A Svábhegyen több olyan fát találunk, amely hivatalos védettséget is élvez. Míg az I. kerületben egy, a II. kerületben három ilyen fa van, addig itt, a XII. kerületben hét fővárosi védettségű természeti értéket tartanak számon, a svábhegyi Jókai-kert pedig országos jelentőségű védett területnek számít (ezt legközelebb járjuk be). De ha felfedezőútra indulunk a hegyen, a kertekben, az út mentén még nagyon sok gyönyörű idős és különleges fát láthatunk. Ezeket nem listázta senki, pedig ugyanúgy védelemre érdemesek volnának. 

Klasszikusok az Eötvös úton

Nyomába eredtünk egy szép nyári délelőtt a főváros faóriásainak. A kalandos keresgélés során sajnos már nem mindegyiket találtuk meg, illetve olyan is volt, amelyből már csak csonk maradt. A legtöbb fa valamelyik villa kertjében áll, így sajnos az utcáról nem is mind látható.
Sétánkat az Eötvös úton kezdtük: az Őzike és az Eötvös út sarkán álló hatalmas fát még akár az erre járó 21-es busz ablakából is észre lehet venni. Az ősöreg kocsánytalan tölgy egy klasszikus svájci stílusú svábhegyi villa kertjében nő, a kerítés résein belesve látszik impozáns vastagságú törzse. Jó lett volna bemenni megmérni, de úgy tűnt, csak a kert egyébként igen barátságos kiskutyája van itthon. Ez a tölgy nagyon idős lehet, már a villa építése előtt is itt nőhetett. A ház a régi várostérképek alapján az 1870-es években épülhetett, előtte erdős területként jelölik: szóval lehet, hogy még onnan maradt. A fa koronája lehetne sokkal nagyobb is a törzsvastagság alapján, de sok vihar tépázhatta, legutóbb a 2014-es jégkár is sújtotta.

Faóriás a sarkon: az Eötvös u.17. kertje (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Svábhegy Alt Rudolf metszetén az 1800-as évek közepén: legelők, erdőfoltok, szőlőskertek váltották itt egymást: egy-két famatuzsálem már ekkor is itt nőtt (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum) 

A tölggyel szemben, az út másik oldalán egy vastag törzsű bükk látszik: a ház kőkerítését már úgy építették, hogy még elférjen az út melletti keskeny sávban. Ez nem védett fa, de lehetne. Sajnos azt a bükköt, amely viszont védettséget élvezne a közeli Svájci út 2. szám alatt, nem találtuk, a ház kertjét gondozó úr sem tudott róla. Pedig ez is az egykori erdők, a budai hegyvidék egykor kiterjedt bükköseinek hírmondója lehet(ett). 

A Svábhegyi Szanatórium kertje az 1920-as években: gyönyörű természeti környezet (volt) (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Továbbsétáltunk hát a Művész és az Eötvös út sarkán lévő telken újra megcsodálva a hatalmas (hivatalosan szintén nem védett) vadgesztenyéket, tölgyeket. Itt volt Eötvös József nyaralója: simán lehet, hogy még ő is látta őket fiatal korukban. De a közeli egykori Svábhegyi Szanatórium kertje is sok hasonló értéket rejthet, hisz a gyógyintézetek kertjét mindig nagy gonddal alakították ki.

Eperfától a mamutfenyőig

A következő kitűzött állomásunk a Mártonfa utcában számontartott ősöreg eperfa volt. Egy elhagyott telek előtt álltunk meg, a 4. számnál. A kerítés már rég szétmállott, a gaz között még látni a fa védettségét jelző táblát. A környékbeliek kicsit értetlenkedve figyelték, mit fotózunk ezen a koszlott helyen.

Hatalmas törzs, hatalmas lehasadt ággal: eperfaóriás a Mártonfa utcában (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Az elvadult kertbe ugyanis kitaposott ösvény vezet: de valószínűleg nem az idős fák rajongói taposták ki, hanem azok, akik életvitelszerűen valahol itt húzhatják meg magukat. Mintha egy régi ház romos fala is látszana a gyom között. A régi várostérképeket segítségül híva látszik: igen, itt is épület állt már az 1860-as években is.
Az ösvényen elmerészkedtünk az eperfáig: valóban impozáns példány, túlzás nélkül állítható, hogy Budapest egyik legtekintélyesebb méretű fája! A vastag törzs nagyjából kétméteres magasságban elágazik, de a jobb oldali ág már lehasadt, a földre rogyott. A fa lombja is a kiszáradás tüneteit mutatja: sajnos meg vannak már számlálva évei. 

Nicsak: egy mamutfenyő kandikál ki jobbra! (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Vihar csonkolta védett feketefenyő (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Két további védett svábhegyi fa következett: ezeknek sajnos csak a koronájuk tetejét láttuk a háztetők közt kikandikálni. A Lóránt út 18. szám alatt egy számontartott hatalmas korai juhar nő a többi idős fa társaságában, a Felhő utcában pedig egy igazi dendrológiai különlegesség, egy hegyi mamutfenyő jellegzetes csúcsos lombozata emelkedik a tetők fölé. Ilyenből nincs sok a városban, magassága már a 20 métert közelíti…
A Hangya utca 24/b-c előtt megállva viszont azonnal feltűnt egy szép feketefenyő – pontosabban egy valaha szép feketefenyő. Ezt a fát is a 2014-es jégkár tette tönkre, ma már inkább csak egy szomorú csonk. A szemközti kertben viszont szemrevaló szelídgesztenye áll, és ezen a környéken is majd minden kert rejt valamilyen figyelemre méltó (de hivatalosan nem védett) fát.

Kissvábhegy, óriás platán (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Ezt a látványt sokan megcsodálhatják a Ráth György utca buszmegállójából (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A hetedik védett XII. kerületi fa már nem a Svábhegyen, hanem a Kissvábhegyen nő, a Ráth György és a Roskovics utca találkozásánál álló villa előtt. Különleges, tekintélyes méretű platán, aely másfél méteres magasságban hétfelé ágazik – a Margit-szigeti Hét vezér platán budai rokonaként. Itt jól látszik a védettséget jelző tábla is, talán a telek előtt lévő buszmegálló (meg a közeli óvodák, bölcsődék, kórházak miatt) ezt ismerhetik az összes védett fa közül a legtöbben. 
A sort még folytathatnánk. Van például néhány hegyvidéki helyszín, amely kikerült a korábbi hivatalos védettség alól: például a Csermely utca 12. vagy az Istenhegyi út 80. szám alatti kertek, a Hollós és Virányos úti törökmogyorók. És bizonyára tudnánk javasolni olyanokat, amelyeket fel kéne venni a listára. De az igazi védelem nem ezen múlik – hanem rajtunk, budapestieken.

A védett fák felkeresésében útikalauzunk Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei (Hermann Ottó Intézet, Budapest, 2015) című könyve volt. 

Nyitókép: Védettséget jelző kerületi tábla a Mártonfa utca elhagyatott telkén (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)