A Duna partja már évezredek óta egymást követő régészeti kultúrák megtelepedési helye. Budapest területén mind több helyen találják meg régészek az őskori ember nyomait – írja a Budapesti Történeti Múzeum régészeti portálja, a regeszet.aquincum.hu. 

Így volt ez nemrég Angyalföldön, egy Dózsa György út melletti telken is, ahol régészeti megfigyelést végeztek a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei.

Az első leletek a földmunka során a mai járószint alatt alig egy-másfél méterrel, bukkantak elő, szinte közvetlenül a Pestre jellemző XIX-XX. századi feltöltés alatt. A lelőhely egy teljesen új, eddig ismeretlen fejezetét tárják a kutatók elé Pest történelem előtti területének, hiszen a legközelebbi őskori lelőhely a Szabolcs utcában több mint fél kilométerre található innen.

Az intenzív újkori bolygatás ellenére, nagyobb gödörkomplexumok (több gödör egymásba ásva) is előkerültek a területen. Nagy mennyiségű állatcsont (főleg szarvasmarha), és középső rézkori cserépedény-töredékek kerültek elő belőle (Fotó: Aquincumi Múzeum)

Bár a Dózsa György út napjainkban viszonylag távol esik a folyótól, a korábban több ágon, nagy ártérrel folyó Duna birodalma volt ez a rész is. A terület igen változatos képet mutathatott a történeti időkben: a Duna-mellékágak, illetve a Rákos-patak miatt vízjárta, helyenként mocsaras területeket kisebb-nagyobb, hordalékból álló kiemelkedések tagolták, amelyek egyaránt alkalmasak voltak növénytermesztésre és megtelepedésre is.

Az ártéri ligetes erdők pedig a növényevő állatoknak adtak élelmet, míg a víz közelsége itatásra, halászatra, sőt kagylógyűjtésre adtak lehetőséget. A kisebb áradások idején menedéket nyújthattak ezek a magasabban fekvő szárazulatok, de az igazán nagy áradások alkalmával embernek-állatnak menekülnie kellett erről a vidékről.

Az egykori Duna-mellékág alján víznyerő gödröt ástak az újkőkorban, melyet deszkákkal béleltek ki. Ezzel megakadályozták a homokos rétegek beomlását. A több mint 7000 éves fák a talajvíz anaerob közegének köszönhetően nem bomlottak le (Fotó: Aquincumi Múzeum)

A hétezer évvel ezelőtti emberi jelenlétéről többek közt egy víznyerő gödör tanúskodik, amelyet egy ideiglenesen kiszáradt mederbe ástak be és több deszkára emlékeztető fadarab őrződött meg benne. A faanyag a még napjainkban is nedves közeg miatt viszonylag épségben maradt fenn, így azon további természettudományos mérések, például C-14-es szénizotópos kormeghatározás, dendrokronológiai (faévgyűrű vizsgálat) is elvégezhetők.

Csőtalpas edénytöredék, fadarabok és összetartozó szarvasmarha csigolyák kerültek elő az egyik gödörből (Fotó: Aquincumi Múzeum)

Az újkőkor után több mint ezer évvel, a rézkorban is megjelent az ember ugyanezen a helyen. Több gödröt is találtak, amelyekben a korszakra jellemző kerámiaanyag mellett az elfogyasztott állatok csontjai is előkerültek. A már említett mederbe a rézkorban is gödröket ástak, és szintén sok fadarab került elő ezekből.

További vizsgálatok fogják eldönteni, hogy ezek a famaradványok emberi kéz által megmunkált tárgyak, vagy csak természetes uszadékfák. A könnyen lebomló szerves anyagok (mint például a fa, lágyszárú növények, szőr, bőr) ritkán maradnak meg a magyarországi lelőhelyeken, köszönhetően a XIX-XX. századi folyószabályozásoknak, hiszen az anaerob befoglaló közeg megszűnésével ezek az anyagok nagyon hamar az enyészet áldozataivá válnak.

Rézkori agyagedény a kiemelés pillanatában (Fotó: Aquincumi Múzeum)

Többek között ezért is lehet izgalmas egy épségben megtalált rézkori edénynek a tartalma, ugyanis az aprólékos laborvizsgálatok akár egykori ételmaradványokat is kimutathatnak.

A környék további kutatása fontos feladata lesz a Budapest Történeti Múzeum régészeinek, amire számos új építési projekt adhat lehetőséget.

Forrás: http://regeszet.aquincum.hu

Nyitókép: Csőtalpas edénytöredék, fadarabok és összetartozó szarvasmarha csigolyák kerültek elő az egyik gödörből (Fotó: Aquincumi Múzeum)