A Budán élők és dolgozók érdekére hivatkozva a Déli pályaudvar egyes funkcióinak megtartása mellett foglalt állást Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester.

A politikus pénteken azt mondta az MTI-nek: polgármesterként és fővárosi képviselőként arra szeretné felhívni a kormány figyelmét, hogy a városrészben és környékén élőknek, illetve az ott dolgozóknak évtizedek óta fontos, metrókapcsolattal rendelkező pályaudvar a Déli, amelyet a II. kerület bármely pontjáról legfeljebb egy átszállással el lehet érni közösségi közlekedéssel, 10-20 perc alatt.

Láng Zsolt üdvözölte azt az elképzelést, hogy a pályaudvar rozsdaterületeiből zöld parkot csináljanak, ugyanakkor azt kérte: ne szüntessék meg a vasútvonalak kényelmes elérhetőségét. A polgármester értékelése szerint a Kelenföldi pályaudvar ezt nem tudja pótolni.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány jövő heti ülésén dönt a fővárosi pályaudvarok sorsáról; a Délinél a bezárás lehetőségét vizsgálja a kabinet. Erről a múlt héten azt mondta, hogy a bezárás csak akkor történhet meg, ha a pályaudvart ki tudják váltani, például a kelenföldi fejlesztésével.

(MTI)