A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és Pákh Imre műgyűjtő, mecénás csütörtökön együttműködési megállapodást kötött Munkácsy Mihálynak a Fiumei úti sírkert Nemzeti Emlékhelyen található, a nemzeti sírkertbe sorolt, műemlékileg is védett síremlékének és környezetének felújításáról – írja az MTI. A hírből kiderül, hogy a rekonstrukció költségeit teljes egészében a műgyűjtő fogja kifizetni.

Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a kiegyezést követő évtizedekben kialakult az az arisztokrata és nagypolgári réteg, mely áldozni tudott a kiemelkedő művészeti értékkel bíró síremlékek létrehozására. Napjainkban ugyanígy szükségünk van azokra a mecénásokra, akik a történelmi örökséget nagy gonddal és adakozó lélekkel kezelik – emelte ki a főigazgató, aki hozzátette, hogy Pákh Imre felhívása lehetőség arra is, hogy a jövőben más, komoly gazdasági háttérrel rendelkező üzletemberek is foglalkozzanak a magyar nemzeti örökséggel, és adományozzanak a síremlékek felújítására.

A sírt és környezetét a felújítást követően a festőművész halálának 123. évfordulója alkalmából 2023. május 9-én avatják fel. A jövő évben a tervek szerint meg fog újulni Arany János síremléke is – hangsúlyozta a főigazgató.

Pákh Imre műgyűjtő, mecénás elmondta, hogy Munkácsy Mihály sírjának felújítását követően a jövőben minden évben elvállalja egy, a magyar történelem egyik nemzeti múzeumának tekinthető Fiumei úti síkertben található sírhely felújításának finanszírozását.

Munkácsy Mihály síremléke. Telcs Ede alkotása 1911-ből (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Munkácsy Mihály (1844–1900) magyar festőművész, a 19. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mestere. A romantikus realista festő szorosan kötődött a Gustave Courbet által képviselt realista ábrázoláshoz. A fájdalom megértése és átélése Munkácsy realista művészetének egyik legértékesebb eleme. Festészete Párizsban teljesedett ki, ott vált világhírűvé. Siralomház című képével indult el a siker útján, amivel a párizsi Szalon nagy aranyérmét is elnyerte.

A festőművész egy Bonn melletti szanatóriumban halt meg, ahonnan vonattal szállították haza, majd a Műcsarnokban ravatalozták fel. Nagyszabású temetésén és síremléke 11 évvel későbbi avatásán is többezres tömeg vett részt. Ligeti Miklóst és Lechner Ödönt bízták meg a síremlék elkészítésével, de ők Telcs Ede javára visszaléptek. Telcs Ede műve magyar géniuszt ábrázol, aki megkoszorúzza a mester sírkeresztjét. A szobrászművész alkotása monumentális és tömbszerű megfogalmazásával és különleges elhelyezkedésével kiemelkedik a művészparcella síremlékei közül.

Forrás: MTI

Nyitókép: Munkácsy Mihály síremléke a Fiumei úti sírkertben (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)