
Keresés az archívumban
Barakkok helyén ispotály
2018. május 29. 12:29
Idén 220 éve, 1798. május 28-án adták át a Pesti Polgári Köz Ispotályt, a mai Szent Rókus Kórház elődjét. A városi tanács az építkezésre felhasználhatta a környező Rókus-mező szántóföldjét is, ahol korábban járványbarakkok voltak.
Az új Duna-híd tervpályázatából nyílt kiállítás
2018. május 28. 20:59
Új hidat terveztek a Dunára Dél-Buda és Csepel közé. Tervezésénél évszázados hagyományt újítottak fel: a nemzetközi tervpályázaton a legnevesebb hídtervezők nyújtották be pályázataikat, amelyek közül a nyertes tervet kiválasztották. A 17 pályamű a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új kiállításán tekinthető meg.
Márványba rejtett máriás: 110 éves a Vörösmarty-szobor
2018. május 25. 9:04
A költő Vörösmarty téren álló, carrarai márványból készült szobra volt az első róla készült alkotás a fővárosban, felállítására azonban igen sokat kellett várniuk a fővárosiaknak.
BEAC: emléktáblát avattak az egykori sportpályának
2018. május 24. 10:59
Tudta, hogy egykor focipálya volt az Allee helyén? Íme, a BEAC-pálya kalandos története.
Bontják a Corvin Áruház bádoghomlokzatát!
2018. május 23. 10:25
Ötven év után lebontják a Blaha Lujza téri Corvin Áruház elaggott bádoghomlokzatát.
Összefogtak a csepeliek, új központot kapnak
2018. május 22. 14:23
A csepeli Királyerdő lakóinak kezdeményezésére áruház és posta létesül a szomszédságukban.
Lebontják Róth Miksa első műhelyét a Józsefvárosban
2018. május 22. 14:14
Hamarosan eltűnik az a kis földszintes Bacsó Béla utcai épület, amelyben a legnagyobb magyar üvegfestő és mozaikművész pályája elindult.
Megnyílt az Állatkert játszóparkja
2018. május 18. 18:22
A Holnemvolt Vár péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel az Állatkertben.
Száztíz éves a budai Szent Imre Kollégium
2018. május 18. 18:12
1908. május 17-én avatták fel a budai Szent Imre Kollégiumot. Az épület a történelme során nem csupán diákok otthona volt, de eseményein vendégül látott hercegeket is, rejtegetett francia katonákat, és szállást kínált nyaraló fiataloknak. A kollégium falai a gondtalan diákélet emlékei mellett a két világháború lenyomatát is őrzik.
„Finom lánykák sertepertéltek” – a régi budapesti kerthelyiségek története
2018. május 17. 14:08
Közel két évszázada elválaszthatatlanok Budapest életétől a kerthelyiségek, amelyek egykor a fiatalok ismerkedésének szinte egyetlen helyszínéül szolgáltak. Így szórakoztak a régi Pesten és Budán.
Ötven éve indult a színes televízió
2018. május 16. 12:55
Ugyan csak kísérleti jelleggel, de ötven éve indult a színes televízió Magyarországon.
Lassan átvehetik a fürdőzni vágyók a Dagályt
2018. május 15. 9:33
A Dagály Strandfürdő felújítása hamarosan befejeződik: gépészeti munkálatok, külső tereprendezés, a Béke-kút rendbetétele van még hátra a nyitásig. Ha minden jól megy, a júniusi kánikulára már strandolhatunk a nyolc medencével üzemelő komplexumban.
Itt a régészet napja
2018. május 13. 11:20
Az egész országban megünneplik május 26-án a régészet napját: Budapesten római sírköveket bírnak szóra a régészek.
A Szabadság híd „elfoglalásával” megyünk a Biennáléra
2018. május 13. 11:16
A városi és társadalmi tér fogalmát vizsgálja a 16. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonja.
Repülne a belvárosból a Balatonra? A háború előtt lehetséges volt!
2018. május 11. 12:50
Tudta, hogy Budapest második légikikötője a Dunán volt, a Szabadság hídnál? A húszas években Bécsbe és a Balatonra is naponta lehetett innen repülni.
Panelből családi ház?
2018. május 10. 9:41
Tudta, hogy a sokemeletes panelházak mellett más típusú épületeket is terveztek panelből? Írásunk a panelépítkezés hazai történetéről szól.
Elkezdődött a Szent István-könyvhét
2018. május 7. 16:45
Erdő Péter bíboros fontosnak nevezte, hogy a könyvhetet szervező Szent István Társulat más egyházi kiadókkal összefogva évente egyszer kimegy az utcára, és ráirányítja a figyelmet a keresztény vallásos irodalomra.
Ybl tervei alapján újítják fel a Bakáts téri templomot
2018. május 5. 10:45
Közel egymilliárd forint jut a ferencvárosi templom felújítására.
Évszázadok óta sétatér a Váci utca
2018. május 2. 14:41
Felújítják a Váci utcát, ami már kétszáz éve is Pest kedvenc korzója volt.
Isten ǀ nő – új kiállítás a Hopp Ferencben
2018. április 27. 19:38
A Déví-kultusz és a tradicionális női szerepek Indiában: ez a témája a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum májusban nyíló új kiállításának.
Nemzetközi építész-találkozó lesz Budapesten
2018. április 26. 11:06
A program vezető témája a királyi várak és paloták értékmegóvása lesz.
Így jelenik meg Otto Wagner Budapesten
2018. április 25. 15:42
Százötven éve készítette el a Rumbach Sebestyén utca romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó zsinagógájának terveit Otto Wagner. A bécsi építőművészet megújítója, a szecesszió vezető alakja, akinek hatása Budapest városképének kialakulásában is egyértelmű, éppen száz éve hunyt el.
Így változott meg a Rákóczi út a mai képére
2018. április 24. 8:12
Tudta, hogy a Rákóczi úti árkádsor miképp kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz?
Megnyílt a Nemzeti Szalon új kiállítása
2018. április 23. 18:28
Kéz-Mű-Remek címmel megnyílt a Nemzeti Szalon legújabb kiállítása Budapesten a Műcsarnokban.
Folyamatban a Néprajzi építése
2018. április 20. 12:39
A felszín felett is indul a munka a Néprajzi Múzeum új épületén.
Meghosszabbítanák a földalattit
2018. április 20. 12:36
A Vigadóig, illetve a Kassai térig hosszabbítanák meg az 1-es metróvonalat.
Már látható az Eiffel-csarnok eredeti architektúrája
2018. április 19. 16:28
Mozart születésnapján, 2019. január 27-én nyit meg az Eiffel Műhelyház az egykori Északi Járműjavítóban Kőbányán. Jelenleg az ország legnagyobb ipari műemlékének a homlokzatát újítják fel.
Kezdődik a Könyvfesztivál!
2018. április 19. 14:38
Az idei Könyvfesztiválon több mint 170 program és 26 ország 160 kiállítója vesz részt.
Vitézy: új utakon a Közlekedési Múzeum
2018. április 19. 10:09
A városligeti régi-új épületben a Magyar Innováció Háza, míg Kőbányán az új Közlekedési Múzeum épülete fog felépülni – ennek részleteiről beszélt Vitézy Dávid a Liget Budapest blogjában.
De ki volt Maderspach Károlyné?
2018. április 18. 12:10
Tudta, hogy miért viseli egy ruszkabányai vasgyáros és hidász feleségének nevét egy XI. kerületi utca?
Kino Plasticon és kortárs szellem
2018. április 18. 7:50
A közelmúltban építőipari nívódíjat kapott, és most erről emléktáblát is elhelyeztek az Andrássy út 8. szám alatti Schossberger-palotán. A ma hotelként működő műemlék valamikor a Kino Plasticon mozi székhelye volt, a kezdeti legendás történetét hányatott sors követte.
Mindig szerették a kutyások a Városligetet
2018. április 17. 12:01
A Városliget a kezdetektől az állattartó, kutyás közönség kedvelt helyszíne volt. A Liget Budapest blogja ennek történetét mutatja be.
A Blaha története a kezdetektől a felújításig
2018. április 16. 11:56
Az év végén kezdődik a Blaha Lujza tér rekonstrukciója, amely várhatóan 2019 végére fejeződik be. A projekt egyik fő célja, hogy a Blaha közösségi térré alakuljon. De hogyan alakult a tér története az elmúlt évszázadban?
A Gellért-hegyre hívták a kilenc múzsa egyikét
2018. április 12. 17:57
Mátyás korában is volt csillagvizsgáló Budán: az uralkodó tudósa, Ilkusch Márton itt észlelt először üstököst Európában. Ismert volt még a palota négyszögletes tornyában működő obszervatórium, majd 1815-ben megépült a Gellért-hegyi Csillagda, melynek romjaira emelték később a Citadellát.
Tisztképzés, múzeum, mozi – a Ludovika Lovarda története
2018. április 11. 11:11
Megújult a Ludovika Lovarda a Campus projekt keretein belül az Orczy-parkban. Fedett lovarda, istálló, díjlovagló és ugrópálya készült a több ezer négyzetméternyi nagy múltú területen, amellyel többek között a lovassportokat kívánják újra felvirágoztatni.
Fák és versek: a zöld Budapest költői szemmel
2018. április 11. 10:49
A költészet napja van – fákról szóló sorozatunkba kerestünk tehát néhány klasszikus alkotást, amelyek az egykori budapesti fáknak állítanak emléket. Meglepően sokat találtunk, sőt még egy emléktáblára is bukkantunk.
Az ír óriás, a müezzin meg a fakírok – az Ős-Budavára emlékezete
2018. április 9. 9:02
A mai kor szenzációhajhászásától nem maradtak el sokban elődeink sem: a millenniumi ünnepségekre Ős-Budavára néven a Városligetben létrehozott szórakoztatónegyedben minden volt, ami csak elképzelhető, és az is, ami elképzelhetetlen. Az éppen 115 éve született Oskar Marmorek építész tervei alapján felépült terület a török kori budai várat imitálta, de a forgatag nemzetközi volt.
Felavatták a Szmolenszk-emlékművet
2018. április 6. 16:46
Budafok-Tétényben avatták fel a szmolenszki repülőgép-tragédiára emlékező műalkotást közjogi méltóságok részvételével.
Jogos tulajdonosok kaptak vissza műtárgyakat
2018. április 6. 16:19
Az örökségvédelmi hatóság korábban eltűnt műtárgyakat szolgáltatott vissza jogos tulajdonosaiknak.
Szeptemberben nyílik a megújult Hagyományok Háza
2018. április 6. 16:10
Szeptemberben nyílik meg a nagyközönség előtt a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújított épülete.
Átadták az Orczy-parki Sportközpontot
2018. április 5. 15:42
Átadták az új Sportközpontot a Ludovika Campus Projekt keretein belül az Orczy-parkban. A 2012-ben indult beruházással folyamatosan újul meg a Ludovika és környéke, új kollégiumok, oktatási és sportlétesítmények, lovarda épülésével. Olyan egyetemváros létrehozásán dolgoznak, amelyben nemcsak a közszolgálati képzés felé rója le évtizedes tartozását az állam, de a városlakók számára is kedveznek vele.
A Szépművészeti gipszgyűjteményéről
2018. április 5. 14:44
A Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének nagyobb része – a korábbi terveknek megfelelően - a komáromi Csillag erődbe kerül, egy kisebb része – így az olympiai Zeusz-templom keleti oromcsoportja – pedig az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba.
Melyik híd lesz az év hídja?
2018. április 4. 9:43
Tudta, hogy megszavazhatja, melyik híd legyen „Az év hidja?” Az április 30-ig tartó szavazáson összesen 10 híd „indul”, amelyek közül 4 budapesti.
Akadémia szolgálati lakással
2018. április 3. 12:20
Felvették a világ legvonzóbb látványosságai közé a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontot. Az intézmény 1986-ban, a zeneszerző halálának századik évfordulóján nyílt meg a Régi Zeneakadémia épületében.
Indul a máriaremetei uszoda építése
2018. április 2. 20:32
Több medence és lelátó is lesz a létesítményben, a vízilabda-utánpótlás nevelése is cél.
Megnyílik a Holnemvolt Vár az Állatkertben
2018. március 29. 9:21
Az állatkerti fejlesztések első elemeként megnyílik a Holnemvolt Vár, amely 1,6 hektáron esősorban a 3-10 éves korú gyerekeknek és családjaiknak kínál programokat.
Tudta, hogy kétszintes autópályát terveztek Budapesten?
2018. március 28. 13:02
Aki járt Párizsban, az találkozott a szűkebb Párizst körbeölelő Boulevard périphérique-vel, egy magasan vezetett útvonallal, ami a városba beérkező főutakat összefogja. Budapesten is terveztek ilyet, mégpedig a Hungária körút vonalában.
Pillanatfelvétel a Várkert kioszkról
2018. március 27. 19:40
Ybl Miklós születésnapját követően, április 7-én szakmai bejáráson nézhető meg a felújított Várkert Kioszk, legújabb nevén (mert sok volt neki) Ybl Budai Kreatív Ház. Aznap osztják ki az idei Ybl-díjakat is.
Regiomontanus: a reneszánsz csillagász Budán
2018. március 26. 10:30
Johannes Regiomontanus, Mátyás király csillagásza 550 éve kezdett tevékenykedni Budán, ebből az alkalomból nyílt az életművét reprezentáló kamarakiállítás az OSZK Kézirattárában. Regiomontanus nevével egy domborművön is találkozhatunk a várkert déli oldalán.
Átadták a MOME új épületét
2018. március 26. 10:17
Új műterem- és médiaházat kapott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egy nagyszabású fejlesztés keretében.


