park

2023. május 24. 12:00
Parkokba és fasorokba több mint hatszáz új fát telepítettek a Főkert munkatársai tavasszal, a Népligetbe, a Feneketlen-tó mellé, a Pünkösdfürdő parkba és a Gesztenyéskertbe a fiatal csemeték mellett huszonöt évesnél idősebb fákat is ültettek. A fővárosi erdők kilencszáz erdészeti facsemetével gazdagodtak.
2023. január 19. 17:00
Az idén Budapesten több fasort újít meg a Főkert, 12 ezer tő cserjét ültet el, és egy minierdőt is telepít. Folytatódik több korábban megkezdett munka, köztük a parkfelújítások, a tavaly ültetett kiserdőkbe pedig padokat helyeznek ki.
2022. szeptember 14. 17:00
Az elmúlt száz év alatt rengeteg minden változott a Városmajorban, de a kultúra és a garantált szórakozás mindvégig jelen volt, és a mai napig megtalálható a főváros első közparkjában. A Városmajori Szabadtéri Színpad elődje, a szabadtéri Park mozi immár több mint száz éve nyílt meg itt, de ezt követően is nagyon érdekesen alakult a park sorsa. 1935-ben felépült a méltán híres színpad is, amely a környezetével együtt folyamatos átalakulásokon esett át az eltelt évszázadban, beleértve a legutóbbi időket is.
2022. április 24. 10:30
Csütörtökön felavatták a Törőcsik Mari parkot a XI. kerületben. A Feneketlen-tónál lévő, eddig névtelen parkos terület viseli mostantól a színészlegenda nevét.
2022. március 24. 16:00
Átadták a III. kerületben a Pünkösdfürdő parkot. A kikapcsolódási és sportolási lehetőségek mellett változatos növényvilág is várja az ide látogatókat.
2021. július 17. 16:30
Máriaremetén, a Gyarmati Dezső Uszoda és a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont melletti zöld területen közösségi ligetet alakít ki az önkormányzat. Az új szabadidőparkban a sportpályák mellett pihenést szolgáló utcabútorok, piknikhelyek is lesznek majd.
2021. július 8. 09:00
Ma a Millenáris egy hatalmas park és rendezvényközpont Budán, egykor azonban itt működött a Ganz-gyár, amelynek helyén, a csarnokok részbeni megtartásával éppen 20 éve, 2001. július 6-án nyílt meg Budapest egyik legnagyobb kulturális központja.
2021. március 31. 14:30
Hamarosan megkezdődnek a Duna-sétány kivitelezési munkálatai a XX. kerületi Kis-Duna-parton, ahol összefüggő korzót alakítanak ki a Gubacsi hídtól a Vizes játszótérig, mintegy 500 méter hosszan. A sétány leglátványosabb elemei a stégek lesznek – ezek részben cölöpökön álló építmények, részben a Dunán lebegő „úszóművek”, melyekre padokat és nyugágyakat is elhelyeznek. Az április első hetében induló munkálatok szeptember végéig tartanak majd.
2021. március 22. 15:00
Továbbépül a Városligeti promenád, helyreállítják a Liget egykori bejáratát, a Rondót, a Magyar Zene Háza és az új Néprajzi Múzeum között új parkrész készül. A parkfelújítás mostani szakaszában csaknem 80 ezer négyzetméternyi zöldfelület újul meg és 200 új lombos fát is elültetnek 2022 tavaszáig. Emellett újra lesz léghajózás a Városligetben, a léghajónak helyet biztosító Mimóza dombot is felújítják.
2021. március 20. 14:00
Az újbudai toronyházak között, a Tétényi út és a Fejér Lipót utca között lévő 12 ezer négyzetméteres, 1970-es évekbeli zöldterület helyett hatalmas, barátságos parkot alakítottak ki sétaúttal, pihenőhelyekkel, új fákkal és virágágyásokkal. A sportpályákat is felújították: kicserélték a pingpong-asztalokat, újraburkolták a kosárlabda- és focipályát is.
2021. március 5. 14:00
Környezettudatos, ökológiai szemléletű városszéli pihenőparkot alakítanak ki a III. kerületi pünkösdfürdői Duna-parton. Az elképzelések szerint a terület pihenésre, sportolásra, piknikezésre, játékra alkalmas részei jól elkülönülnek majd egymástól, a csendre vágyó látogatók nem hallják majd a sportpályák zaját, a kerékpárosok külön pihenőpontot kapnak, a kutyák és gazdik pedig saját agility pályán hódolhatnak majd a sportoknak. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, a parkot várhatóan ősszel adják majd át.
2021. február 16. 14:00
Új park épül a XIII. kerületi Vizafogón, az Esztergomi út és a Párkány utca közötti füves területen. A várhatóan még idén elkészülő, az esővizet is hasznosító egyhektáros ökoparkba 55 új fát és több mint 23 ezer növényt ültetnek, lesz mesterséges tó fölötte átívelő híddal és köztéri szobor is kerül ide, amelynek megalkotására az önkormányzat pályázatot ír ki.
2021. február 14. 15:00
A belvárosi Bástya utca 1–11. alatti leendő közparkot a régi pesti városfal leghosszabb szabadon álló szakasza mellett alakítják ki. A nyilvánosságra hozott tervekből kiderül: a terület régészeti emlékeinek bemutatására mini tanösvény készül, de a látogatók kényelmére és a zöld felületekre is nagy hangsúlyt fektetnek a tervezők.
2021. február 7. 14:30
Szabadidőparkot alakítanak ki a II. kerületi Csalit utca–Csatárka út–Szikla utca által határolt területen fekvő három elhanyagolt telken. A közösség igényeinek megfelelően készültek a tervek, a szabadidőparkban lesz fitneszpark, geológiai és növénybemutató kert, futókör, játszótér, óriáscsúszda, kutyafuttató és KRESZ-park is.
2020. december 23. 10:00
Új városrendezési szabályzatot fogadtak el 45 évvel ezelőtt Budapesten, 1975 utolsó napjaiban. A rendelkezés célja, hogy a lakásépítéseknek és a városfejlesztésnek megfelelő keretet adjon, s meghatározza, hogy melyik övezetben mit és mekkora épületet lehet felhúzni.
2020. december 16. 11:00
A Népliget közparki fejlesztését, a park természeti értékeinek védelmét közösségi tervezéssel készíti el a Fővárosi Önkormányzat. Év végéig várják a parkhasználók véleményét a Népliget megújításáról.
2020. december 4. 18:00
A XI. kerületi Gazdagréten a Kaptató sétány sport- és szabadidőpark megnyitotta kapuit. A parkba látogatókat nagyobb füves terület, fitnesz park, kutyafuttató és sakkasztal várja.
2020. november 23. 15:00
Átadták a megújult Görgey parkot Csepelen, amit a helyi lakosok javaslatai alapján alakítottak ki. A parkban szökőkút, futókör és sportolási lehetőségek is vannak, a zöld területen 40 fát ültettek el.
2020. november 21. 14:00
Az I. kerületi Attila út–Krisztina körút–Szarvas tér közötti zöldterület tavaly kapta a Kalevala park nevet, itt avatták fel a napokban a finn nemzeti eposz, a Kalevala tiszteletére készített emlékművet.
2020. október 1. 09:00
Módosította a Városligeti Építési Szabályzatot szeptember 30-ai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, annak érdekében, hogy ne épülhessen fel az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház, s helyükön zöldfelület lehessen. A döntés ellentétes a keddi kormányrendelettel.
2020. szeptember 3. 10:00
Elkészült a Városligeti Sportcentrum, amely a park délkeleti részén, az Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út kereszteződésénél található. A 36 ezer négyzetméteres területen tucatnyi sportot űzhetnek a látogatók. Az új sportpályákon lehet focizni, kosarazni, de mászófal, több pingpongasztal és teqballasztal is van az akadálymentes parkban.
2020. augusztus 26. 14:00
Az I. kerületi Tabánban lévő sport- és szabadidőpark „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” program keretében újult meg. A három részből álló területen sportpálya, játszóterek és fitnesztér is helyet kapott.
2020. augusztus 21. 18:00
Tegnap adták át a II. kerület várva várt parkját, a Millenáris Széllkaput, a korábbi Millenáris Parkhoz kapcsolódó új területet. Több mint két hektárnyi terület készült el, ebből 17 000 négyzetméternyi a zöld felület; 355 fa, számtalan cserje, bokor, egy 650 négyzetméteres tó kapott helyet, és van látványsétánya is. 17 milliárd forintnyi a beruházás. Az első délelőtt teszteltük, milyen lett Buda új parkja.
2020. augusztus 6. 14:00
A város ökológiai sokfélesége érdekében rovarhoteleket telepített a Főkert a Vérmezőre, a Tabánba és a II. János Pál pápa térre is. Ezekben a rovarok a természetes élőhelyükhöz hasonló otthont találnak.
2020. augusztus 1. 13:30
Hiába a város egyik szimbóluma, szerelmespárok és turisták kedvenc sétálóhelye; hiába természetvédelmi terület a Gellért-hegy, évtizedek óta elhanyagolt állapotban van. Nemcsak ráncfelvarrásra, hanem teljes rekonstrukcióra lenne szüksége.
2020. július 28. 14:00
Az új játékokkal bővült játszótér mellett fitneszparkot is kialakítottak, sakkasztalokat elhelyeztek a VIII. kerületi Kálvária téren. Nyáron felújítják a tér déli határán húzódó járdát is.
2020. július 7. 12:00
A Városliget közelében, a Szabolcs utca és Vágány utca között fekvő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ köré egy szabadon használható, 13000 négyzetméteres parkot alakítottak ki. A hangulatos Bókay-kert szabadon látogatható.
2020. június 30. 12:00
Megújult a XI. kerületi Egyetemisták parkja, a naponta erre járó több ezer diák számára színvonalas, pihenésre, beszélgetésre, sportolásra alkalmas hely jött létre. Sportpályák, okos oszlop, közösségi tér és hangulatos pihenőhelyek várják a kikapcsolódásra vágyókat.
2020. június 22. 18:00
Átadták és megnyitották az óbudai Hajógyári-sziget felújított sportparkját. Pihenőtereket, sportpályákat alakítottak ki, megújult a zöldfelület.
2020. június 11. 10:00
A Városligetben ősszel nyílik meg a Kis botanikus kert, amelybe 335 új növényfajtát ültetnek 35 ezer példányban, de a terület máshol is új fákkal és cserjékkel gazdagodik. Kivilágított futókör és öltözők a sportolni vágyóknak, különleges terepjátszótér a gyerekeknek, újabb élménypark a kutyásoknak, promenád a mélygarázs tetején – ez várja majd néhány hónap múlva a látogatókat.

összesen: 99 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó