Budapest egyik legérdekesebb „tömegközlekedési eszközének”, a Libegőnek a felső végállomásánál lévő területet korábban egész más célra használták, hiszen a területen korábban buszforduló, illetve parkoló volt, ennek megfelelően töredezett aszfalt borította. A mostani felújítás keretében a XII. kerületi önkormányzat parkot alakított ki padokkal, asztalokkal és murvaburkolatú sétányokkal, valamint új növényekkel.

A beruházás részeként az 1880-ban épült, de a II. világháborúban elpusztult János-hegyi vendéglő helyén akadálymentesített kilátót alakítottak ki. 
A parkban ezen kívül két mobil pavilon is helyet kapott, az egyikben büfé, a másikban mosdó működik. A 130 millió forintba kerülő beruházás része a XII. kerületi önkormányzat öt éve folyó Normafa-programjának, amelynek keretében jövőre a sífutó- és a szánkópálya korszerűsítését készítik elő. 

A Libegőt 1970. augusztus 20-án adták át a forgalomnak, bár az eredeti elképzelést sokkal korábban, 1933-ban vetette papírra Hantos István mérnök. A tervezés el is kezdődött, de a II. világháború közbeszólt. A háború után csak a 60-as években vették elő a terveket, és épült ki a budai drótkötélpálya, amelynek nevét, a Libegőt lakossági névpályázattal választották ki. 

A Libegő parkja (Fotó: Hegyvidek.hu)