Átadták a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai új sportközpontját

2023. szeptember 8. 8:00

A napokban hivatalosan is átadták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új sportközpontját a XII. kerületi Csörsz utcában. A létesítményt az atlétikai világbajnokságra készülő sportolók már használták augusztusban, szeptember elejétől pedig az egyetemisták vehették birtokba.

Elkészült a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új, Csörsz utcai tömbje, a Dr. Koltai Jenő Sportközpont. Az épületet szeptember 4-én hivatalosan is átadták, a napokban pedig megkezdődik az egyetemi oktatás is. A Csörsz utcai létesítmény az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság egyik edzőközpontja volt.

Buda eddigi legnagyobb kampuszfejlesztése 2017 tavaszán indult, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Csörsz utcai tömbjének tervezésével. A kivitelezés, melynek során egy sportcsarnok és több sportpálya épült, 2020. augusztusában kezdődött.

Megnyílt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontja (Fotó: TSPC)

A területen található egy nemzetközi versenyekre is alkalmas minősítéssel rendelkező atlétikai pálya, 400 méteres, nyolcsávos futókörrel, továbbá egy műfüves futballpálya és két kültéri teniszpálya. A kampusz része lett egy 1300 férőhelyes lelátóval rendelkező multifunkcionális csarnok, amely kézilabda, kosárlabda, röplabda és torna gyakorlására és versenyfunkcióra egyaránt használható. A csarnokhoz tartozó előtér méretéből és attraktivitásából adódóan egyetemi rendezvények megtartására is használható lesz. A területen 200 férőhelyes teremgarázs, illetve egy 700 négyzetméteres kondicionálóterem is létesült.

A nemzetközi versenyekre is alkalmas minősítéssel rendelkező atlétikai pálya körül 400 méteres, nyolcsávos futókör található (Fotó: TSPC)

Az 1300 férőhelyes lelátóval rendelkező multifunkcionális csarnok kézilabda, kosárlabda, röplabda és torna gyakorlására és versenyfunkcióra is használható​ (Fotó: TSPC)

A projektben különleges tervezési elemként szerepelt a BAH-csomópont felőli speciális kerítés, mely a kolonnád nevet kapta. A kolonnád egy raszteres dinamikájú hullámzó íves határolómotívum, mely lendületével a BAH-csomópont forgalmára reflektál. A tervezési elem egyben egy helyenként 6 méter magasságú támfal is, melynek tereppel való csatlakozása folyamatosan változik. 

A Dr. Koltai Jenő Sportközpont fejlesztésénél kiemelt szempont volt, hogy a kampusz létesítményei alkalmasak legyenek a fogyatékkal élő hallgatók oktatására, így támogatva akár a paralimpiai felkészülést is. A sportcsarnokban és teniszpályán speciális mozgáselemző oktatástechnológiai berendezéseket is elhelyeztek. A tömb fejlesztésével az egyetem oktatói és hallgatói egyetemi ranghoz méltó épített környezetben, a modern előírásoknak megfelelő körülmények között végezhetik majd munkájukat.

A projekt keretén belül megújult és jelentősen növekedett a Budai Mentőállomás BAH-csomóponti egysége. A mintegy 40 százalékos területnövekedéssel ma már 1800 négyzetméteren működhet a stratégia fontosságú mentőbázis. Korszerű hőszivattyús gépészettel, és az atlétika pálya alá integrált szerkezeti kialakítással készült a fejlesztés. A mentőállomás garázsa és kiszolgálóterületei a futópálya alatt fekszenek, a tartózkodóhelyiségek pedig új utcai homlokzati megnyitást kaptak.

Nyitókép: Átadták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új, Csörsz utcai sportközpontját​ (Fotó: TSPC)

Összesen 3 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


A kép alapján úgy látom kevés a lelátó. Mintha a nagyközönséget nem várnák ide.


Nagyon kellett ide is egy kvázi stadion. Parkot kellett volna kialakítani!

Válaszok:
ébrenjáró | 2023. szeptember 15. 08:57

Mikor volt olyan, hogy ez a kormány parkot alakított ki és nem beépített valami szarral az amúgy is kevés zöldterületet?
Normális városokhoz képest alig vannak zöldfelületek Budapesten, de a NER orkok mindent beépítenek és lebetonoznak. Mindegy, hogy semmi értelme, csak menjen rá a közpénz a haveroknak.
Beépítik a közparkokat, a természetvédelmi területeken irtanak ki erdőket a hegyoldalban a villáiknak. Beépítik a Balaton partját is és kisajátítják a vízpartot is. Én már csak a tengerhez járok, milliószor jobb.
Ezektől a férgektől vársz te parképítést?



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó