1911-től Kelenföld-Lágymányos környékének lakói a Fehérvári út és Schönherz Zoltán utca kereszteződésénél álló piacon végezték a nagybevásárlást. A kis téren nem csupán az egymás mellé zsúfolt bódék és a szerény kínálat nehezítette a vásárlást, de sok panasz érkezett a higiéniai állapotokra is. „A főváros vezetősége a közelmúltban eltüntette az óbudai és a krisztinavárosi nyílt piacokat és megépítette a Flórián-téri és délivasúti fedett vásárokat, most pedig a Garai-tér modernizálása van soron. A piaci problémák rendezése körül kifejtett buzgalom azonban nem terjed ki Kelenföldre. […] A kelenföldiek jelentékeny része kénytelen a pesti oldalon fekvő Nagycsarnokba elgyalogolni, ahol olcsóbban vásárolhatnak ugyan, de a mindennapi élelmiszerszükséglet hazaszállítása nehéz fizikai feladat elé állítja a háziasszonyokat. Sokan villamossal teszik meg a hídon átvezető utat, itt azonban a villamos-költség jelent többletkiadást” – olvashatjuk a 8 Órai Újság, 1931. március 7-i számában.

A piac állapota az évtizedek során tovább romlott, végül az 1970-es évek elején bontották le az elavult bódékat. A Szövetkezeti Áruház (Skála) építésével párhuzamosan a régi piac területén kezdődött meg a várva várt Fehérvári úti vásárcsarnok és környékének újjáélesztése. A háromszintes, közel 8000 négyzetméter alapterületű, előregyártott elemekből álló, teraszos beépítésű csarnok Halmos György tervei alapján épült, első vásárlóit 1977. augusztus 18-án fogadta. A csarnok tervezési programját az áruforgalmi adatok, az árumozgatási, a tárolási és az árusítási technológia figyelembevételével készítették az Általános Épülettervező Vállalat szakemberei. A piramis alakú épület egyes szintjei csökkenő alapterületűek voltak, a süllyesztett szint 79x42 négyzetméter, a közbenső 75x39 négyzetméter, a felső szint 67x31 négyzetméter, a tető pedig 59x23 négyzetméter volt. 

„Az igényelt árusítási, tárolási, közlekedési terület és a beépíthetőségi lehetőség aránya háromszintes megoldást eredményezett, […] a hagyományoshoz közelálló piaci jelleggel túlnyomó részt fedett területen, kisebb részt nyitott teraszokon. A hagyományos piacnak megfelelően az árusítás az állami és szövetkezeti szektor, valamint a magánkiskereskedők árudáiban történik, ill. őstermelők árusítanak a Piacfelügyelőség ellenőrzésével” – olvasható az Általános Épülettervező Vállalat (ÁÉTV) 1975-ös engedélyezési tervdokumentációjában, amit a Lechner Tudásközpont tervtára őriz. „A piac helyének városképi jelentősége és a korszerűség szempontjaira tekintettel a vízszintes és függőleges térszervezést, gyalogos- és áruforgalom rendszerét úgy határoztuk meg, hogy az állandó, rendezett külső-belső képet adjon, de ugyanakkor maximális rugalmasságot biztosítson a piacoknál különösen gyakori árusítóhely-átrendezési igények szempontjából.”

Az új csarnokban egymás mellett árulták portékáikat az állami, szövetkezeti, kiskereskedői árudák és az őstermelők. A süllyesztett szinten a zöldség és gyümölcs árusítása zajlott, míg a húst, hentesárut, halat, vadat, gombát, pékárut és tejterméket a közbenső szinten tudták beszerezni a vásárlók. A felső szinten palántákat, vágott virágot, fenyőfát kínáltak. A hullámzó forgalom kezelésére ezt az emeletet csak a nagy forgalom esetén, hétvégenként és ünnepek előtt nyitották meg az őstermelők előtt. Ezen a szinten voltak a piacfelügyelőség irodái és raktárai, az öltözők és a mosdók is.

A széles választékot kínáló, korszerű épület „a főváros egyik legkorszerűbb bevásárló helye” lett, ahol „még a forgalmas piaci napokon is kényelmesen lehet vásárolni”. Az 1980. szeptemberi Népszava cikke a bőséges piaci kínálatot és a vonzó árakat is hangsúlyozta: „A fedett csarnokban sok őstermelő kínálja portékáját, a spenóttól kezdve – 20-22 forintért mérték – a zöldbabon át – 20 forint volt kilója – a salátáig mindenből az igényeket meghaladó mennyiség került forgalomba. Az 1136-os Zöldért pavilonban gyönyörű zöldpaprikát mértek 15,60-ért.” A befőzni való paradicsom 4-5, az étkezési pedig 6-7 forintba került. A gyümölcskínálatra sem lehetett panasz, „a szövetkezeti kereskedelem boltjaiban 10 forint a szép jonatán alma, máshol 14-18 forint.”

„Az épület eredetileg tervezett flexibilis árudarendszere eleve olyan volt, hogy egyszerűen megoldhatóvá tegye a természetszerűleg bekövetkező funkció-változásokat – beleértve a bővítést is egy még elfogadható határig” – ismerteti a csarnok állapotát az ÁÉTV 1986-os engedélyezési terve. A többszörös átrendezés és az új standok azonban egyre kevésbé illeszkedtek az eredeti koncepcióhoz, a csarnokban lassan kialakuló zsúfoltság pedig fokozatosan átterjedt az épület környezetére is.

A 2000-es évek elejére az építmény műszakilag is elavult, kinőtte kereteit. A Kertész András Tibor és munkatársai által korszerűsített, bővített csarnok 2003-ban nyitotta meg újra kapuit egy olyan keretben, melyben a műemléki épület eredeti betonszerkezetét és térstruktúráját is megtartották a tervezők. A fedetté vált piachoz 2009-ben hozzátoldottak egy árufeltöltő- és irodaszárnyat. A jelenleg 11 000 négyzetméter alapterületű, négyemeletes csarnok 74 árus és 100 őstermelő befogadására alkalmas.

Források:

– Általános Épülettervező Vállalat, Építési engedélyezési tervdokumentáció a Budapest, XI., Fehérvári úti piac építéséhez, 1975. – Lechner Tudásközpont tervtára
– Általános Épülettervező Vállalat, Engedélyezési terv a Budapest, XI. Fehérvári úti piac áruda-építésének utolsó szakaszához, valamint az épület és környezete városképi rendezéséhez, 1986. – Lechner Tudásközpont tervtára
– Halmos György: Fehérvári úti piac, Budapest. Magyar Építőipar, 1978. 1–2. szám
– Egyetlen elavult piacon folyik az élelmiszervásár, 8 Órai Újság, 1931. március 7.
– Vértesy Miklós: A Fehérvári út, Budapest, 1979. (17. évf.) 5. sz. 29–33. old.
– Egykor. hu
– Augusztusi bőség szeptemberben, Népszava, 1980. szeptember
– Hazai középületek, BME
– FunIQ, Fehérvári úti vásárcsarnok

Fotó: Lechner Tudásközpont és Fortepan