Október 18-án megszépülve tértek vissza az eredeti helyükre a Lánchíd budai hídfőit díszítő kőoroszlánok – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A budai hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrokat három teherautó szállította vissza a helyükre. Több mint egy évvel ezelőtti távozásukhoz hasonlóan a kőszobrokat daruval, három darabban emelték át a háromméteres gránittalapzatokra.

A BKK arról is beszámolt, hogy a sóskúti mészkőből faragott szobrokat a szakemberek gondosan elhelyezik a talapzatukon, majd a következő hetekben már ott, a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze őket.

A több mint 10 tonnás oroszlánszobrokat három darabban, daruval emelték a helyükre (Fotó: BKK)

A restaurátorok a kőkiegészítő habarccsal először a szoborrészletek közötti rések kérgét építik fel, majd homokkal kitöltik az üreg belsejét is. Ezután ezeket a felületeket is patinázzák, vagyis addig mélyítik a színét, amíg eltüntetik a friss illesztés nyomait. Utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el a kőoroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg – ismertetik a restaurálás részleteit.

Arról is tájékoztattak, hogy az oroszlánok restaurálása több mint egy évig tartott. A szakemberek egy újpesti műhelyben dolgoztak rajtuk műemlékvédelmi felügyelet mellett. Először felmérték, milyen állapotban vannak a Lánchíd oroszlánjai. Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt „elgipszesedik”, megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, elsőként megtisztították a szobrokat. Közben vegyszeres pakolásokat tettek azokra a felületekre – például a száj vagy a hajlatok környékére –, ahol a környezeti szennyeződések még sötétebbé tették az oroszlánok felületét. A budai oroszlánok megtisztításához korszerű orvosi lézert is bevetettek, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő, legmakacsabb szennyeződéseket.

A sóskúti mészkőtömbből faragott szobrok részeit a helyszínen illesztik össze (Fotó: BKK)

A szakemberek azt is feltárták, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat. Ehhez kalapáccsal kellett végigkopogtatniuk az oroszlánokat. Részletes hibatérképet készítettek, amelyen jelölték, hol vannak repedések vagy javításra szoruló részek.

A BKK azt is közölte, hogy különleges, kőkiegészítő habarccsal kijavították a feltárt hibákat, valamint szénszálas csapok alkalmazásával visszaillesztették, illetve újraépítették az elkopott vagy kitört részleteket, például a fogakat. Fontos, hogy a restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része.

A köszobrokról a restaurátorok eltávolították a szennyeződéseket és visszaépítették rájuk a hiányzó részeket (Fotó: BKK)

A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek. Ezért a javítások és pótlások elvégzése után a szakemberek kézi szerszámokkal alakították ki a szobrok felszínének – eredetivel megegyező – szerkezetét.

A pesti szobrok néhány héten belül követik a budai társaikat. Az oroszlánok talapzata a Lánchíd felújítása során szintén megújul, a budai oldali talapzat feliratain még dolgoznak a vésnökök, mielőtt aranyozni kezdenék őket.

A Lánchíd felújítása a tervek szerint 2023-ban fejeződik be, de az útpályát már decemberben visszaadják a forgalomnak.

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ 

Nyitókép: Visszakerültek a helyükre a Lánchíd budai hídfőjének kőoroszlánjai (Fotó: BKK)