Idén harmadik alkalommal hirdeti meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a főváros. A Terasz Budapest 2016 pályázatra idén is három kategóriában jelentkezhetnek a vendéglátósok: terasz, kerthelyiség és pop-up. A döntés a négytagú szakmai zsűri és a közönség kezében lesz.

Budapest városképének meghatározó elemei a teraszok, kerthelyiségek, tetőteraszok és a nyári időszakban, akár ideiglenes jelleggel működő, ám mégis igen népszerű kiülős helyek. Egyre izgalmasabb helyszíneken tűnnek fel a különböző stílusú és hangulatú teraszok a Fővárosban, melyek a szabad ég alatt adnak teret a pezsgő budapesti közösségi életnek. Ezek bemutatására és közösségteremtő szerepük kihangsúlyozására indította el 2014-ben a Terasz Budapest pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata.

A pályázat kiírója és lebonyolítója a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. A bíráló bizottság tagjai: Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, Mártonffy Miklós Budapest főépítésze, Gianni Annoni gasztronómiai szakértő és Miklós Csaba borász. Az általuk kiválasztott három győztes egy évig viselheti a Terasz Budapest 2016 címet. Az elismerés és a Sipos Balázs üvegművész által készített egyedi díjtárgyak mellett a legjobbak idén is Raiker vásárlási utalványt nyernek. 
 
Szalay-Bobrovniczky Alexandra elmondta: „A városi élet fő színterei a közterek. Élettel, gondolatokkal, és élményekkel telik meg egy-egy utca, tér, a teraszok miatt. Az viszont nem mindegy, miként használjuk ezeket a köztereket”. Szerinte a cél: felnőni a teraszok minőségével a városhoz, annak hagyományaihoz, értékeihez, a városképhez.

A pályázatra 2016. augusztus 7-én éjfélig jelentkezhetnek a vendéglátóhelyek a facebook.com/teraszbudapest oldalon, augusztus 10-31-ig pedig ugyanitt szavazhat kedvenceire a közönség. Az internetes közönségszavazáson legnépszerűbbnek és legmenőbbnek ítélt terasz közönségdíjban részesül.

(Forrás: Budapest.hu)