Elég sok a bükkfa a budai erdőségekben, különösen a Normafa környékén. (Sőt, maga a névadó, legendás fa is egy hatalmas bükk lehetett.) Pedig a bükk egyébként inkább a magasabban fekvő területeket kedveli, általában 600 méteres tengerszint feletti magasság környékén jelenik meg. Így tehát már önmagában az is különleges, hogy itt a Normafán és környékén ilyen nagy számban nő, sőt egyes részeken uralkodó fafajta, holott a legmagasabb pont, a János-hegy csúcsa is csak 527 méter. A budai hegyvidéknek itt sajátos mikroklímája van, hűvösebb, csapadékosabb: ennek köszönhetjük a szép bükköst. 

Meg talán telepítették is valamikor régen a bükköst, hiszen jól felhasználható fafajta. A Budakeszi felé eső oldalon pedig a budai erdőség bizonyos részei igazi „őserdőnek” tekinthetők, ahol egy hektáron 8-10 óriási, idős fára is lehet bukkanni. Igaz, ezek talán azért is lettek ilyen nagyok, mert eleink még legeltettek körülöttük, így amikor kifejlődtek, még nem kellett versenyezniük a többi fával. 

Méltóságteljes törzsek: ebben a magasságban szerencsére már nincs rajtuk bevésett felirat (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Óriási tönkök a kora tavaszi fényben: 200 év tanúi voltak (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A bükköt nem tartják hosszú életű fajnak, de azért egy-két-háromszáz évet így is megélhet. És, ha kedvező a helyszín, valóban óriási, lenyűgöző fává nő meg. A legnagyobb fák Magyarországon a 6 méternél nagyobb törzskörméretet is elérik. Budapesten ekkora példányok nincsenek, de azért az országos falistára (a dendrománia oldal lelkes önkénteseinek gyűjtése nyomán) így is felkerült több olyan fővárosi bükkfánk, amelynek körmérete 4, sőt 5 méternél is nagyobb. A legidősebb példányokat 250-300 évesnek is tartják: ha Mária Terézia sétált volna errefelé, csemeteként már láthatta volna őket – de legalábbis Erzsébet királynénak már megakadhatott a szeme rajtuk, mert ő valóban kedvelte ezt a helyet.

A kolostor őre

És mi is rábukkantunk egy matuzsálemre! Ez már nem is a hegytető közelében, hanem a Szépjuhászné-nyeregben nő, 150-200 éves körüli lehet. Gyökere a mélyben az egykori budaszentlőrinci pálos kolostor és templom romjai alá nyúlik – egy közelben lakó úr szerint egy évtizede több ilyen faóriás is volt itt. Egyiknek a nyomát még mi is láttuk: sajnos már csak a hatalmas csonkot és a törzs felvágott darabjait. Megpróbáltuk megszámolni az évgyűrűit: 200 év körüli példány lehetett.

Ősi romok közt járunk: egy olyan helyen, amely egykor forgalmas központ volt, élettel teli zarándokhely, kolostor, templom. Csodálatos kilátás lehetett innen, a Budaszentlőrincnek nevezett településről a Duna, az Ördögárok-völgyre, Buda felé. Maga a megtestesült, gazdag és virágzó középkori Magyarország: tehetős királyok adományaiból épült fel a magyar alapítású pálos rend központjaként. Temploma vetekedett a budavári Nagyboldogasszony-templom méreteivel és pompájával, kolostorában vendégszobáknak is jutott bőven hely. Valószínűleg a Vadaskertben vadászgató Mátyás király is gyakorta látogatta a helyet, melynek mondabeli gazdasszonya lehetett a névadó szép juhászné is. 

Felszentelt hely, háttérben a Hársheggyel (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Az egykor hatalmas templom romjai fölé magasodó bükkfa, a képen jobbra (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Aztán ezt a színes forgatagot örökre elsodorta a török megszállás, a kolostor kövei pedig a környező házakba épültek be. Az 1800-as évek közepén még derékmagasságig álló rom volt, szépen faragott töredékekkel. Aztán végleg az enyészeté lett, alapfalain disznóólat, erdészlakot emeltek (előbbi falának elbontásakor találták meg Remete Szent Pál egykori díszesen faragott vörösmárvány szarkofágjának egy darabját.)

Mégis, ma is érezni itt, hogy különös helyen járunk. A templom, mely fölé ma már csak a kék ég borul, felszentelt hely, a gyertyák, mécsesek tanúsága szerint sokan rendszeresen látogatják is. Az alapítás 700 éves múltjáról megemlékező tábla mögötti kis ösvényen elindulva találhatjuk meg a négy méternél is nagyobb törzskerületű óriási bükkfánkat. A közelében rönkök, nagyjából 50 méterre tőle, az erdészeti központ felé pedig egy másik hatalmas példány áll – ez sajnos már kiszáradófélben van. 

A sima, ezüstös törzs (illetve, mivel alacsonyan ágazik el, tulajdonképp törzsek), a vastag, ég felé törekvő óriási fa valóban tiszteletet ébreszt. És a simaság egyúttal bizonyos látogatókat az élő fába vésett graffitizésre is csábít – sajnos nemcsak itt, hanem a Normafa környéki bükkösökben is tele vannak „firkálva” a törzsek. 

Mintha az egykori szerzetesek maradéka volna, szürkén és méltóságteljesen hallgat a romok felett. Várja a tavaszt, a feltámadást.  

Nyitókép: Viczián Zsófia/pestbuda.hu