánchíd felújítása a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik.
2022. november 11. 20:00
Visszatértek az eredeti helyükre a Lánchíd pesti hídfőit díszítő oroszlánok is, így immár teljes a létszám: mind a négy szobor a három méter magas gránittalapzatán áll, őrizve a híd bejáratát. A restaurálás több mint egy évig tartott.
2022. november 11. 16:00
Egészen tavaszig szüneteltetik a fogaskerekű üzemeltetését – erről döntött a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV. A hivatalosan 60-as jelzést viselő tömegközlekedési eszköz pályafelújítás miatt október harmadika óta nem jár, ám az üzemszünet csak november 17-ig tartott volna. A magas energiaárakra hivatkozva most több hónapra leállítják a közlekedését.
2022. november 9. 21:00
Egyetlen nap alatt, november 9-én, szerdán elkészült a felújítás alatt álló Lánchíd aszfaltozása. Az útpálya szegélyének bevonatrendszerét még ezt követően alakítják ki, s az útburkolati jelek felfestése is hátravan. A Lánchíd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz, 24 darab 20 tonnás teherautó érkezik a helyszínre.
2022. november 9. 13:30
A felújítás alatt álló Blaha Lujza téren megkezdődött a fák kiültetése: összesen nyolcvan új fát telepítenek a számukra korábban kialakított kazettákba, ezek környezetében a gyökerek növekedését segítő váztalajt építettek ki. Az 1965-ben lebontott, illetve felrobbantott Nemzeti Színházra emlékeztet majd, hogy a térburkolatban megjelenik az épület körvonala, és a teátrum egykori székeire utaló, bordó színű köztéri bútorokat helyeznek el a téren. A felújítás ebben az évben fejeződik be.
2022. október 28. 19:30
Felújították a VI. kerületi Podmaniczky utca Teréz körút és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszát: szélesebb lett járda, új fákat ültettek, és a Jókai utcánál új jelzőlámpás csomópontot létesítettek három gyalogátkelőhellyel. Kerékpársávot alakítottak ki mindkét irányban, kevesebb lett a parkolóhely, bővült a növényzet.
2022. október 18. 14:00
Megszépültek és a helyükre kerültek a Lánchíd budai hídfőjét díszítő oroszlánok. A Marschalkó János által készített négy szobrot tavaly augusztusban, a Lánchíd felújítási munkáihoz kapcsolódóan szállították restaurátor-műhelybe, ahonnan most kettő megtisztítva, kijavítva érkezett vissza. Végleges rögzítésük több hetet vesz igénybe. A pesti hídfő oroszlánjaira még néhány hetet várni kell.
2022. október 18. 09:00
Budapest nemsokára elbúcsúzik egy legendától, amely évtizedekig meghatározta a város képét. Egy olyan buszcsalád utolsó darabjait készül kivonni a BKV, amely egy időben a világ talán legfontosabb busztípusa volt. Az Ikarus 200-asok ötven év után távoznak.
2022. augusztus 9. 14:00
A XI. kerületi Október huszonharmadika és az Irinyi József utcában a felújítás részeként kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült. Így a Bogdánfy utca és a Petőfi híd közötti kerékpárút meghosszabbításával tovább bővült a fővárosi kerékpárút-hálózat.
2022. június 23. 10:00
Átadták a megújult, fedett buszvárókat a Blaha Lujza téren, az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú megállójában. A térburkolási munkák is elkészültek a Rákóczi úti járda környezetében.
2022. június 18. 16:30
Ezen a hétvégén visszatér Budapest utcáira a több mint negyvenéves, szovjet gyártmányú troli, szombaton az R74-es jelzésű járműveken a 74-es vonalán, a Károly körút és a Csáktornya park között utazhatnak az érdeklődők.
2022. május 27. 18:00
Zajlik a Lánchíd felújítása: már szerkezetkészek a hídfőkben lévő aluljárók, amelyeket a munkák során kiszélesítettek, így a jövőben mind a pesti, mind a budai oldalon kényelmesen elférnek majd egymás mellett a gyalogosok és a kerékpárosok. Ezzel párhuzamosan folyik híd a függesztőorsóinak vizsgálata is.
2022. május 21. 18:00
Vasárnap egy hetvenéves busszal, az Ikarus 60 típussal utazhatnak az érdeklődők. A buszt eredetileg az első ötéves terv keretében tervezték meg, és 1952-től a hatvanas évek végéig járta Budapest utcáit. Az Ikarus 60 típusú autóbusz azon az úton fog járni, amelyiken az első útjait is megtette: Kőbánya alsó vasútállomás és Rákoskeresztúr, Városközpont között, Rákoscsaba érintésével.
2022. május 20. 18:00
Már látható, hogy milyen kandeláberek fogják megvilágítani a megújuló Blaha Lujza teret, mivel a 24 új lámpaoszlopból már felállítottak 7 darabot. Emellett folyamatosan rakják le a szakemberek a növénykazetták körüli kiskockaköveket is, amivel párhuzamosan kialakítják a fák kereteit, melyekbe az ősszel fognak elültetni 28 fát.
2022. május 6. 14:30
Budapest arculatához hozzátartoznak a régi villamosok. Szombattól ismét lesz nosztalgiavillamos, a járművek a Belváros és Óbuda között fognak közlekedni.

összesen: 46 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó