
Keresés az archívumban
Pest városfalai: az eltűnt kövek nyomában
2017. szeptember 22. 22:17
Éppen kétszáz éve, hogy az első híradás megjelent a régi pesti városfalról. Most az egykori kőfalat bemutató kis múzeumot is felújítják.
Gellért fürdő: szecessziós luxus, modern gondok
2017. szeptember 21. 22:46
Budapest egyik legszebb, szállodával egybeépült gyógyfürdője majd száz éve a fővárosi Duna-part éke, a patinás épületegyüttes sorsa azonban korántsem indult ilyen rózsásan.
Lövészárok és ecset – a Művészek a háborúban című kötetről
2017. szeptember 21. 11:14
Nemrég olvashattak a pestbuda.hu oldalain a száz évvel ezelőtti Margit-szigeti hadikiállításról, amely az I. világháborúban besorozott művészek (és a hadifoglyok) munkáit ismertette meg a korabeli nagyközönséggel. E témával foglalkozik egyedülálló részletességgel a 2015-ben megjelent, Művészek a háborúban című könyvében is oldalunk állandó szerzője, Ludmann Mihály.
Ilyen lesz az új Néprajzi Múzeum
2017. szeptember 20. 21:23
A Városliget kapujaként is működő leendő Néprjzi Múzeum földből kiemelkedő két szárnya közül az északiba közösségi funkciók kerülnek; a déli, Ajtósi Dürer sor felőli szárnyban pedig az irodák, az Etnológiai Archívum, a könyvtár és a kutatótermek kapnak helyet.
Emléktáblát kapott a Füvészkertben Priszter Szaniszló botnikus
2017. szeptember 20. 21:18
A botanikus kert egykori igazgatója áldozatosan végezte munkáját.
Hotel Clark: monstrum vagy régen várt épület?
2017. szeptember 20. 10:29
Az elmúlt napokban több fórumon is bírálatok érték a Clark Ádám tér legendás foghíjtelkén épülő szállodát. A kritikák többnyire a nemsokára elkészülő épület nagyságát bírálják, és ebből adódóan azt, hogy az „elvonja majd a figyelmet” az Alagútról, felborítva a város egyik legfontosabb látképének egyensúlyát.
Harminc éve a világörökség része a Budavári Sikló
2017. szeptember 18. 22:49
100 méter hosszú pálya, 50 méter szintkülönbség és 30 fokos lejtésszög. 1870-től ezt az akadályt pár perc alatt bárki legyőzhette, csupán 4 krajcárért. A világon másodikként üzembe helyezett Budavári Sikló népszerűsége töretlen volt egészen 1944-ig, de a II. világháborús bombázások során súlyosan megrongálódott hegypálya helyreállítására egészen 1986-ig várni kellett. Az évente több százezer utast szállító Budavári Sikló 1987 óta a világörökség része.
Visszaköltözik az igazságszolgáltatás a Néprajzi épületébe
2017. szeptember 18. 13:50
Amint a Néprajzi Múzeum kiköltözik a Kossuth téri épületéből, a Kúria és a Legfőbb Ügyészség fog beköltözni az eredetileg is jogi palotának épült falak közé. Látogatóközpont is lesz majd az épületben.
Újraélesztve: a zugligeti lóvasút és végállomásának története
2017. szeptember 16. 9:07
A budai lóvasút megindításának 150. évfordulóján, 2017. szeptember 17-én átadták a nagyközönségnek a Zugligeti út 64. szám alatti, gyönyörűen rekonstruált és kibővített egykori végállomás-épületet, amely először a lóvasutat, majd a villamosközlekedést szolgálta. A svájci stílusú, fűrészeltfa-ornamentikával díszített épületnek Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont néven a XII. kerületi helytörténeti gyűjtemény lett az új gazdája.
Így búcsúzunk az Iparművészeti Múzeumtól
2017. szeptember 15. 10:08
Felújítás miatt a következő öt évben nem lesz látogatható a főváros egyik legizgalmasabb múzeumépülete. A Látóhatár Kiadó által megjelentetett Lechner összes könyvvel a kezünkben (szerzők: Halász Csilla, Ludmann Mihály, Viczián Zsófia) ezúttal azt vesszük számba, mitől búcsúzunk egy időre – no meg azt is, hogy mit szeretnénk megújulva viszontlátni.
Fővárosi vasúti és HÉV-vonalakat újítanak fel
2017. szeptember 14. 16:19
Nagyszabású kötöttpályás közlekedési fejlesztések várnak Budapestre a kormány döntése nyomán.
Száz éve történt: hadikiállítás a Margit-szigeten
2017. szeptember 12. 9:22
A Margit-sziget ma a béke szigete. Sétáló vagy éppen futó emberek, kirándulók és szerelmespárok kedvelt helye. Azonban száz éve háborús kép fogadott volna minket, lerombolt házat, gránáttölcsért, ágyúállást és felrobbantott hidat láthattunk volna. Szerencsére ezek csak műépítmények voltak, amelyek a hadikiállításra készültek. Valódiak voltak a zsákmányolt ágyúk, amelyek a Főpavilonhoz vezető utat szegélyezték.
Nyolcvanéves a Petőfi híd
2017. szeptember 11. 11:24
Most nyolcvan éve adták át a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Duna-hidat. A Horthy Miklós hídból a háború után Petőfi híd lett, azóta is tartja a hátát a szüntelen autóáradatnak.
Postapalotából Buda Palota – itt nyílik Buda új kilátója
2017. szeptember 11. 10:28
Most még lezárt építési terület, jövő tavaszra Budapest egyik legszebb műemléki jellegű irodaháza lesz, sőt a környék új kilátóval gazdagodik. A felújítás alatt álló budai Postapalotánál jártunk.
Összekötik az Örsön a HÉV-et és a metrót
2017. szeptember 9. 11:14
Felújítják és kibővítik a gödöllői HÉV-et. Az Örs vezér terén összekötik a metróval és épül egy rákoskeresztúri szárnyvonal is.
Arany a Múzeumkertben: megújul az egyik legszebb köztéri szobrunk
2017. szeptember 8. 13:45
Csütörtök óta leghíresebb szobra nélkül fogadja a látogatókat a Múzeumkert: Arany János legendás bronzalakját ugyanis restaurálás céljából elszállították, az alkotás története azonban ennél jóval izgalmasabb.
Itt a Transylvanicum Fesztivál
2017. szeptember 7. 17:40
A Partium és Erdély mutatkoznak be a Bálna épületénél a Nehru parton.
Indul az Opera Eiffel Műhelyházának építése
2017. szeptember 7. 17:24
Lerakták az Eiffel Műhelyház alapkövét Budapesten. Az egykori vasúti szerelőcsarnok az Operaház logisztikai központja lesz.
Kitárja kapuit a Pesti Vigadó
2017. szeptember 6. 16:24
Az épület és a kiállítások ingyenes látogatása mellett kézműves foglalkozások, élőzenés műsor és táncoktatás, valamint koncert is várja az érdeklődőket.
Multifunkcionális sportcsarnokot kap Újpest
2017. szeptember 4. 10:39
Letették az UTE Szilágyi úti sporttelepén újonnan épülő multifunkcionális sportcsarnok alapkövét.
Állandó Capa-kiállítás nyílik Budapesten
2017. szeptember 4. 10:32
2018 októberétől megnyílik a névadó fotográfus állandó kiállítása a fővárosi Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Új campust kapott a Budapesti Gazdasági Egyetem
2017. szeptember 4. 10:14
A VIII. kerületi Berzsenyi Dániel utcában kapott új épületet a BGE.
Budavári Könyvünnep: jó könyvnek is kell a cégér
2017. szeptember 1. 9:03
Tizenöt éve örülhetnek az igényes irodalom és művészet kedvelői a magyar nyelv és könyv ünnepének a budai Várban. Az idei ősz is újra itt indul.
Van még mit fejleszteni Budapest környezeti állapotán
2017. augusztus 31. 10:13
Más hasonló léptékű európai nagyvárossal összevetve Budapest közepesen ellátott közhasználatú zöldfelületekkel – derül ki a főváros új környezeti programjából. Budapest különböző területei eltérő mértékben terheltek, de általánosan megállapítható, hogy a javuló részfolyamatok eredményei mellett Budapesten még az összes környezeti elem – talaj, víz, levegő – szennyezettsége tapasztalható.
A Duna Palotába költözik a Magyarság Háza
2017. augusztus 28. 14:55
Budáról a pesti oldalra költözik a magyar értékeket őrző és ápoló Magyarság Háza.
Tíz izgalmas pillanat a Lánchíd történetéből
2017. augusztus 27. 22:06
Mivel a főváros első állandó Duna-hídjának alapkövét idén 175 éve, 1842. augusztus 24-én tették le, összeválogattunk tíz érdekes fotót a Fortepanról, amelyek a hozzájuk tartozó tényekkel együtt segítenek még jobban megismerni a Buda és Pest összetartozását szimbolizáló átkelőt.
Itt a 2017-es Színes Város fesztivál
2017. augusztus 25. 13:33
Egy hónap alatt meghívott vendégművészek alkotnak tűzfalfestményeket Budapest számos pontján.
Itt a Mesterségek Ünnepe
2017. augusztus 18. 9:50
A rendezvény középpontjában idén a hímzés áll. Az eseményre meghívták több mint tíz ország mestereit, a díszvendég Mongólia.
Liftek kerülnek a hármas metró állomásaira
2017. augusztus 17. 9:38
A bővítés után a hármas metró húsz megállójából tizenkettőben lesz felvonó.
Negyven éve nyitott meg a Fehérvári úti vásárcsarnok
2017. augusztus 16. 9:26
Negyven éve, 1977. augusztus 18-án ünnepélyes keretek között adták át a Fehérvári úti vásárcsarnokot. A Halmos György tervei alapján épült, közel 8000 négyzetméter alapterületű, piramis alakú csarnokban széles kínálat és alacsony árak várták a dél-budai városrész lakóit.
Emlékbélyeggel emlékeznek Szent Lászlóra
2017. augusztus 16. 9:07
A Magyar Posta emlékbélyeg kiadásával tiszteleg a Szent László-év előtt.
Óbudán állhat a kommunizmus áldozatainak emlékműve
2017. augusztus 15. 15:46
Az V. kerületi Szabadság tér helyett Óbudán valósulhat meg az emlékmű.
Javaslatokat várnak a budai Duna-partra
2017. augusztus 15. 15:37
Építészeti, város- és szabadtér-építészeti javaslatokat vár egy pályázat keretében Budapest önkormányzata a budai Duna-part megújítására.
Bontás és építkezés a Szervita téren
2017. augusztus 13. 12:50
Luxuslakásoknak, irodáknak és üzlethelyiségeknek ad majd helyet a Szervita téri modern épület.
Itt a Sziget Fesztivál
2017. augusztus 9. 12:46
Huszonötödik alkalommal rendezik meg idén a Szigetet.
Félmilliárd jut a Capa Központ megújulására
2017. augusztus 8. 15:18
A kormány egy Robert Capa életművét bemutató állandó kiállítás megvalósítása céljából támogatja a Capa Központ felújítását és bővítését.
Bringabarát lesz a Műegyetem környéke
2017. augusztus 8. 14:33
Megkezdődik a Műegyetem rakpart és környékének felújítása.
Újratervezik a budai rakpartot
2017. augusztus 3. 8:33
Tervpályázatot írtak ki a budai rakpart átalakítására.
Tetszett Budapest a vizes vb látogatóinak
2017. augusztus 2. 9:43
A vizes vb-re érkezett külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról egy kutatás szerint.
Elindulhat a zuglói pláza építése
2017. augusztus 2. 9:35
Tíz éve tervezik a Bosnyák tér mögötti térségen egy pláza felépítését: most megvalósulhat a beruházás.
Hova tűnt a Csikós-szobor a Várból?
2017. augusztus 1. 15:30
Aki mostanában a budai Várban, a Hunyadi udvaron jár, több furcsaságot is észrevehet. Ezek egyike, hogy a kordonokkal körülvett Csikós-szobor egy ideje már nincs a helyén. Az alkotást ugyanis elszállították, mi azonban utánajártunk a dolognak.
Kétszer annyi lakást építenének Budapesten, mint tavaly
2017. július 31. 8:18
Ugrásszerűen növekszik az építkezések száma Budapesten és szerte az országban.
Teret kapott Ljubljana Budapesten
2017. július 25. 12:19
Ljubljana nevét vette fel egy XI. kerületi tér, a Bükköny és a Sáfrány utcánál.
A Hungária: másfél évszázadig épült Budapest külső körútja
2017. július 24. 11:46
Fél évszázaddal ezelőtt, 1967 júliusában kezdték építeni a Hungária körút felüljáróját a MÁV ceglédi és szobi vasútvonala fölött. Annak pedig éppen harminc esztendeje, hogy az eredetileg 2x2 sávos műtárgy kiszélesítésével 1987-re létrejött az a komplex felüljárórendszer, amely a körgyűrű és az M3 autópálya bevezető szakasza közt biztosít akadálymentes, a vasúttól szintben elválasztott forgalmi kapcsolatot.
Gyógyuló sebhelyek: újjászületik a budai örökség
2017. július 22. 9:48
Itt is, ott is állnak Budán olyan épületek, amelyek mellett évek óta sóhajtva megyünk el, szomorúan látva az épített örökség csendes leromlását. De most mintha valami elindult volna: sorra újulnak meg ezek a házak. Körkép a budai oldalról.
Tovább bővítik a hegyvidéki Tamási Gimnáziumot
2017. július 21. 10:02
Új emelettel bővül a XII. kerületi Tamási Áron Gimnázium.
Megy a Művészetek Völgyébe a Néprajzi
2017. július 20. 9:17
A Néprajzi Múzeum Taliándörögdön, az Etno Ligetben minden nap állandó programokkal és koncertekkel, az Etno Portán pedig vetítésekkel várja a fesztiválozókat.
Kotsis-kiállítás nyílt a Lechner Tudásközpontban
2017. július 19. 14:49
Az építészet történetében is vannak többgenerációs művészdinasztiák, mint például a Kotsis család. Két tagjának, Kotsis Ivánnak és testvérének, Endrének az életművét mutatja be a Lechner Tudásközpont időszakos kiállítása.
Indul az Eiffel-csarnok átépítése
2017. július 19. 8:51
Az Operaház és az Erkel Színház közös próbaházát és műhelyközpontját alakítják ki a Népliget közelében található Eiffel-csarnokban.
Így zajlik az Operaház felújítása
2017. július 19. 8:30
Az Operaház felújítása miatt kipakolták a székeket a nézőtérről.


