Az örökzöldekre télen figyel fel az ember. Főleg akkor, ha nem örökzöld környezetben állnak – miként a Nyéki-hegy oldalában lévő feketefenyő-csoportozat, a melyet lombhullató tölgyes-elegyes erdő vesz körül. Ilyenkor jól láthatóan kirajzolódik egy folt a hegyoldalban: egy folt, amely akár lehet Nagy-Magyarország alakú is.

Az efféle értelmezés nem pusztán a villamosra vagy buszra várakozó hűvösvölgyi utasok fantáziájában született meg. Írásos nyoma van: először a 2012-ben kiadott, Budapest a diktatúrák árnyékában című könyvében jelent meg mint revíziós emlékhely.

„A trianoni békediktátum ellen tiltakozásul az ország számos pontján hoztak létre különböző emlékhelyeket. Ezekből eredeti formájában már csak egy látható, de az teljesen ismeretlen a lakosság előtt. A Hűvösvölgyben, a Nyéki-hegy délnyugati oldalában az 1930-as években cserkészek Nagy-Magyarország térképét mintázó fenyőerdőt ültettek. Télen, amikor csak a fenyőfák tartják meg zölden lombjukat, a Nyéki-hegy oldalában még a villamosból is jól látszanak a történelmi Magyarország határait idéző kontúrok” – olvashatjuk.

Légi felvétel 1944 áprilisából: a képen, a villamosforduló közelében jól látszik a sötét erdőfolt, mellette halványan a patkó alakú sánc is (Forrás: Fortepan)

Erdőfolt a hűvösvölgyi villamos- és buszvégállomás felől, előtte a Hűvösvölgyi Vigadó romjai (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A könyv nyomán aztán az internet népe is felfedezte a helyet, sőt hasonló, növényből formált emlékhelyeket is összegyűjtöttek. Néhol már tényként tüntetik fel térképek, ha ránagyítunk e helyre, hogy a Nagy-Magyarország fenyvest 1933-ban a cserkészek ültették (például a mapire.hu jelenlegi állapotot tükröző térképén). Egyébként épp ebben az évben tartották hazánkban (Gödöllőn) a nagy világdzsemborit. A fatelepítés indítéka e szerint a feltételezés szerint, ahogy a könyvben is olvashattuk, az volt, hogy így emlékeztek meg a Trianonban elveszett területekről.

Vannak, akik úgy tudják, hogy nem a cserkészek, hanem egy helybeli erdész csendes, évtizedes munkájának nyomán jött létre az elveszett ország térképét idéző csoportozat. Hogy nem központi akaratra készült, az valószínű, mert nem találták nyomát az erdőgazdálkodási tervekben, és semmiféle korabeli országos vagy helyi sajtótermék nem emlékezik meg róla. 

Legenda? Valóság?

Valószínűleg sohasem fogjuk tudni eldönteni teljes biztonsággal, hogy valóban Nagy-Magyarországot látjuk kirajzolódni a Nyéki-hegy oldalában, vagy ez is csak afféle városi legenda. Megpróbáltunk írásos dokumentumra bukkanni az erdőfolt kapcsán: ezidáig nem találtunk ilyet. Megkerestünk a korszakot jól ismerő történészeket, de ők sem tudtak közelebbi információval szolgálni (csak annyi kiegészítést tettek, hogy van más emlékhely is, ami a Trianonra való emlékeztetés helye volt, és ma is áll: ilyen a FSZEK előtt álló Magyar Igazság kútja.) 

Bejártuk hát a fenyvest és környékét, és a rejtély nyomában néhány megfigyelést tettünk.

Meredek, köves hegyoldal, megkapaszkodó feketefenyők (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Az őshonos, természetes növényzet itt a tölgy (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Az erdőfolt nem messze van a sokak által ismert, népszerű séta- és bicikliúttól, amely egy jó darabon az Ördög-árok mellett halad. Erről ágazik el felfelé a sárga csíkkal jelzett turistajelzés, amely a Vadaskerti-nyergen keresztül a Glück Frigyes sétaútba (azaz az Országos Kéktúra egyik budai szakaszába) torkollik. A turistajelzések nem haladnak át a fenyvesen, csak megkerülik azt – ha van lomb a fákon, nem is látszanak az útról a fenyők törzsei.

Ha mégis közelebb akarunk férkőzni a fák titkához, bizony hegyet kell másznunk, méghozzá meredeken felfelé. A talpunk alatt egy hegyes-köves oldal látszik, geológiai szakkönyvek alapján alsó oligocén kori, úgynevezett hárshegyi homokkövön járunk. Csoda, hogy meg tudnak kapaszkodni itt a kis fenyves fái. Felérve az ágak felett szép kilátás nyílik a környező hegyekre és Pesthidegkútra. A fák törzsei közt vastagabb és vékonyabb csapásnyomok, állati ürülék látszik a földön: őzek, vaddisznók, kisebb ragadozók lakhatják e helyet, és néha a környékbeli kutyások is bóklászhatnak erre a nyomok alapján. A hegytetőn egy mesterségesen kialakított sáncszerű alakzatba botlunk, melyet valószínűleg a II. világháborúban alakíthattak ki – a környékbeli erdőkben több ilyen van. A sánc védelmét most nem a katonák, hanem egy hajléktalan élvezi, akinek szemlátomást ez a hely az otthona, és valószínűleg a fenyves kis ösvényeit is leggyakrabban ő tapossa.

A fák elhelyezkedését nézve nehéz felfedezni a tudatosságnak bármiféle nyomát. Nincsenek egy vonalban, nem alkotnak láncolatot sem ránézésre. A fák alatt sem látszik semmiféle emlékkő vagy efféle felirat nyoma. A fák törzsvastagsága is elgondolkoztató: hiába a mostoha talaj, a kitettség, akkor sem tűnnek 80 évesnek, törzskerületük alig több egy méternél.

Egykori sánc nyomai a hegytetőn (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A vadaskerti hegyoldalban máshol is feltűnik egy-két feketefenyőfolt (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Feketefenyők: tehát kopárfásítás?

A terepet elnézve az emlékezésnél logikusabb magyarázatnak tűnik az úgynevezett kopárfásítás. És erre sok hasonló adottságú területen van példa a környéken. Budának ezen a részén, amely valamikor Mátyás király vadaskertjének a széle volt, valószínűleg mindig is erdő nőhetett. Esetleg szőlő: igaz, fekvése és hűvös mikroklímája miatt nem igazán alkalmas rá, és nincs is nyoma, hogy valaha teraszos kialakítása lett volna. Az erdő itt vegyes összetételű, de elsősorban a Budai-hegyekre jellemző mészkedvelő tölgyes alkotja. (A völgy aljában van néhány egészen figyelemre méltó idős tölgyfa is.) 

Hogyan kerülhet ide mégis a feketefenyő? A Budai-hegységben (és a Pilisben) általában azokon a helyeken szokott feltűnni e faj, amelyeket az erdőgazdálkodás során féltettek az eróziótól, a talaj lepusztulásától. Budapest erdőit ugyanis igencsak megviselte a lakosságszám intenzív növekedése – kellett a tüzelő… Az elpusztított erdőterületek helyén kopár hegyoldalak jöttek létre: ilyen volt pl. a Hármashatár-hegy jó része. Az 1880-as években intenzív erdősítés kezdődött a mediterrán vidékekről behozott feketefenyő segítségével: ez a faj ugyanis elég jól bírja az extrém körülményeket is. Az eredmény: a talajpusztulás megállt, megfordult, és így esélyt kaptak az őshonos fajok is a visszatelepülésre. Ennek ma már szép példáit látni a Hármashatár-hegyen sokfelé. 

A fenyők alatt itt, a Nyéki-hegy oldalában is szép kis tölgyek sarjadnak: itt is sikeres az egykori ültetés. Tehát ha az egész történelmi Magyarországot talán nem is idézi meg a hely – eredeti szándék szerint legalábbis –, de a Vadaskert „anyaföldjéből” több maradt meg e fenyőknek köszönhetően.