Zöld Budapest

163308_etele1.jpg Kizöldül az Etele út Füvesített villamospálya, több száz fa és több mint 10 ezer cserje kerül az Etele útra és környékére.
Fák és versek: a zöld Budapest költői szemmel A költészet napja van – fákról szóló sorozatunkba kerestünk tehát néhány klasszikus alkotást, amelyek az egykori budapesti fáknak állítanak emléket. Meglepően sokat találtunk, sőt még egy emléktáblára is bukkantunk.
Arccal a Nap felé – üldögélés a Nemzeti Múzeum lépcsőjén A tavasz biztos jele, hogy megjelennek az első napozók a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Még ugyan kabátban, valamire ülve, de az emberek az arcukat a fénybe tartják: élvezik a napfény melegét. Archív képválogatásunk következik a „lépcsőélményről” – amíg végre kisüt most is a nap.
Búcsú az öreg pasaréti kőrisektől A fákról szóló sorozatunkban most búcsúztatunk: több idős kőrisfát ki kellett vágni a Pasaréti út mentén. Odvasak voltak, betegesek, némelyik a kilátást is zavarta. De azért mégis kár értük, hisz egy régi fasor utolsó tanúi voltak.
Erzsébet híd két platánja – II. rész Néhány napja bemutattuk az Erzsébet híd budai hídfőjétől délre, a Rudas fürdő mellett álldogáló gyönyörű platánfa történetét. Most jöjjön a másik! Ez egy kissé távolabb áll a tulajdonképpeni hídfőtől, attól északra, a Döbrentei tér sarkán. Az ő története is végigkövethető fotókon.
Zöld Budapest: az Erzsébet híd két platánja (I. rész) Van az Erzsébet híd budai lehajtójánál két csodálatos méretű platánfa. Az egyik a hídfőtől délre, a Rudas fürdő mellett áll, a másik pedig a Döbrentei tér sarkán, a házak előtt. Legalább százéves mindkettő – és hát történt itt egy s más az elmúlt száz évben.
Újra a Rondó lesz a Városliget kapuja Újjászületik a Városliget zöldfelülete, ezzel együtt pedig megújul a Rondó is.
Idén felújítják a Múzeumkertet Elkezdik és nyár végére be is fejezik a Nemzeti Múzeum kertjének felújítását.
Az eltűnt Margit-szigeti fenyves nyomában Mire jó a fenyő békeidőben? Arra, hogy az angolkertben szép facsoporzatot alkosson. És a háborúban? Hát hídcölöpnek. Egy tanulságos történet a Margit-sziget múltjából a fákról szóló sorozatunk újabb fejezeteként.
Több tucat fát ültetnek a Városligetben Jövő márciusig összesen 67 új példány kerül a Városligetbe.
Kodály platánja – 150 éves famatuzsálem a köröndön Kodály-emlékév van, ma pedig a zeneszerző születésnapja: éppen 135 éve, 1882. december 16-án látta meg a napvilágot Kecskeméten. A PestBuda oldalán (folytatva a fákról szóló sorozatunkat is) egy olyan platánnal emlékezünk rá, amelyet bizonyosan ő is látott és csodált.
Fejlesztik az óbudai Duna-part védelmét Négymilliárdból valósulhat meg az Aranyhegyi-patak és a pünkösdfürdői védvonalszakasz árvízvédelme.
Átadták a megújult Európa ligetet Budavár önkormányzata saját forrásból újította meg a Bécsi kapu melletti parkot.
Átadták a Moszkva sétányt A sétány közvetlen gyalogos és kerékpáros kapcsolatot biztosít a XIII. kerület és a belváros között.
Tizenhét fát ültetnek a Városligetben Megkezdődött a Városliget 100 hektáros parkja kert- és tájépítészeti megújításának első üteme.
A Nagy Fa – egy legenda a Vár tövében A neve, ilyen egyszerűen, de mégis indiánosan tekintélyt parancsolóan: a Nagy Fa. A legtöbben így ismerik azt az ősöreg japán akácot, amely a budai várlejtőn, a Déli rondella tövében nő.
Zöldell már az új bölcsőde Zuglóban Az Erzsébet királyné útján nyílt meg a Mesevonat bölcsőde 2016-ban, mostanra már belakták a bölcsisek – és kívülről a növények.
Régi emlékképek: Budapest őszi fényben Vannak városok, amelyeknek különösen jól áll egy-egy évszak. Mondjuk Rómának a tavasz, Salzburgnak a tél. És Budapestnek? Szerintünk az ősz. Nézegessenek régi őszi képeket a fővárosról!
Kezdődik a Városliget parkjának felújítása Az első ütemben azok a fejlesztések valósulnak meg, amelyek a látássérültek, a környező iskolák, illetve a „kutyások” igényeit szolgálják. Mindezek mellett megújul a Szépművészeti Múzeum zöld környezete is, hogy az épület felújításának befejezésével az azt övező természeti környezet is betölthesse funkcióját.
Luther kis almafája A budapesti fákról szóló sorozatunkban eddig általában idős, terebélyes példányokról írtunk. Most jöjjön egy ifjú gyümölcsfa a Várból, tisztelgésül a reformáció közelgő nagy évfordulója előtt.
Kiránduljon Budapesten! Fehér alapon csík, kereszt vagy kör: ki ne ismerné a turistajelzéseket az erdőben. De hogy Budapesten is van ilyen, a város határán belül? Kiránduljon velünk!
Öko-bicikliút megy majd keresztül Budapesten A Rákos-patak torkolatától Budapest péceli határáig halad majd egy zöldövezeti kerékpárút.
Ősplatán a Margit-szigeten Csak elragadtatással lehet szólni Budapest egyik talán legismertebb faóriásáról, az ősplatánról a Margit-szigeten. A víztorony mellett, a kolostorromok és a Szent Mihály-kápolna között nő. Illetve mit nő: terebélyesedik, uralkodik, pompázik!
Átadták a megújult Mészkő parkot Óbudán Az óbudai Aranyhegy-Ürömhegy térségében átadták a megújított Mészkő park közösségi teret.
Ősöreg eperfa őrzi Tabán múltját A budai Várral szemközti Naphegy és a Gellért-hegy oldaláról a XX. század folyamán eltűnt egy egész világ. De egy eperfa túlélte a viszontagságokat. Folytatjuk a pestbuda.hu öreg, különleges fákról szóló sorozatát. Ezúttal Buda és a tabániak büszkeségén, az ősöreg eperfán a sor.
Indul a városligeti park helyreállítása Bemutatták a városligeti parkrehabilitáció ősszel induló, első ütemének kiviteli terveit.
Megvalósul a Szépvölgyi úti parkfelújítás A környék lakói szavazhattak a park felújításáról.
Megszépül az Európa liget Új sétautakat, világítást és sportpályát kap az I. kerületi Európa liget.
Van még mit fejleszteni Budapest környezeti állapotán Más hasonló léptékű európai nagyvárossal összevetve Budapest közepesen ellátott közhasználatú zöldfelületekkel – derül ki a főváros új környezeti programjából. Budapest különböző területei eltérő mértékben terheltek, de általánosan megállapítható, hogy a javuló részfolyamatok eredményei mellett Budapesten még az összes környezeti elem – talaj, víz, levegő – szennyezettsége tapasztalható.
Így ültették át a fákat régen a Ligetben A faátültetések története nem most kezdődött a Városligetben. A Liget Budapest blogja tanulmányt közölt arról, hogyan is történtek a faátültetések a korábbi évtizedekben.

További cikkeink