(Fotó: Fortepan)

1. Ez az 1873 körül (vagyis épp Budapest létrejöttekor) készült fénykép különleges nézőpontból, a mai Széchenyi téri koronázási dombról készült, amelyet Ferenc József magyar királlyá koronázásakor, 1867-ben emeltek. Az út két oldalán jól látszódnak a Lánchíd eredeti vámszedőházai, a háttérben pedig a még felújítás és bővítés előtt álló királyi palota, illetve a Várkert Bazár hűlt helye, ez utóbbit ugyanis csak 1875-ben kezdték építeni.

(Fotó: Fortepan)

2. Az 1894-es sztereofotó (a fényképezés hőskorában nagyon népszerű volt ez a térhatást keltő módszer) több érdekességet is rejt. Az egyik rögtön feltűnik: a lovas kocsik még az eredeti, bal oldali közlekedési rend szerint haladnak át a hídon (csak a negyvenes évek elején tértünk át a mostanira). A másik érdekességet a földön kell keresni: a macskaköves út a hídon fakockába vált, hiszen 1919-ig ilyen burkolat fedte a Lánchidat. 

(Fotó: Fortepan)

3. Igazi békebeli hangulat, ugyancsak 1894-ből. Ekkoriban a férfiak öltözetének még elengedhetetlen része volt a kalap és gyakori a sétapálca. Az egykori Ferenc József, később Roosevelt, ma Széchenyi István tér felé igyekvő alakok mellett viszont mintha nem stimmelne valami… Nos, a furcsaságot a híd korlátjainál kell keresni, a képen ugyanis még az eredetiek láthatók, amelyek jóval könnyedebbek voltak a mai változatnál, csakúgy, mint a láncok és a tartószerkezet. A maihoz hasonló, masszívabb (és a nézelődést ellehetetlenítő) rácsszerkezetet csak az 1913–1915-ös nagy rekonstrukció idején építették be a hídba, a megnövekedett terhelést ugyanis az eredeti híd már nem bírta volna sokáig. 

(Fotó: Fortepan)

4. Itt látszik, mennyivel szebb volt egykor a pesti Duna-part: ezen az 1890-es évekbeli képen a mai szállodasor helyén álló házakat láthatjuk a Lánchídról fényképezve. A bal oldali, oszlopos-timpanonos épület a Hild József-féle Lloyd-palota, a klasszicista építészet egykori remeke, amelyet 1948-ban értelmetlenül bontottak le, a mai Intercontinental helyén pedig a tornyos, manzárdtetős Stein-palota, a későbbi Ritz Hotel látható. 

(Fotó: Fortepan)

5. Clark Ádám tér, 1902. A pesti oldalon, a Gresham-palota mögül a Bazilika tornyai kandikálnak ki, az előtérben lévő parkban három alak beszélget. Érdemes szemügyre venni a Lánchíd eredeti, 1910-es években kicserélt fakorlátjait és a gondozott kis parkocskát: minden a helyén van, sehol egy szemét vagy falfirka.

(Fotó: Fortepan)

6. 1914. A megdöbbentő látványt nem háború, hanem rekonstrukció okozza: zajlik a Lánchíd átépítése, vasszerkezetének megerősítése. Az új szerkezet súlya a réginek csaknem két és félszerese lett, a függőleges tartók viszont jócskán megritkultak. 

(Fotó: Fortepan)

7. Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából a Lánchidat és a királyi palotát is díszkivilágítással látták el. 

(Fotó: Fortepan)

8. Szívszorító látvány a lerombolt, Dunába robbantott Lánchíd és a hídfő oroszlánja 1946-ban. Az újjáépítés csak 1949-re fejeződött be, érdekessége pedig, hogy a hídpillérek átjáróit 5,5-ről 6,5 méteresre tágították, hogy a nagyobb járművek is elférjenek egymással szemben.

(Fotó: Fortepan)

9. Az újjáépített híd átadása 1949-ben, háttérben a rommá lőtt Budai Vár. Ekkor bontották el a vámszedőházakat, a régi híd Dunába hullott darabjaiból viszont sokat újra tudtak hasznosítani. Jól látható a hídpilléren éktelenkedő, hófehér Rákosi-címer, amely, mint mindenhol, itt és az Alagút homlokzatán is felváltotta a történelmi címereket. 

(Fotó: Fortepan)

10. A hetvenes években a híd már nagyjából úgy nézett ki, ahogy ma ismerjük, az idén kezdődő felújítás előtt pedig legutóbb 1986–1988 között újították föl. A háttérben, az Alagút fölött a Sándor-palota torzója emelkedik: az egykori miniszterelnöki, ma államfői rezidencia ugyanis csak 2002-re nyerte vissza eredeti szépségét.