
Keresés az archívumban
Óbudán állhat a kommunizmus áldozatainak emlékműve
2017. augusztus 15. 15:46
Az V. kerületi Szabadság tér helyett Óbudán valósulhat meg az emlékmű.
Itt a Sziget Fesztivál
2017. augusztus 9. 12:46
Huszonötödik alkalommal rendezik meg idén a Szigetet.
Indul az állatkerti Pannon Park megvalósítása
2017. augusztus 9. 11:35
A tematikus bemutatókomplexumban a pannon ősvadon világát igyekeznek feleleveníteni.
Félmilliárd jut a Capa Központ megújulására
2017. augusztus 8. 15:18
A kormány egy Robert Capa életművét bemutató állandó kiállítás megvalósítása céljából támogatja a Capa Központ felújítását és bővítését.
Bringabarát lesz a Műegyetem környéke
2017. augusztus 8. 14:33
Megkezdődik a Műegyetem rakpart és környékének felújítása.
Felújítás miatt évekre bezár az Iparművészeti Múzeum
2017. augusztus 4. 8:36
Megújul az Iparművészeti Múzeum: a magyarországi szecesszió egyik legszebb példájának tartott épület átfogó rekonstrukción és kibővítésen esik át. Az egy évig tartó kiköltözés után az építkezés három évet vesz igénybe, majd a közönség a visszaköltözést követően, újabb egy év múlva veheti birtokba a múzeumot.
Tetszett Budapest a vizes vb látogatóinak
2017. augusztus 2. 9:43
A vizes vb-re érkezett külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról egy kutatás szerint.
Elindulhat a zuglói pláza építése
2017. augusztus 2. 9:35
Tíz éve tervezik a Bosnyák tér mögötti térségen egy pláza felépítését: most megvalósulhat a beruházás.
Hova tűnt a Csikós-szobor a Várból?
2017. augusztus 1. 15:30
Aki mostanában a budai Várban, a Hunyadi udvaron jár, több furcsaságot is észrevehet. Ezek egyike, hogy a kordonokkal körülvett Csikós-szobor egy ideje már nincs a helyén. Az alkotást ugyanis elszállították, mi azonban utánajártunk a dolognak.
Nemzetközi elismerést kapott a Budapest100
2017. július 31. 8:24
Budapest 11. kerületét és Kazincbarcikát is beválogatták az EU URBACT integrált városfejlesztési programjának díjazott települései közé.
Kétszer annyi lakást építenének Budapesten, mint tavaly
2017. július 31. 8:18
Ugrásszerűen növekszik az építkezések száma Budapesten és szerte az országban.
Több mint két évig le lesz zárva a Lánchíd
2017. július 27. 9:45
Egészen 2020-ig lezárhatják a Lánchidat a nagyszabású felújítási munkálatok miatt.
Teret kapott Ljubljana Budapesten
2017. július 25. 12:19
Ljubljana nevét vette fel egy XI. kerületi tér, a Bükköny és a Sáfrány utcánál.
A Hungária: másfél évszázadig épült Budapest külső körútja
2017. július 24. 11:46
Fél évszázaddal ezelőtt, 1967 júliusában kezdték építeni a Hungária körút felüljáróját a MÁV ceglédi és szobi vasútvonala fölött. Annak pedig éppen harminc esztendeje, hogy az eredetileg 2x2 sávos műtárgy kiszélesítésével 1987-re létrejött az a komplex felüljárórendszer, amely a körgyűrű és az M3 autópálya bevezető szakasza közt biztosít akadálymentes, a vasúttól szintben elválasztott forgalmi kapcsolatot.
Gyógyuló sebhelyek: újjászületik a budai örökség
2017. július 22. 9:48
Itt is, ott is állnak Budán olyan épületek, amelyek mellett évek óta sóhajtva megyünk el, szomorúan látva az épített örökség csendes leromlását. De most mintha valami elindult volna: sorra újulnak meg ezek a házak. Körkép a budai oldalról.
Kotsis-kiállítás nyílt a Lechner Tudásközpontban
2017. július 19. 14:49
Az építészet történetében is vannak többgenerációs művészdinasztiák, mint például a Kotsis család. Két tagjának, Kotsis Ivánnak és testvérének, Endrének az életművét mutatja be a Lechner Tudásközpont időszakos kiállítása.
Fejlesztik a Sportkórházat
2017. július 18. 9:26
Márciusban kezdték meg az orvosok és betegek átköltöztetését a Karolina útra.
Borsos Miklós-kiállítás nyílt a Várkert Bazárban
2017. július 17. 17:21
A Várkert Bazárban nyílt meg Borsos Miklós szobrászművész kiállítása: szobrok, grafikák és festmények is láthatók a tárlaton.
Lechner-villák: a Városliget két ékköve
2017. július 17. 13:47
Folytatjuk a budapesti kalandozást, kezünkben a Lechner összes albummal. Újabb meglepetések következnek: ezúttal a Liget környékét járjuk be az építész nyomában.
Folytatódik a nemzeti kastély- és várprogram
2017. július 16. 9:47
Országszerte összesen 39 épületet érint a nemzeti kastély- és várprogram.
Átadták a felújított, kibővített Palatinust
2017. július 14. 10:02
A Palatinus Strandfürdőben a fedett részlegben egy 100 négyzetméteres medencét és egy 60 négyzetméteres gyerekmedencét építettek, valamint egy hideg és meleg vizes merülőmedencét alakítottak ki. Ezen kívül finn szaunát, pihenőbokszokat és gyógyászati részleget hoztak létre.
Átadták a felújított Komjádit
2017. július 13. 17:40
Átadták a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát. A munkálatokat hét hónap alatt végezték el közel 4 milliárd forintból.
Gyarapodnak az elektromos töltőpontok
2017. július 13. 9:22
Az MVM Partner Zrt. 32 elektromos töltőpontot telepít a Danubius Hotels Group szállodáinál.
A Seuso-kincsek második fele is hazakerült
2017. július 12. 16:45
Sikerült visszaszerezni a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját. A Seuso-kincseket most szombattól a Parlamentben kiállítva láthatja majd a nagyközönség.
A dél-budai Dobogón állhat az új szuperkórház
2017. július 12. 16:38
A kormány az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen szeretné felépíteni a három budapesti kórházcentrum egyikét.
Újabb fákat ültettek a Belvárosban
2017. július 12. 11:35
Fákat ültettek a Hercegprímás utcában.
Ilyenek voltak a régi budapesti nyarak!
2017. július 11. 18:55
Ki mondta, hogy el kell menni Budapestről, ha az ember nyaralni akar? Itt a strand, a folyópart, a kert! Elő a fürdőruhát! Nézze meg a pestbuda.hu válogatását az elmúlt 99 év fővárosi nyarairól!
Egymilliós négyzetméterárak is vannak Budapesten
2017. július 11. 8:40
Az V. kerületben és egyes budai területeken az egymillió forintot is meghaladja a négyzetméterenkénti ingatlanár.
Indul a Millenáris park kibővítése
2017. július 11. 8:34
Elkezdődik a mélygarázs építése, majd jövőre a parkot is megvalósítják a Millenáris és a Margit körút közötti egykori gyárterületen Budán. Hosszú idő óta ez lesz az első valódi új park a belvárosban. Több mint 300 előnevelt lombos fa, kiterjedt gyepszőnyeg, jelentős vízfelület, kávézó, modern gyerekjátszótér és egy különleges zöldfal-installáció várja a látogatókat.
Amikor dugó volt a Váci utcában
2017. július 10. 19:27
A hatvanas évek elején még szó sem volt sétálóutcáról: a Váci utca a pesti belváros szűkös és forgalmas ütőere volt. Még hogy nincs fejlődés!
Miért bontják a belvárosi épületeket?
2017. július 7. 9:39
Kinek tesz jót, ha olyan, nagyjából egységes képet mutató utcákból is eltüntetjük a házakat, amelyek kisebb-nagyobb csoda folytán túlélték az elmúlt század viharos történelmét? Az elmúlt időszakban több olyan belső-pesti épületet is lebontottak, amelyeknél ezt a házak állapota nem indokolta volna, mára mégis csak hűlt helyüket találjuk. A szempontokat nem kell nagyon keresnünk, a fő kérdés inkább az: mit jelent mindez nekünk, városlakóknak?
Népi Építészeti Programot indít a kormány
2017. július 7. 9:31
A Népi Építészeti Program célja, hogy megállítson egy közel kétezer népi építészeti emléket érintő pusztulási folyamatot.
Tovább drágulnak a budapesti albérletek
2017. július 6. 8:14
Idén már átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítani Budapesten.
Reformátorok tere lesz a XVI. kerületben
2017. július 5. 8:12
Letették a Reformátorok tere alapkövét a budapesti XVI. kerületben, ahol emlékmű is fog állni a reformáció emlékére.
2018-tól látogathatjuk a felújított Szépművészetit
2017. július 4. 18:08
Lassan elkészülnek a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújításával.
Álljon meg egy novellára!
2017. július 4. 18:03
Budapesti busz- és villamosmegállóban olvashatják az utasok az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat legjobb műveit.
Mindenkinek elérhető lett a Közlekedési fotóarchívuma
2017. július 3. 17:27
Egyedülálló fotódokumentációt tett közzé a Közlekedési Múzeum és a Fortepan.
Megújulóban a Margitsziget
2017. július 3. 17:21
A vizes vb kezdetére megújult a Margitsziget több területe.
Itt a Szent György tér és Dísz tér megújítási pályázata
2017. július 3. 9:35
Lezárult a budavári Szent György tér és Dísz tér megújítására, urbanisztikai-építészeti újrafogalmazására kiírt tervpályázat; a nyílt pályázaton hét pályamunka részesült elismerésben, összesen 22 millió forint értékben.
Kitiltják a Terézvárosból a sörbicikliket
2017. június 30. 12:36
Erzsébetváros után Terézváros is kitiltja az utcáiról a sörbicikliket.
Arany János nyomában sétálhatunk a Margitszigeten
2017. június 30. 10:52
Programsorozat indul az Arany-emlékévhez kapcsolódva. A tematikus túra során az érdeklődők bejárhatják az Arany János által is kedvelt helyszíneket.
Átadták a margitszigeti multimédiás szökőkutat
2017. június 30. 9:38
A margitszigeti szökőkút vízfüggönyén mostantól minden este magyar történelmi személyiségek és hírességek fotói jelennek majd meg.
Vízgépháznak készült, kávézó lett belőle
2017. június 29. 12:07
A Várkert kioszk épületének díszes tornya a szivattyúgépek kéményét rejtette, a XIX. század végéig naponta 1 300 000 liter vizet küldtek fel innen a Palotába. A budai part ipari épületnek indult ékszerdoboza végül volt kávézó, vendéglő, táncterem és jelmezraktár, majd kaszinó is. 130 év alatt több kísérlet indult az újrahasznosításra, 1986-ban is alaposan kidolgozott terv készült.
Innovatív pihenőhely lett a Városháza park
2017. június 29. 9:19
Nyárra pihenőhellyé alakul a budapesti Városháza park, amelyet a Hello Wood Hullámvonal mottójú fa installációi tesznek teljessé.
Sisi szobrának kalandos útja – vándorló szobrok
2017. június 28. 9:43
Az egyik legszebb budapesti szobor kálváriája sajnos igazi XX. századi történet, végtelen vitákkal, szocialista városépítészettel, méltatlan, félreeső helyszínnel, elfeledett jelennel. Erzsébet királyné Döbrentei téri szobráról, az egykor nagy jelentőségű alkotásról sokan tudnak, a szobor hosszú kálváriája már kevésbé ismert történet.
Még idén elkezdődhet a Római-part védműépítése
2017. június 27. 8:59
A Római-parton a gátrendszer vasbeton szerkezete a föld alá kerül majd, a felszínen csak egy mintegy félméteres térdfal fog látszódni, erre helyezik rá a fémszerkezetű mobil falrendszert, ami árvízkor megvédi a partot.
Szobrot kapott Lajtha László zeneszerző
2017. június 26. 9:11
Az MTA Zenetudományi Intézetében avatták fel Lajtha László (1892-1963) Kossuth-díjas magyar zeneszerző, népzenekutató szobrát.
Bezár másfél évre az Operaház
2017. június 26. 8:35
Most bezár, és 2019 elején nyithat újra az Operaház, amely széles körű felújításon esik át a következő másfél évben. Megújul egyebek mellett a több mint 10 ezer előadást kiszolgáló színpadgépészet, a nézőtér, a zenekari árok és a műhelyek, valamint a tetőtér és a pince is.
Megnyílt az új reptéri múzeum
2017. június 25. 9:54
Új helyen láthatóak a régi repülőgépek Ferihegyen, egy szimulátort és kicsinyített futópályát is megnézhetünk. Az Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójának bővítése miatt az idén tavasszal költözött át a repülőtéri felüljáró mellé.
Történelmi gyászhintót állítanak ki a Fiumei úti sírkertben
2017. június 23. 13:13
Kiállítják a világ egyik legnagyobb gyászhintóját a Fiumei úti sírkertben. Az Apponyi-hintó kalandos történetét kevesen ismerik, pedig a gyönyörű, díszes jármű a hajdani gyászhintók egyik utolsó megmaradt példánya.


