Bukovszki Péter

166812_borit.jpg Szép felújítás az Izabella utcában, komoly szépséghibával Nemrég került le az állványzat az ELTE egyik Izabella utcai épületéről, amelynek külseje is megújult, a redőnytokok azonban sokat rontanak az összképen.
Karácsonyozás és fapuska: élet a lipótmezei tébolydában 150 éve A 2007-ben bezárt OPNI jelenkori sorsát sokan ismerik, de kevesen tudják, milyen is volt az élet az éppen 150 éve, 1868. december 6-án megnyílt tébolydában. Mi most bemutatjuk.
Előbújt a budavári Lovarda! A Vár Csikós udvarán zajló építkezés új szakaszba lépett: az épület külső homlokzata gyakorlatilag elkészült.
Teljesen újjászületett a Rumbach utcai zsinagóga homlokzata Sok évtizedes hányattatás és több éve tartó felújítás után végre újra eredeti, gyönyörű arcát mutatja a város egyik legkülönlegesebb épülete.
A kétezer éves kérdés: mi legyen az amfiteátrummal? A római korban is hatalmasnak számító aquincumi katonai amfiteátrum a korábbi évszázadok során is sokféle funkciónak tett eleget; XX. századi újrafelfedezése és feltárása óta pedig máig sokakat foglalkoztat a sorsa. Kalandozzon velünk az amfiteátrum kétezer éves történetében!
Szinte készen áll a Miniszterelnökség új otthona Már az egykori Karmelita kolostor környezetét rendezik, év elején beköltözhet a Miniszterelnökség a budavári épületbe. November végéig kiderülhet az is, ki készíthet majd ebédet a Miniszterelnökség dolgozói és az ott megrendezett események résztvevői számára.
Bejártuk a frissen megnyílt Szépművészeti Múzeumot A Bécs és Szentpétervár közötti térség legjelentősebb képzőművészeti múzeuma hároméves felújítás után, október 31-én nyitotta meg kapuit újra a nagyközönség előtt. Bementünk, szétnéztünk, és alaposan elcsodálkoztunk.
Háború után, forradalom előtt – Miről írtak a lapok 1918 októberében? 1918 ősze a háborús vereséggel és a forradalmi lázongásokkal sorsfordító időszak volt Magyarország történelmében. Az átlagpolgárnak a feszült politikai helyzet közepette is élnie kellett a mindennapjait, de felmerül a kérdés: hogyan zajlottak a hétköznapok Budapesten? A korabeli sajtó segítségével bepillantottunk a száz évvel ezelőtti hétköznapokba.
Járja be velünk a felújított Budai Vigadót! A napokban megnyílt Budai Vigadó, a Hagyományok Háza régi-új otthona alaposan átgondolt felújítás eredménye, amelynek során a funkcionalitást és a korhű enteriőrök restaurálását kiválóan sikerült összehangolni.
Átépítés a Bimbó úton: mit szólna ehhez Bánffy gróf? A hajdani főúri lakhelyen egykor újságíróként Ady Endre is megfordult, nemsokára azonban jelentősen átépített homlokzattal, hatszintes épületként nyílik újra a Bimbó út 7.
Ipari örökség – az új Közlekedési Múzeum jóval több lesz, mint kiállítótér A közel százhúsz éves intézmény formai és tartalmi megújulása egyben az eredeti koncepcióhoz való visszatérést is jelenti: a jelen és a jövő technikai vívmányait éppúgy be fogja mutatni, mint alapításakor tette. Lapszemle.
Budavári körkép – Látványosan formálódnak a régi-új épületek a Szent György téren Az egykori Karmelita kolostor átépítése a végéhez közelít, a Lovarda kívülről már majdnem kész, és a Főőrség is mind jobban felismerhetővé válik.
Így küzdöttek meg a hőséggel a régi idők Budapestjén Strandolás a Dunában, tusoló a villamosremízben, pihenés a ligetben: a kánikulával a régi idők Budapestjén is stílusosan harcoltak az emberek.
Visszakerült a helyére József nádor szobra Némi restaurálást követően újra a róla elnevezett téren látható a „legmagyarabb Habsburg” szobra. Igaz, a tér átalakítása még javában zajlik.
Pillanatkép: így fest most az átépülő Múzeumkert Kíváncsi, hogy halad a Nemzeti Múzeum kertjének rekonstrukciója? Lessen be velünk a kerítés mögé!
Romjaikból születnek újjá a századfordulós házak Erzsébetvárosban Szélsebesen zajlik a múlt hibáinak kijavítása a VII. kerületben: számos, évtizedek óta elhanyagolt, gyakran tégláig lepusztult homlokzatú épület épült teljesen újjá az elmúlt években.
Megújul a homlokzat, és díszkivilágítást is kap a Mikszáth tér legnagyobb épülete A hatalmas Sophianum, amelyet sokan csak Piarista Gimnáziumként ismernek, ma a Pázmány Bölcsészkarának otthona. Lerobbant, elszürkült homlokzatát most felújítják, sőt díszkivilágítást is kap majd.
Újra beburkolták a Corvin Áruházat! De ez a burkolat már a felújítás érdekében került az épületre.
Márványba rejtett máriás: 110 éves a Vörösmarty-szobor A költő Vörösmarty téren álló, carrarai márványból készült szobra volt az első róla készült alkotás a fővárosban, felállítására azonban igen sokat kellett várniuk a fővárosiaknak.
Bontják a Corvin Áruház bádoghomlokzatát! Ötven év után lebontják a Blaha Lujza téri Corvin Áruház elaggott bádoghomlokzatát.
Lebontják Róth Miksa első műhelyét a Józsefvárosban Hamarosan eltűnik az a kis földszintes Bacsó Béla utcai épület, amelyben a legnagyobb magyar üvegfestő és mozaikművész pályája elindult.
Tető alá került a Főőrség épülete a várban A Budavári Palota Hunyadi udvarára néző épület kezdi elnyerni végső formáját, a mellette álló Stöckl-lépcső pedig szinte teljesen elkészült.
Egykor ruhát is szárítottak Pallas Athéné szobrán A városvédő istennő Szentháromság téri szobra sokak által kedvelt alkotás, hiszen régóta őrködik az Óvárosháza sarkánál. A mostani alkotás azonban csak másolat, az eredeti a pesti Városházán található, ennek története pedig regénybe illően fordulatos.
Visszanyeri szépségét a régi Budai Városháza A patinás budavári, Szentháromság téri épület felújítása a végéhez közeledik, a kívülről már újjászületett palota átadására a tervek szerint még tavasszal sor kerül.
Elkészült a Miniszterelnökség irodaháza a Várban Legalábbis kívülről: ez az az új épület, amely az egykori Püspökkert helyén, a Karmelita kolostortól északra lévő, eddig üres telket a jövőben uralni fogja.
Fábián Gáspár: a historizmus elfeledett építőművésze A Szent Margit Gimnázium neobarokk palotája méltóságteljesen uralja a Villányi út látképét, az épület tervezőjét azonban, bár egykor ismert és elismert építésznek számított, ma már kevesen ismerik. Hatvanöt éve halt meg Fábián Gáspár.
Negyvenöt éve nem jár villamos a Rákóczi úton A főváros egyik legfontosabb kelet-nyugati közlekedési útvonalán egykor 5 villamosfővonal is keresztülhaladt, ma azonban már egy sem. Hogyan történt mindez, és mi történt azóta?
Felújítják a Kandó-kollégiumot a Bécsi úton – íme, a látványtervek Az óbudai épület több mint tíz éve meredezett üres torzóként, ám hamarosan hipermodern, többfunkciós diákszállásként születik újjá.
Kezdődik az új Néprajzi Múzeum építése a Városligetben Az intézmény 145 év után először kap korszerű, kifejezetten erre a célra tervezett, világszínvonalú épületet. Kemecsi Lajos főigazgató elárulta: az új belső tér – szemben a Kossuth téri palota gyönyörű, ám múzeumi célokra teljesen alkalmatlan épületével – maximálisan megfelel majd a mai kor szigorú elvárásainak.
Tudományos Gyűjtemény: a folyóirat, amely segített magyarrá tenni a tudományt Bár kétszáz éve még egyáltalán nem volt általános, hogy a tudományról anyanyelvünkön is olvashatunk, a Tudományos Gyűjtemény óriási lépéseket tett afelé, hogy az újítások a nagyközönség számára is olvashatóvá váljanak.

További cikkeink