XII. kerület

174023_gorgei1.jpg Görgei-emléktáblát avattak a XII. kerületben A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán újraavattak egy eredetileg 1927-ben állított emléktáblát. Az épület helyén 1911-ig a Remetéhez címzett vendéglő állt, amely 1849-ben a budai Várat ostromló honvédsereg főhadiszállása volt.
A Fácán vendéglő igaz története – A Gestapo, majd a hírszerzés is birtokba vette a zugligeti üdülőtelepet Budapesten számos híres étterem és fogadó működött az elmúlt századokban, de mind közül a zugligeti Fácán vendéglőt tartották az egyik legkellemesebbnek. Krúdy Gyula a Nagy kópé című regényében a város legszebb mulatóhelyének nevezte, de már az 1800-as évek elején is számos előkelőség járt ide mulatni. Megfordult itt Kossuth, Petőfi, Toldy Ferenc, Barabás Miklós, Bajza József és sok más híresség.
Újra látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgáló A Normafa közelében egy hatalmas parkban található a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amely ősztől újra várja a látogatókat. Az 1922-ben átadott Meridiánházban mérték egykor a pontos időt az országban.
A környéken élők bevonásával újult meg a hegyvidéki játszótér A XII. kerületi Pethényi úti játszótér terveit a lakosokkal folytatott egyeztetések alapján alakították ki. A park különleges elemekkel bővült, miközben megőrizte természetközeli karakterét.
Új kórház épül a Királyhágó utcában Egyetlen vételi ajánlat érkezett a XII. kerületi, Királyhágó utca 1–3. szám alatti egykori tiszti kórház épületére, így az ingatlan kikiáltási áron, 4.060.190.000 forintért kelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvános árverésén. A nagy értékű ingatlan így hamarosan a jelenlegi bérlő tulajdonába kerülhet, aki új kórházépületet szeretne emelni a telken.
Eötvös Lorándról nevezik el az új parkot a Normafánál A Normafa szomszédságában lévő egykori Hotel Olimpia helyén létesülő park Eötvös Loránd nevét kapja, az új utat pedig Erdős Pálról nevezik el. A tervek szerint a látogatók novemberben vehetik birtokba az új pihenőterületet.
Iskola lett a hegyvidéki Fácán-üdülőtelep egyik rangos épületéből Az utóbbi évek egyik legfontosabb műemlékmentése történik a XII. kerületben: helyreállították a Horthy-villaként is emlegetett Fácán nagyvendéglő egyik fontos épületét a Béla király úton. A hosszú időn át pusztulásra ítélt, már-már összeomlással fenyegetett épületet iskolává alakították át, új szárnnyal bővítették, gyönyörű kertjében sportpályát is kialakítottak.
Az író kertje – Jókai a Svábhegyen Folytatva svábhegyi kalandozásunkat a különleges fák nyomában, most a Költő utcai Jókai-kertben jártunk. A Duna–Ipoly Nemzeti Park központjaként működő természetvédelmi terület egy igazi alkotó ember szívből és szenvedélyből végzett munkájának az eredménye.
Kalandozások a svábhegyi fák nyomában Szeretik a fákat? A nagy, idős, különleges vagy híres példányokat? Akkor irány a Svábhegy: a fákat szerető embernek valóságos paradicsom ez. Van olyan matuzsálemi korú fa, amelyik még a hegy természetes erdőtársulásaiból maradhatott meg, és sok olyan is, amelyet egy-egy villatulajdonos – vagy éppen maga Jókai Mór – ültetett valamikor a XIX. században.
Folytatódik a Testnevelési Egyetem campusfejlesztése – Új fényt kap a BAH-csomópont A Csörsz utcai sportpályák és a multicsarnok a látványtervek alapján szépen fognak illeszkedni a környezetbe, nappal a BAH-csomópont felé zöld öböllel és fasorral, éjszaka pedig egy különleges világítású kerítéssel.
Szavazni lehet a hegyvidéki új park és út elnevezéséről Eötvös Loránd, Detre László vagy Glück Frigyes legyen a névadója a Normafánál lévő egykori Hotel Olimpia helyén létesülő új parknak? Az Eötvös út felső szakaszának kiváltására építendő új útszakasz nevéről is szavaznak a polgárok.
Visszatért a Városmajorba az 1725-ből származó Fájdalmas Krisztus-szobor Budapest egyik legrégibb köztéri szobrának, a városmajori Fájdalmas Krisztus-szobornak az otthona, a Szilágyi Erzsébet fasorban lévő kovácsoltvas kerítéssel körülvett kis kert 2018. szeptember 19-e óta üresen állt. Az alkotást a közelmúltban restaurálták, tegnap pedig visszakerült a helyére.
Hamarosan épül a Normafa kapuja látogatóközpont A XII. kerületi Eötvös úton felújítják a helyi védettséget élvező szecessziós nyaralóvillát, mellette pedig egy új, tájba illő kiszolgálóépületet hoznak létre. A Normafa kapuját egy új és egy régi épület alkotja majd, amely látogató- és információs központ lesz.
Kihirdették az Anna-réti misézőhely ötletpályázatának eredményét Kiváló tervek születtek az Anna-réti miséző- és emlékhelyre, a megvalósításról később döntenek.
Bükkfa és áhítat: faóriások nyomában a budai hegyekben Nincs méltóságteljesebb erdő, mint a sima, szürke törzsekkel a gótikus katedrálisokat megidéző bükkfaerdő. Budapest nevezetes fáinak nyomában járva ezúttal egy budai bükkóriást fedezünk fel, méghozzá egy szent helyen.
A tavasz első hírnökei Budapesten Várják már a tavaszt? Mi egyre jobban, így hát utánajártuk, hol fedezhető már föl a városban: jön, jön, jön! Tartsanak velünk!
Két szép nyárfa a Városmajorban „Ha nem volnék, te sem volnál, / én sem volnék, ha nem volnál. / Vagyunk ketten két szép nyárfa, / s búvunk egymás árnyékába.” – szól Kányádi Sándor híres Két nyárfa versének utolsó versszaka. Fákról szóló sorozatunkban mi is két nyárfaóriás nyomába eredünk, ezúttal a Városmajorban.
Megújul Budapest egyik legrégibb köztéri szobra Karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepli a keresztény világ. Örömmel számolhatunk be arról, hogy fővárosunk egyik régi Krisztus-szobra is újjászületik ezekben a hónapokban. Restaurátor-műterembe került a városmajori Krisztus-szobor, amely 1725 óta áll a mai Szent János Kórház közelében.
Misézőhelyet építenek a Normafánál A XII. kerületi, Anna-réti szakrális hely történetén nyomot hagytak a XX. század viharai. Az új pályázat kiírói várják az ötleteket a tervezett szabadtéri misézőhely és emlékhely kialakítására.
Lehet ötletelni a városmajori színpadról A XII. kerület önkormányzata építészeti ötletpályázatot írt ki a Városmajori Szabadtéri Színpad fejlesztése érdekében.
Téglák és sorsok: 120 év nyoma a Szent János Kórházban Százhúsz éve nyitotta meg kapuit a budai Szent János Kórház. Százhúsz éve gyógyulni vágyók lépkednek a pavilonok közti ösvényeken – és olykor otthagyják kézjegyüket az épületek falán. Izgalmas nyomozás következik, tégláról téglára!
Átadták a Hegyvidéki Kulturális Szalon új épületét Az intézmény elsősorban XII. kerület lakóit várja változatos kulturális és közösségi programokkal.
Svábhegy, törökmogyoró, magyar örökség Az ősz közeledtének csalhatatlan jele, hogy a járdára hullva itt is, ott is feltűnik néhány szem mogyoró. Budapesti fákról szóló sorozatunkban mi is egy különleges mogyorófacsoport nyomába eredünk.
Erzsike és az első kapavágás: így született a János-hegyi kilátótorony Budapest legmagasabb pontja az 527 méter magas János-hegy, ennek tetején trónol az Erzsébet-kilátótorony, a helyieknek csak Erzsike, amelynek építését idén 110 éve kezdték meg. Péntekre esett 1908-ban június 12., amikor a tekintetes bizottság ünnepélyes keretek között fölkirándult a János-hegyre, és megtette az első kapavágásokat az új kilátóhoz.
Megújult a budai Csörsz park A felújításra azért volt szükség, mert elhasználódott a környezet.
Újraélesztve: a zugligeti lóvasút és végállomásának története A budai lóvasút megindításának 150. évfordulóján, 2017. szeptember 17-én átadták a nagyközönségnek a Zugligeti út 64. szám alatti, gyönyörűen rekonstruált és kibővített egykori végállomás-épületet, amely először a lóvasutat, majd a villamosközlekedést szolgálta. A svájci stílusú, fűrészeltfa-ornamentikával díszített épületnek Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont néven a XII. kerületi helytörténeti gyűjtemény lett az új gazdája.
Jön a vonat! – titkos vonatleső hely a Délinél Öt éve fedeztük fel, és még mindig a helyén áll: Budapest legkedvesebb vonatnéző helyét mutatjuk be a pestbuda.hu olvasóinak. Személyes hangvételű, nyárvégi kaland kicsiknek és nagyoknak.
Tovább bővítik a hegyvidéki Tamási Gimnáziumot Új emelettel bővül a XII. kerületi Tamási Áron Gimnázium.
Új közösségi háza lett a Felső-Krisztinavárosi Plébániának Az Apor Vilmos téri templommal egy telken álló épület története során számos tulajdonos- és funkcióváltáson esett át.
Kigyulladt a pusztuló Hild-villa A XII. kerületi, Diana utcai, Hild József által tervezett, régóta pusztuló villaépület tetőzete kigyulladt.

További cikkeink