Budapesti Történeti Múzeum

179888_regeszet_becsiut1.jpg A római kori katonaváros temetőjében izgalmas leleteket találtak Madárcsörgők, átoktáblák, üvegedények és ékszerek is előkerültek Óbudán, a Bécsi út melletti régészeti feltáráson, a római kori aquincumi Katonaváros temetőjében.
Szarmata települést tárnak fel a régészek Zuglóban A 2-3. századból származó szarmata település feltárása folyik a XIV. kerületben, a Rákos-pataknál. Földbe mélyített ház, víztározó gödrök, római kori kerámiák, üveg- és fémleletek kerültek elő.
Török kori sírokat és középkori falakat találtak a Margit körút mellett Egy török kori temető sírjait tárják fel a Margit krt. 19-21. számú telken. A hódoltság korának rétegei alatt pedig Felhévíz házainak maradványait keresik a régészek.
Kolostornak épült, kaszárnya, kórház, majd kastély lett belőle – A Kiscelli Múzeumban jártunk A Kiscelli Múzeum jellegzetes barokk épületét sok budapesti ismeri, ám fordulatos történetével valószínűleg kevesen vannak tisztában. Az eredetileg kolostorként szolgáló együttes több funkcióváltáson is keresztülment, mire a ma ismert kiállítótérré vált. Használták hadikórházként, kaszárnyaként és raktárként, sőt még kastélyként is, a több évszázadon átívelő folyamattal mi egy vezetett túra keretén belül ismerkedtünk meg.
Avar kori temetőt tártak fel Csepelen Egy VII. századi avar temetőt találtak a régészek Csepel-szigeten, ahol sírokat és lovastemetkezéseket is feltártak. A halottakat fegyvereikkel, ékszereikkel, használati eszközeikkel együtt hantolták el.
Római villagazdaság kelta előzményekkel – Leleteket találtak Budaörs határában Kelta eredetű leletanyagot találtak a régészek az I-II. századból egy Budaörs környéki építkezésen. Előkerült vaslándzsa, sarló, edénytöredék, ezüsttükör, térdfibulák és pénzérme is. A területen található késő római kori villagazdaság maradványait már korábban azonosították.
Újra megnyílik az első bástyakiállítás a budai Várban – Időutazás a XVI. századba A pünkösdi hétvégétől, május 30-tól újra látogatható a Táncsics utca 9. szám alatti Erdélyi bástya a budai Várban, ahol régészeti kiállítás és csodaszép panoráma várja a látogatókat. Aki erre jár, egy „időutazáson” vehet részt, ahol a XVI. századi Buda várfalainak tövében sétálva megnézheti a feltárt leleteket.
A rómaiak útját még ezer évig használták az itt élők Óbudán feltárták az egykori római limesút egy érdekes szakaszát, az út felületén különböző korokból származó leleteket találtak. Ezek azt bizonyítják, hogy ezt a szilárd, kőburkolatú szakaszt a római közigazgatás és hadsereg kivonulását követő több mint ezer éven keresztül tovább használhatták a Duna mentén közlekedők.
Szent István-terem: az Árpád-házi királyokat ábrázoló Zsolnay-pirogránit képekből már négy elkészült A Budavári Palotában újjáépülő Szent István-terem falait fogják díszíteni a Szent Imrét, I. Bélát, III. Bélát és II. Endrét ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, amelyek nemrég készültek el a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában.
A főváros területének ezeréves története – Virágzó és hanyatló korszakok váltották egymást Bejártuk a Vármúzeum kiállítását, ahol az ókortól a XX. század végéig Buda és Pest virágzó és hanyatló korszakairól mesélnek a tárgyak. Néhány érdekességet találtunk a főváros viharos múltjából.
Fától az aranyig: öt évezred emlékei az óbudai Duna-parton Az Aquincumhoz közeli, Duna-parti részen végzett régészeti feltáráson találtak kora bronzkori és római sírokat, kelta ezüstérmét, arany fülbevalót és más különleges leleteket is.
Elindult a Budavári Palota rekonstrukciója: a Szent István-termet is magában foglaló épületrészt a pincétől a tetőig helyreállítják A Hauszmann Alajos-féle palotabővítés során elnyert formájában építik vissza az egykori Szent István-termet, és az azt magában foglaló ötszintes épületrész is teljesen újjászületik. Ottjártunkkor a tetőt már leszedték, a rekonstrukció 4,6 milliárd forintba kerül.
Újra látogatható az Albrecht pince a középkori királyi palotában A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum középkori palota-kiállításának nyugati szárnyra eső, Albrecht pincei része megújult és hosszú idő után újra megnyílt a látogatók előtt.
7000 éves üzenet - Kiállítás nyílt a főváros egykori területén élt lakók életéről Az Aquincumi Múzeumban most nyílt kiállítás a főváros egykori területein élő első telepeseknek, az első élelemtermelő közösségeknek az életét mutatja be. Az őskori üzenetet nívós leletekkel, multimédiával és makettekkel is illusztrálják.
Évezredek a talpunk alatt – Feltárások a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán Régmúlt korok kavalkádja, a békés mindennapok és drámai történések nyomai kerültek elő a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán folytatott feltárás során – írja a regeszet.aquincum.hu oldalra Fényes Gabriella, a Budapesti Történeti Múzeum régésze. Az ő írását közöljük a kutatásról.
Óbudai holtak városa: ezernél több sírt tártak fel az ókori temetőben Több mint ezer sírt tártak fel Óbuda legnagyobb ókori temetőjében, a Bécsi út 68-84. szám alatti telken, Aquincum mellett. Kőtáblákat és faragványokat is találtak.
Budavári Palota: lezárták a BTM bejáratát, hamarosan kezdődik a Szent István-terem helyreállítása Áthelyezték a királyi palotában található Budapesti Történeti Múzeum főbejáratát, mivel hamarosan megkezdődik az egykori Szent István-terem helyreállítása. Az eredeti tervekhez képest változott a promram: nem csupán az iparművészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű, a hauszmanni palotabővítés idején létrehozott helyiséget és a két oldalról hozzá csatlakozó termeket rekonstruálják, hanem az alattuk lévő földszinti teret is.
Középpontban a középkor – A Vármúzeumban láthatóak a tavalyi ásatások legérdekesebb leletei A Budapesti Történeti Múzeum új régészeti kiállítása, a „Középpontban a középkor” a 2018. évi régészeti ásatások legérdekesebb leleteiből nyújt válogatást.
Tavasszal újra megnyílik a Várnegyedben Az első bástya című pop-up kiállítás A tervek szerint jövő tavasszal ismét várja a látogatókat a Várban a Táncsics utca 9. szám alatti Erdélyi bástya, amely korábban elzárt terület volt.
Hétezer éves leleteket találtak a Dózsa György útnál Régészeti megfigyelés során kerültek elő az újkőkori és rézkori leletek Angyalföldön. A rézkori edényeken, állatcsontokon kívül a nedves közeg szervesanyag-maradványokat is megőrzött, talán még az őskor gasztronómiájába is bepillantást nyerünk.
Elkészült a Budavári Palota Szent István-termének Zsolnay-kandallója A budavári palota egykori, újjáépítés előtt álló Szent István-termének különleges remekművét, a neoromán stílusú kandallót újraalkották a Zsolnay Porcelánmanufaktúra munkatársai.
Kora Árpád-kori településre bukkantak a régészek az óbudai szeszgyár területén Az óbudai Buszesz, azaz az egykori szeszgyár volt telephelyének feltárásán kora Árpád-kori településre bukkantak a régészek, holott eddig azt hitték, ezt a területet a magyar államalapítást követően egészen a XIX. századi gyárépítésig mezőgazdasági célokra használták.
Várnegyed a föld alól – Virtuális barangolás a középkori emlékek között Az elmúlt évtized budavári feltárásainak eredményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában áprilisban nyíló tárlaton.
Három évszázad története – Megújult a Kiscelli Múzeum Az egykori kolostor később laktanya lett, majd barokk kastély, ma múzeum működik a falai között, amely a főváros újkori tárgyi emlékeit őrzi. A sokarcú épületet nemrég átalakították, a látogatók több újdonságot is felfedezhetnek.
Kiállítják a középkori Pest és Buda új leleteit A Budapesti Történeti Múzeumban lehet megtekinteni az elmúlt év fővárosi ásatásain előkerült izgalmas leleteket.
Budapesti ásatások leleteit nézhetjük meg Az elmúlt évtized Budapest területén végzett ásatásainak végeredményét nézhetjük meg a BTM-ben leleteken, filmeken, maketteken keresztül.
Paloták, polgárházak, templomok a középkorból Kamarakiállítás mutatja be a középkori Pest és Buda emlékeit a BTM-ben.
Krakkó-Budapest két jó barát Több száz kincsen keresztül mutatja be a várbeli Budapesti Történeti Múzeum a magyar főváros és a lengyelországi Krakkó párhuzamos történelmének évszázadait.

További cikkeink